Thé Tjong-Khing: Hová tűnt a torta?

Az ember mostanra megszokta, hogy egy könyvben általában betűk vannak, és a történetet a belőlük összeálló szavak, mondatok összessége adja. Pedig a képek, a zene és a tánc is mind olyasmi, ami szavak nélkül mesél nekünk, mert közvetlenül a lelkünkhöz szólnak. De mi van, ha mi olyan könyvet szeretnénk, amiben nincsenek betűk, mégis van története? Nos, ha ez a kérdés felmerült bennünk, elérkezett az ideje, hogy kézbe vegyük Thé Tjong-Khing, a Jáva szigetén született, és Hollandiában tanult, többszörös holland Ezüst toll-díjas illusztrátor Hová tűnt a torta? című könyvét.

A történetben szereplő állatok természetes élőhelyüket tekintve távol élnek egymástól, más földrészeken, hogy itt mégis együtt vannak, az tökéletesen reprezentálja a sokszínűséget, az elfogadást, a békés egymás mellett élést annak apróbb-nagyobb csetepatéival együtt. A fő csapásirány a patkányok által ellopott torta, amelyet kutya úr és felesége a teljes történeten át keres. Ezzel együtt ott van a mókus, a focizó béka, a kacsamama a kicsinyeivel, a kis nyuszi az anyukájával, a romantikus lelkületű kaméleon, a malacka, a gólya, a cilinderes teknős bátyó, a majmok, a sziklák mögül kukucskáló kígyó és még ki tudja mindenki. Az viszont tuti, hogy a tortás alapötleten belül minden szereplőnek saját története van, lazán egymáshoz illeszkedő kapcsolódási pontokkal.

A gyerekek akár maguk is, de akár szüleikkel együtt is kalandozhatnak, nyomozhatnak, követve a szökevények és a torta útját, ugyanakkor minden egyes újranézéskor egészen biztos, hogy felfedezésre kerülnek olyan apró részletek, amik akár teljesen más irányba terelik a gondolatokat. És éppen ezért a könyv remek a fantázia fejlesztésére, a képzelőerő csillogtatására, sőt, szókincsbővítésre is kiválóan alkalmas, mert amennyiben felnőtt meséli el a történetet, egészen biztos, hogy egyszerre jutnak eszébe mai kifejezések, de régen használt, kissé talán már poros, vagy csak idejétmúlt, kedves szavak is. Már csak azért is, mert a figurák ábrázolása egyszerre modern, elrendezését tekintve szinte már művészi képregény az egész könyv, mégis eszünkbe juttatják gyermekkorunk kedves leporellóinak rajzait – velem legalábbis így történt.

Ez az a könyv, amihez nem kell más, csak egy nagy adag bátorság – hiszem, hogy az összes újralapozásakor más-más történet kerekedik majd ki belőle, sőt, azon se lennék meglepődve, ha a gyerekek újabb és újabb részletekkel egészítenék ki a korábbi történéseket, így adva tovább akár egymás között is a stafétát. Alsó tagozatos gyerekeknél, harmadik-negyedik osztályban pedig talán éppen ez lehetne az a fogalmazás házi feladat, amit mindenki szívesen megcsinálna, hiszen saját maguk találhatnák ki a történetet, nem pedig értelmezniük kéne egy valaki más által megírt szöveget.

Thé Tjong-Khing könyve igazi kaland, mindenkinek tiszta szívből ajánlom, aki nehezen viseli a szabályok által ránk ruházott kötelességeket és kötelezettségeket, és szívesen bújik ki alóluk azért, hogy a képzelete szárnyán repülhessen, továbbá azoknak is, akik önálló gondolkodásra nevelik a gyerekeiket.