Főkép

Majoros Nórának eddig három könyve jelent meg, mind gyerek- és felnőttkönyv egyben, mind más és más, de közben nagyon is érződik, hogy ugyanaz a szerző írta. Egy fiatal írónő, aki mer kérdéseket feltenni, mer nehezebb témákról is írni, s képes ezt úgy tenni, hogy a gyerekek értik és szeretik. Uzseka Norbert legalábbis így tapasztalta, ezért is kereste fel az írónőt, hogy interjút készítsen vele. S mivel bőven volt mit kérdezni és mondani, az interjú két részes lett.

 

A nemrégiben oroszul is megjelent 3x1 család olyasmiről szól, ami a mai magyar társadalomban nagyon is jelen van, mégis félig-meddig tabutéma, vagy legalábbis nem sok szó esik róla. És gyerekkönyvben is ritka téma a patchwork család. Hogy született ez a könyv? És hogy látod, mi a titka (ha van egyáltalán olyanja) annak, hogy a patchwork családok jól működjenek?

 

Ez a történet dafke született, egyébként nem annyira érzem otthon magam az írásban, ha a valóság talaján kell mozognom. Amikor felmerült a válás, mint kiadói igény, arra gondoltam: ki, ha én nem? Nem is jutott eszembe, hogy tabu lenne, mert nekem a patchwork család a természetes közegem. Ez lehet a trükk. A gyerekek számára az a természetes közeg, amibe belenőnek, és ez mindaddig rendben van, amíg szeretettel veszik őket körül, illetve hagyják az önálló személyiségüket kibontakozni. Egy gyerek a legritkább esetben akad fenn a szülei hálószobatitkain vagy kapcsolatain, éppen olyan természetes kíváncsisággal kezeli, mint az élet bármely másik területét. Mindaddig így van ez, ameddig biztonságban érzi magát. Ugyanazt a sémát, amit a Bruni történetekben követtem, alkalmazhattam volna mondjuk egy gyereket nevelő, meleg pár történeténél is, az úgyis trendi téma manapság, tabu és hiánycikk. Azért nem ezt a verziót írtam meg, meg éppen nem ebben nőttem fel. A téma igazi tabu voltát éppen az orosz kiadás kapcsán éltem meg. A könyvbemutatón részt vett egy nagyon szép, fiatal nő. Mivel a bemutató nagyrészt oroszul zajlott, ráértem bámészkodni, és nehezen tudtam levenni róla a szemem. Főleg azért, mert látszott rajta, hogy borzasztóan érdekli az egész. A bemutató után odajött hozzám. Elmondta, hogy pszichológus, elvált és egyedül neveli a gyerekét. Hiába jellemző Oroszországban is, hogy egyre több házasság végződik válással, annyira prűd a társadalom, hogy erről nem szabad beszélni, a gyerekeknek is titkolniuk kell, mert szégyen. Nagyon hálás volt és megköszönte, hogy végre beszélünk a témáról. Meg kell jegyeznem, hogy az orosz kiadóm is bátor. Nekem már ilyen szerencsém van ezekkel a kiadókkal.

 

Vajon más országokban is megjelennek majd a könyveid?

 

Sokszor vitázom a nővéremmel, mert szerinte nem vagyok elég tudatos abban, ahogy az írói karrieremet építem. Szerinte sokkal jobban utána kéne mennem a kiadóknak, különös tekintettel a külföldieknek, mert ha mindig csak hagyom, hogy menjenek a dolgok a maguk útján, a végén nem jutok semmire. Pedig én szeretem, amikor maguktól alakulnak a dolgok. Amikor egy írás életre kel és utat talál magának. Lehet, hogy luxus, de az is lehet, hogy az írói öntudatom és magabiztosságom még nem érett meg a megfelelő marketinghez. Lehetséges, hogy ha majd beérik, hallgatni fogok a nővéremre, és akkor a további kiadásokkal kapcsolatos kérdésekre is tudok válaszolni.

 

A blogodon olvasható, hogy mennyi csuda dologgal foglalkoztál már életedben, például kerttervezés, műemlékvédelem, színjátszó táborok, Egyiptomban jártál, a Pannonhalmi Főapátságban dolgozol. Ezen élmények hogyan hatnak az írásaidra? Illetve mesélnél ezekről, már amikről lehet és szívesen?

