Főkép

Bár Párizsba szakadt Fanni barátom kis híján elvette a kedvemet a Little Boots néven tevékenykedő elektropop díva, Victoria Hesketh újabb magyar bulijától azzal, hogy zsékat cincogásnak titulálta a kinti koncertet, én mégis bizakodva másztam le a hajó gyomrába azzal a pártucat emberrel együtt, akik szintén bizalmat szavaztak Csizmácskának. És milyen jól tettem. Mert a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül fellépett hölgy rövid, de nagyon velős és energikus szettet nyomott le, sallangoktól mentesen és elegánsan.

 

De előtte még kaptak egy lehetőséget a helyi hősök, vagyis a Brussels, akik tényleg csak az utolsó pillanatban tudhatták meg, hogy aznap este fellépnek a hajón, miután a Marge a dobosuk műtétje miatt lemondani kényszerült a bulit. Igazából kicsit kínban vagyok a fellépésükkel kapcsolatban, egyrészt, mert nem igazán zsánerem a saját maguk által „igényes pop”-nak nevezett stílus (sőt, ettől a kifejezéstől a hideg futkos a hátamon), másrészt mert nem szeretnék állatorvosi lovat csinálni belőlük. Elmondom inkább, mi az, ami megfogott. Nagyon tetszett Harmath Soma gitáros hangzása, bírtam a sokszor math rockra hajazó témáit és hangszerelési ötleteit (a „Vivid” zakatolós-krautos alapja szuper). Ezen kívül, nem tudom miért, de a számok hallgatása közben többször is eszembe jutott a Toto, ami szinte biztos vagyok benne, hogy egyik zenekari tag hatásai között sem szerepel, de valahogy közösen mégis olyan pop-rockos, AOR-os dolgokat hoztak össze, amitől nem tudtam kiverni a fejemből a hasonlóságot. Ez is pluszpont (nálam). Aztán Tóth Péter énekes hangja is nagyon kellemes (szép falzettekkel): ritka az ennyire képzett torkú frontember itthon, bár arra azért egy kicsit vigyáznia kéne szerintem, hogy a szép éneklése ne menjen át szépelgésbe. Úgyhogy első blikkre így voltam én a Brussels-zel. Dallamos, MR2-kompatibilis szerzemények, IGÉNYES hangszereléssel, ízlésesen előadva. Hogy ezek a jelzők pozitív vagy negatív előjellel jönnek-e le az egyes embereknek, az már egyéni ízlés kérdése.

 

Az viszont biztos, hogy fura párosítás voltak az utánuk következő Little Bootsszal. Mind a zenei stílus, mind a színpadkép jelentősen megváltozott ugyanis a főbanda programjára: az utóbbi pőre és kissé kihalt lett, egy DJ-pulttal, egy digitális dobcuccal, két vokálmiksivel meg egy szintiállvánnyal. Mondjuk ennél több nem is kellett ahhoz az elektropopos dance őrülethez, ami Hesketh kisasszony színpadra tipegése után kezdetét vette. Csizmi fantasztikusan nézett ki a Business Pleasure EP-t megidéző outfitjében, és végig összeszedetten vezényelte le az alig egyórás műsort. Ahogy egyre jobban belemelegedtünk (volt TÁNC), úgy lett ő is egyre felszabadultabb, sokat mosolygott és remekül énekelt. Persze a két vokalistalány is segítette az énekszólamok erősítésével (meg a bájosan kettőt jobbra, kettőt balra koreográfiával), de megkockáztatom, hogy ennek ellenére Little Boots simán egymaga vitte el a hátán az estét. Játszott egy teljesen új dalt, amit az idén esedékes nagylemezről akasztott le (No Pressure), de a műsor gerincét azért az olyan klasszikusok adták, mint a „New in Town”, a „Stuck on Repeat”, az „Every Night I Say A Prayer”, és az imádott „Remedy”.

 

Ezt követően viszont már csak egy eksztatikus „Shake”-re futotta, aztán kösz, csá. Ezt a tényt sokan nem igazán akarták tudomásul venni még ekkor, de a hajó technikai személyzete mindent megtett annak érdekében (pakolós zene csutkára kihúzva, reflektorok, villanyok fel), hogy leessen, itt bizony nem lesz ráadás. Egyetlen egy dolog mentette csak meg a koncertet attól, hogy csúnya lehúzásnak gondolják sokan, ez pedig az, hogy Victoria rögtön a pakolóemberek megjelenése után kijött a közönségbe, és mindenkivel beszélgetett és fotózkodott, meg aláírt mindent, amit az orra alá dugtak. Így azért mégiscsak mindenki jobb szájízzel hagyta el az A38-at, akiknek egyébként hála, hogy ismét egy nem egyértelmű, de mégis friss előadóválasztással dobták fel a hazai klubéletet.