Főkép

A gonosz visszatér – és rögtön nyaralni megy. Hiába no, rosszalkodás közben elfárad az ember (akarom mondani tündér), s ilyenkor jólesik vízparton, fák hűvösében ellazulva felidézni a múltat, és tervezni a jövendőt. Így tesz az előzményekből jól ismert Analfa is, aki a Boszorkányok Könyvtárellenes Szövetségének elnökeként a Balatonon tölti a nyarat. Azonban – ármány és cselszövés – pihenésről esetében szó sem lehet, mivel az Olvasásellenes Liga (ez szerintem a BKSZ-nél sokkal hangzatosabb elnevezés, s nem utolsó sorban rejtett utalás a svéd Sam J. Lundwall könyvére, amelyben egy őrült tudós megalapította a Halál az emberre ligát) látványos sikerei és elhanyagolható vereségei ellenére (a jók persze ezt másként mesélik) nagyon messze van a céljától, hiszen még mindig vannak olvasók.
 
Évtizedes elemzés után Analfa feltalálja a csodafegyvert, ami tervei szerint megváltoztatja az erőviszonyokat, és rövid távon véget vet az évszázados titkos háborúnak, ami már annyira régi, hogy hidegnek sem mondható (utalva itt a múlt század hosszú nagyhatalmi ellentétére). Nem az olvasókat kell képességeiktől megfosztani, hanem az írókat – szól az új irányelv. Micsoda zsenialitás, micsoda géniusz, nem csoda, hogy Analfa a főnök. A kivitelezés ehhez képest már gyerekjáték, elvégre bármelyik bűbájos képes jóféle bájital kotyvasztására, ami alapvetően megváltoztatja az elfogyasztóját. (Gondolok például a René Goscinny – Albert Uderzo páros gall daccal teli képregényére, amelyben Asterix csak egyet kortyol a varázsitalból, s a rómaiak már repülnek is).
 
A hatékonyság és a költségtakarékosság jegyében (elvégre a tündérek is haladnak a korral, állítólag A Shackleton-modell kötet is kötelező tananyag a „modern felfogással modern emberek között” című továbbképzésen) már nem egyesével cserkészik be az írókat, hanem ott csapnak le rájuk, ahol előfordulásuk az átlagosnál nagyobb. Mint például a szigligeti alkotóházban, ahol a kortárs ifjúsági irodalom jelesei előszeretettel tartózkodnak újabb művek létrehozása céljából. Ennyit bevezetőként, a többit már az olvasók képzeletére bízom. A logikus elmével rendelkezők ebből a mondatból már tudják, a gonoszdik ezúttal sem jártak sikerrel, hiszen akkor nem olvasná senki ezeket a sorokat, azonban óva intek mindenkit a korai örömködéstől, mivel a helyzet ennél bonyolultabb, s még azok számára is okoz meglepetést, akik egyébként oda-vissza ismerik a mesék általános szerkezetét (erről részletesebben szól A mese bűvölete és a kibontakozó gyermeki lélek című alapvetés).

 
A krónikás szerepét ezúttal is az egyik érintett tölti be, s ki lehetne alkalmasabb az írók megpróbáltatásainak elregélésre az ötletgazdánál? Bosnyák Viktória a rá jellemző látszólagos szétszórtsággal mesél a történésekről, amelyben szinte az összes korábban megismert szereplő felbukkan, például Jóhegyi Laci és Klott tanár úr, no meg Kedves Aranka. Vagyis minden feltétel adott, hogy a trilógiává terebélyesedett sorozat harmadik része is hozza a megszokott színvonalat. A minőség valóban nem csökken, sőt, vannak benne újítások is. Például ezúttal egy történet a történetben kitérőt is élvezhetünk (amit ugyebár Madách Imre is alkalmazott Az ember tragédiája című klasszikusában). Ettől függetlenül az sem jár messze az igazságtól, aki a sikeres amerikai filmek (mint mondjuk a Halálos fegyver sorozat) szindrómáját véli felfedezni az Analfa visszatér mögött, amikor ugyebár egyszerűen muszáj folytatni a korábban elkezdett történetet.

Sajnálatos módon a moziverzió egyelőre várat magára (hacsak egy rajongói filmet nem tekintünk annak). Mivel azonban ismereteim szerint manapság nem létezik magyar ifjúsági filmgyártás, egyelőre maradjunk a nyomtatott, kézbe vezető verziónál.