 

Ez a rengeteg csuda dolog csak úgy jött. Nem hajkurászom a kalandot, hanem megadatott. Ha nem így lenne, nem tudnék írni. Szerintem az íráshoz, legalábbis nekem, két dolog kell: a képesség, hogy a gondolataim közlésére a legjobb csatorna a szó legyen, a másik, hogy legyen elég élmény, amiből a gondolatok táplálkoznak. A munka és az utazás, ami élménnyel jár, időbe is kerül, pont abba az időbe, amit írással tölthetnék. Néha jól jönne egy-egy hónap, amikor mindazt, ami felgyülemlett, leírhatnám. Ilyen ideális eset sajnos nincs, kompromisszumokat kell kötni, de eddig egészen jól ment.

Az élményeimről nagyon szívesen és rendszerint hosszan mesélek, könyvnyi terjedelemben. Szerencsére van egy szigorú és alapos szerkesztőm, aki kihúzza a felesleget. Tessék belőlem a szerkesztett verziót olvasni, vagy konkrét kérdést feltenni, ami korlátoz a terjedelemben.

 

OK, vegyünk kettőt: Mit csináltál Egyiptomban? Mit csinálsz Pannonhalmán?

 

Miután elvégeztem az egyetemet, az édesapámmal dolgoztam, aki ponyvaszerkezeteket tervez és kivitelez. Ez hatalmas sátrakat jelent, csarnokokat, színpadfedéseket például – így kerültem a színház közelébe. Egyiptomba egy repülőtéri várócsarnokot tervezett a Vörös-tenger partján, Hurghadán. Ennek az épületnek aztán ő is maradt a „gazdája”, a karbantartást azóta ő végzi. Ezeket a munkákat segítettem neki szervezni, mint hivatalos jobb kéz és angol tolmács. De ha igazából meg kéne mondanom, mit csináltam Egyiptomban, akkor két dolgot mondanék: csodaláttam és megszerelmesedtem. Az első kintlétemkor, egy kis hajón brümmögve hazafelé a tengerről hirtelen megéreztem, hogy ezen a tájon sokkal közelebb van egymáshoz az ég és a föld. Értelmet nyertek a bibliai csodák, meg A kis herceg is. Megtanultam jobban kezelni az előítéleteimet. Megismertem egy más kultúra szemével a sajátomat, no meg magamat. Mindezekért pedig beleszerettem az egész csomagba, ami Egyiptomot jelenti. Személy szerint emberekbe, városokba, a levegőbe, a tengerbe. Ha röviden kéne megfogalmazni, mit csinálok Egyiptomban: tanulok.

Ugyanezt csinálom Pannonhalmán. Az Apátság Kulturális Igazgatóságán dolgozom, ahol kiállítást, fesztivált szervezünk, és egy folyóiratot adunk ki. De ez a munka inspiráló, és minden nap úgy megyek haza, hogy úgy érzem, ma is kaptam valami újat. Úgyhogy itt is tanulok.

 

2010-ben anya lettél. A fiad mit változtatott rajtad illetve az írásaidon?

 

A gyerek az emberben mindent változtat és semmit se. Nem lettem más ember, nem változtam meg, de az emberi kapcsolatoknak egy új dimenzióját ismertem meg. Olyan ez, mint az első szerelem előtti és utáni élet. Hogy az írást hogy befolyásolja? Szeretem azt hinni, hogy azért tudok gyerekeknek írni, mert a gyerekkoromat meghatározó élénk és színes fantáziámat sikerült átmenekítenem a felnőtt koromra. Milán újra- és újra ráébreszt, mennyit veszítettem már belőle, és segít visszaidézni egy csomó értéket, ami a gyerekeknek magától értetődő. A kíváncsiságra, nyitottságra, kísérletező kedvre gondolok, meg arra, mennyire naiv bátorsággal állnak neki olyan feladatoknak, amikre egy felnőtt csak legyint, hogy ezt józan paraszti ésszel átgondolva lehetetlen végigcsinálni. Mérhetetlenül irigykedem ennek a józan paraszti észnek a hiányára.

 

Mi mindenen dolgozol manapság, mit és mikor fogsz legközelebb kiadni?

