Főkép

Az énekes, hegedűs, bendzsós, gitáros Sam Amidon új albuma (Lily-O) amerikai népdalokat képzel és alkot újra és újjá. A Nonesuch-nál megjelent korong egésze arról mesél, ahogyan Amidon saját hangképére formált dalokat, dallamokat egy olyan jazz-gitár óriás társaságában, mint Bill Frisell. Frisell és a country ugyan nem most találkoznak először egymással, hiszen a gitárjátékával tág tereket teremtő művész egyik legfontosabb jegye az amerikai préri és utótörténetének hangulatvilága a jazz afro-amerikai gyökereivel szemben. És éppen az a különleges, ahogyan ezt most Amidon albumán, egy country-világ környezetben, a nyitott és befogadó amerikai zene folyamatában átalakítja, egy amolyan avantgard American-át teremtve. Frisell hangszínei, mint egy bőréből kibúvó kígyó pikkelyes teste váltakoznak témáról témára, egészen váratlan fordulatokat tartogatván a muzsika számára.

 

A „Walkin’ Boss” bendzsó kíséretét még nagyon visszafogottan díszíti Frisell a „Down The Line” progresszív, grundge hangulatot idéző gitározásához képest. Egyből kedvünk támad ismét Pearl Jamet hallgatni, bár kétségtelen, hogy ehhez Amidon Eddie Vedder énekhangját idéző intonálására is szükség van, és nem arról van szó, hogy a Frisell torzított gitárját kísérő Shahzad Ismaily (basszusgitár) és Chris Vatalaro (dobok)hirtelen szerepeket tévesztenének. Nem is egy amolyan unplugged Pear Jam imitációt hallunk, hanem tényleg valami új, egyedülálló zenei minőséget, amelyhez éppen ennyi idő, mindenféle folyamat és változás kellett, hogy létrejöhessen, na és persze egy Amidon, akiben valahogyan ezek a hatások éppen így találkoztak és csapódtak le, amint ilyen nagy ívekre rajzolván teljesen modern muzsikát álmod és valósít meg.

 

„Úgy döntöttem, hogy néhány napra bezárkózunk egy reykjaviki stúdióba. Tudtam, hogy ha összeeresztem Billt ezekkel a srácokkal, egy egészen mély helyzet fog előállni. Úgy képzeltem el, hogy valami fura és főként hegedű alapra épülő dolog jön majd létre, de amikor megérkeztem olyan jól esett csak énekelni azokat a dalokat, amelyeket összeválogattam. Körülbelül négy napig készültek a felvételek: először megtanítottam a többieknek egy dal struktúráját, majd készítettünk néhány felvételt és aztán mentünk tovább a következő témára. Van egy-két overdub, de egyébként az szól, amit játszottunk.”

 

Az overdubok többnyire elektronikus zajok vagy a háttérbe került hegedűszólamok kontextusteremtő hasznosításai, amelyek a muzsika történeti temporalitásának átfogó kapcsaiként is működnek, miközben Amidon hangja folyamatosan, mégis roppant visszafogottan kantálja a kalandok, szerelmek, a vadság és a megváltás történeteit.

 

Hogy időtlennek fog-e bizonyulni ez a korong, azt majd az idő eldönti, mindenesetre most nagyon jól esik újra és újra meghallgatni.

 

 

Előadók:

Sam Amidon – ének, bendzsó, gitár, hegedű

Bill Frisell – gitár

Shahzad Ismaily – basszusgitár

Chris Vatalaro – dobok

 

Elhangzó szerzemények:

1. Walkin` Boss

2. Down The Line

3. Blue Mountains

4. Pat Do This, Pat Do That

5. Lily–O

6. Groundhog Variations

7. Won`t Turn Back

8. Maid Lamenting

9. Your Lone Journey

10. Devotion