Főkép

Első olvasásra nem igazán derült ki számomra, mit is tartok a kezemben. „Olvasásra”? Helytelenül fogalmaztam, hisz a képregényben egy betűt sem találni a kiadó ismertetőjén kívül. Jáger Attila alkotását nem könnyű műfajilag besorolni, története sincs igazán, ahogy a bevezető is elmondja, olyan ez, mint amikor a gondolatok cikáznak pillanatról pillanatra valakinek a fejében. Csupán egy életérzést, egy hangulatot próbál átadni közönségének a maga szürreális stílusában.

 

Történetesen egy megszállott gördeszkás világlátását mutatja be nem túl összefüggő képsorokban. Főhősünk vidáman gurulgat saját elvont világának végtelenségében, mígnem kabaladémonja felébreszti, s a fiúnak kívülállóként is sikerül rálátást nyernie bezárt álomvilágára. De ő nem akar felébredni, inkább visszazuhan gördeszkákkal megtöltött kéjvermébe.

 

Nekem ezt tudta ez az amúgy pár perc alatt átlapozható újság elmesélni, de biztos vagyok benne, hogy mindenki számára más-más jelentéstartalommal bír. Egy biztos: a „deszkás” szubkultúrát jól ismerő Jáger Attila imádata „Rózsabimbója” iránt teljes mértékben átjön a képkockákon. Rajzstílusa is említésre méltó, aprólékos, absztrakt, és hasonlít az ismertebb gördeszka márkák (Santa Cruz, Powell) lapjain található mintázatokra, ráadásul megjelennek benne a szintén híres gördeszka-designerek által használt szemgolyó és tátott száj szimbólumok is. Ezzel kapcsolatos pozitívum még, hogy az alkotó nagy hangsúlyt fektet arra, hogy mindenkinek dedikált példányt nyújtson át, egy kis plusz pénzért pedig egész oldalas rajzot is kaphatunk a borító belső felére, ettől igazán egyedi és névre szóló lesz minden egyes eladott példány.

 

A Zsiger.hu gondozásában napvilágot látott képregény megpróbálja elénk tárni azt az érzést, ami túlmutat az ugratásokon, a trükközéseken és az egyéb külsőségeken, inkább a sportot űzők belső világára, felfogására és életstílusára fókuszál. Hogy mennyire sikerül ezt átadnia, azt mindenki maga döntse el, számomra nyújtott valamiféle betekintést a témába. Eleinte azt gondoltam, hogy egy öt perc alatt átlapozható képregény nem éri meg igazán azt a 990 forintot, de rájöttem, ezt a képregényt nem elég egyszer végignézegetni, ahhoz hogy megértsük. Szívesen vettem elő újra és újra azt remélve, hogy észreveszek benne egy újabb metaforát vagy szimbolikus utalást.

 

Persze akik csak a mainstream szuperhősökkel telepakolt magazinokért rajonganak, elég messzire el fogják kerülni a Kerekesszánkót, de ha valaki csak egy kicsit is hajlik az underground művészetek felé, nyugodtan tegyen vele egy próbát – nem fogja megbánni.