 

Hogy mit fogok legközelebb kiadni, azt nem tudom. Amire azt mondja valamelyik kiadóm, hogy ez a kézirat kell. Bevallom, mindig meglepődök, melyik kéziratomba szeretnek bele. Most éppen egy regényen dolgozom. Még sosem jelent meg regényem, pedig írtam már párat, na jó, inkább próbálkoztam. Van pár téma, ami régóta érdekel. Az előítéletek kérdése az egyik. Amikor először Egyiptomba érkeztem, pontosan olyan előítéleteim voltak az arabokkal szemben, amik egy konzervatív, falusi lánytól elvárhatók. Aztán az évek során sok muszlim barátom lett és komoly kötődések alakultak ki. Egyszer egy egyiptomi anyuka elmesélte, ő hogy gondolkodik az európai lányokról, és mennyire félti a befolyásuktól a fiát. Nagyon elszégyelltem magam, mert amit elmondott, az egyrészt tele volt igazsággal, másrészt meg előítéletekkel. Tiltakozni szerettem volna, de bennem maradt a szó, hiszen pontosan ugyanilyen érzésekkel léptem át az otthona küszöbét. Ez a készülő regény arról szól, hová vezetnek az előítéletek, le lehet-e őket vetkőzni és milyen áron? Az előítéletek következtében pont azokat a hidakat romboljuk le, ami ember és ember között épülhet. Lassan fél éve írom, egyre aktuálisabb lesz, ezért egyre nagyobb eltökéltséggel vetem bele magam, akkor is, ha a munka meg a család mellett nagyon kevés időm marad rá.

 

Ha volna három kívánságod, miket kívánnál?

 

Először is szeretnék egy fényképet, amelyen az összes testvéremmel és a gyerekeikkel együtt szerepelünk. Másodszor szeretnék azonnal elutazni Egyiptomba, mert borzasztó nap- és tengerhiányom van. Harmadszor szeretném, ha nem halnának ki az orrszarvúk.

 

És ha mondjuk kilenc életed volna, ahogy a macskáknak, mi minden lennél még bennük?

 

Ezek szerint nyolcat választhatok. Az egyikben biztosan gyerekmentő aktivista lennék. A másikban orrszarvúmentő aktivista. Egy egész életet leélnék cirkuszban, egy másikat színházban. A nyolcból négyben férfi lennék, négyben nő, úgyhogy nyugodtan lehetnék akár hajóskapitány is egy mélytengeri kutatóhajón, egyszer meg igazi királylány. Mondjuk norvég, annak semmi tétje sincs. Bennszülöttként is élnék egy elfelejtett, őserdei törzsben meztelenül, hatalmasra nyújtott fülcimpákkal, és végre nem tartanék az ízeltlábúaktól. És egyszer talán valami teljesen átlagos ember is szeretnék lenni. De ez csak akkor lenne az igazi, ha ezzel az első (vagy kilencedik) énemmel mindegyiket megírhatnám.

 

És ha beszélhetnél valakivel, akivel eddig nem, mert nem él vagy nincs esély találkoznotok, ki lenne az, és mit mondanál neki?

 

Érdekes, mert pont mostanában gondolkodtam el ezen. A nagymamám testvére híres természetgyógyász szerzetes volt, Lajos atyaként sokan ismerik. Mostanában, ejhaj, rajtam is fog az idő, érzem, hogy használtam már a szervezetemet eleget, és már nem lehet büntetlenül bántani. Az élet és a lélek dolgai is jobban foglalkoztatnak, felgyűlt bennem sok tapasztalat és kérdés. Nagyon sajnálom, hogy Lala bácsi pont abban az időben ment el, amikor már elkezdtem volna érteni, értékelni a tevékenységét. Ő nagyon hiányzik, de ilyen értelemben a nagyszüleim is. Egyre jobban látom, mennyi bölcsességet halmoztak fel, amire az ember gyerekkorában nem annyira fogékony. Legalábbis én elmulasztottam megkérdezni, lejegyzetelni sok dolgot.

 

És ha felmerülne, hogy megfilmesítik valamelyik könyvedet, történetedet, melyiket szeretnéd viszontlátni filmen, és kik volnának, akik készítik vagy szerepelnek benne?

 

Rajzfilmet szeretnék, ha lehet, mégpedig sorozatot egy fantasy regényemből, ami majdnem megjelent, de aztán több kiadó közötti huzavonában elveszett. Olyat, ami nem kacsintgat gyerekről felnőttre, hanem úgy van megalkotva, hogy a néző (gyerek és felnőtt), pislogás nélkül elmerüljön benne.

 

http://www.mora.hu/alkoto/majoros-nora

http://majorosnora.blogspot.hu/

 

Fotó: Tóth Gábor