George Lucas: Csillagok háborúja
Írta: Galamb Zoltán | 2015. 01. 30.
Különös megfigyelni, miként változik valamely szöveg újbóli értelmezése attól függően, hogy a két olvasás között eltelt időben miféle hatások érték a befogadót. A Csillagok háborúja esetén rögtön a bevezető alig több mint egy oldal egészen más értelmet nyert az első megjelenés, azaz 1977 óta. (A magyar fordítás ráadásul valójában nem az eredeti, még Star Wars címmel ismert kiadás, hanem a film sikerének köszönhetően módosított elnevezésű változat alapján készült.) A prológusban egészen tömören azokat az eseményeket vázolja fel Lucas, amelyeket a Star Wars I-III trilógia bont ki részletesebben, így az, hogy mi vezetett a regényben leírt kalandokhoz, összehasonlíthatatlanul kevésbé volt hangsúlyos a hetvenes évek második felében, mint az előzménytrilógia ismeretében. Ezenkívül ma határozottan aktuálisabb a hatalmat a demokratikus köztársasági berendezkedés rendszerhibáit kihasználva megszerző, diktatórikus hajlamú vezér, azaz a jelen történetben a Palpatine császár jelentette fenyegetés – míg maga a zsarnok ténylegesen csupán az említés szintjén jelenik meg a szövegben.
És ez csak az első különbség a filmverzió és a forgatókönyv mellett elkészült regény között. Lucas párbeszédei példának okáért meglehetősen gyermetegek, a filmvásznon sokkal inkább a látvány, különösképp a speciális effektusok dominálnak a szöveg helyett, amely ott leginkább mintha magyarázó-kiegészítő funkciót látna el. Ezzel szemben a könyvben mindent szavakkal szükséges kifejezni és érzékeltetni, így óhatatlanul eltolódnak a hangsúlyok, és a leírásokba és a cselekmény kibontásába beágyazott dialógusok rögtön a regény mint egész szervesebb részévé válnak. Ennek köszönhetően alaposabban megismerhetjük a szereplők hátterét és érzelmeit, cselekedeteik mozgatórugóit, egyszóval mindazt, amit a filmbéli eseményekből sokszor mindössze kikövetkeztethetünk. A sejtések és sugalmazások sorra konkretizált, részleteiben kifejtett tényekké nőnek. Ha csak ennyit nyerünk, már akkor is megéri végigolvasni a könyvet.
Aki viszont alaposabban tanulmányozni kívánja a lucasi cselekményvezetés dinamikáját, annak a filmnél jóval követhetőbb támpontok állnak így a rendelkezésére. Megfigyelhető, hogy az író-rendező milyen gyakran váltogatja a nézőpontokat, szövi egybe mesterien a szálakat, még ha az átvezetéseknél inkább a hirtelen ugrások érvényesülnek is a metaforikus vagy metonimikus átkötések helyett, amit, mondjuk, egy komolyabb modernista vagy posztmodern szövegben tapasztalhatnánk. Mindennek tudatában rendkívül szembeötlő, hogy a Halálcsillag (amire a könyvben egész egyszerűen harci űrállomásként utal Lucas), pontosabban a Yavinnál lezajló csata mennyire hosszasan megszakítatlan marad, ami miatt úgy érezhetni, hogy az egész regény gravitációs középpontja ez az elnyújtott akciójelenet. Ma már persze tudjuk, hogy jóval több rejlett ebben a történetben, és a későbbiekben mennyire kiemelt szerep jutott a jediknek és a fénykardoknak, Luke elrendeltetettnek tetsző szerepének, és azt is, hogy a Luke és Leia között kibontakozni látszó románc eleve halálra ítélt próbálkozás volt.
Ki tudja, kizárólag könyvként mekkorát szólt volna a Csillagok háborúja, annyi azonban egyértelmű, hogy a kemény tudományt többnyire hanyagoló űroperaként a látvány nélkül is megállja a helyét. Ráadásul az antigravitációs és a hipertér-hajtóművek felváltott használatának említésével Lucas a hajók működésének egy olyan részletét is megmagyarázza, amely kizárólag a filmből soha ki nem hámozható. A tudományos hitelesség ennek ellenére nem erőssége a történetnek, hiszen a nagyra hivatott parasztgyerek története, aki egy dörzsölt, látszólag csak a pénz iránt érdeklődő csempész segítségével megmenti nemcsak a szépséges hercegnőt, de az egész birodalmat is (ám nem a Birodalmat), leginkább mégiscsak a mesék fordulatait használja fel racionális elemzés és kivetítések helyett. A regényben felvázolt lehetséges jövő (amely, mint tudjuk, voltaképp a távoli múlt egy tőlünk távoli helyen) mégis fenyegetően valósnak tud tűnni a dolgok bizonyos együttállásai mellett. És mégis reményt ad, mivel elhiteti velünk, hogy léteznek jó szándékú emberek, akik hajlandók fellázadni és szervezkedni az elnyomó rendszer ellen, sőt, ebben a küzdelemben akár sikereket is el tudnak érni. Így aztán talán minket is megváltoztat egy kicsit.