Sir Steve Stevenson (Mario Pasqualotto): Agatha nyomoz - Titokzatos bűntény az Eiffel-toronyban
Írta: Baranyi Katalin | 2015. 01. 23.
Sok gyerekkel találkozni manapság, aki nem hajlandó könyvet olvasni. Nem azokra gondolok, akik életkörülményeik miatt nem kapnak könyvet ajándékba, mert létfontosságú dolgokra kell a pénz. Inkább azokra az olvasni többé-kevésbé jól meg is tanult 8-12 évesekre, akiknél megszerzett muszáj-képességből valahogyan nem vált örömmé az olvasás: így azután – bár megtehetnék, és környezetük is támogatná őket ebben – könyvet nemigen vesznek a kezükbe a végigszenvedett kötelező olvasmányokon kívül. Legfeljebb sportalbumot vagy állatos lexikont.
Számukra remek választás lehet a Manó Könyvek Agatha nyomoz sorozatának legújabb, immáron negyedik kötete, a már nyolc éves kortól ajánlott Titokzatos bűntény az Eiffel-toronyban.
A sorozat főszereplője, a mindössze tizenkét éves Agatha Mistery szinte hihetetlen körülmények között élő angol iskoláslány: a világ minden táján akadnak rokonai, akiket buzgón látogat is, mégpedig szülői őrizet nélkül, csakis különös képességekkel megáldott személyes komornyikja, a korábbi ökölvívó Mr. Kent társaságában – s minden egyes alkalommal sikerül belekeverednie valamilyen izgalmas és körmönfont bűnténybe. Ráadásul legjobb barátja, a csetlő-botló Larry a Sólyomszem Detektíviskola titkos tanulója, így azután minden adott a könnyed és fordulatos történetekhez. Agatha és barátai ezúttal Párizsban tűnnek fel festő rokonuknál: ám miközben az ifjú Gaspard-t csak a kobaltkék festék beszerzése érdekli, a gyerekek magukra vállalják egy hihetetlen gyilkosság rejtélyének megfejtését. Vajon ki mérgezte meg az orosz diplomatát az Eiffel-torony emeleti luxuséttermében?
A regényben izgalmas kalandok váltakoznak a logikus és mókás okfejtésekkel: Agatha és két társa valódi bűnügyi nyomozást bonyolít le, ám mindezt könnyedén és sok humorral megírva olvashatja el a vállalkozó szellemű „manó”, aki elszánja magát, hogy kezébe vegye a kötetet. Amihez igazán nagy kedvet csinál a vidámsárga borító, a sok-sok mulatságos kép és térkép, a díszes fejezetkezdő illusztrációk - amelyek arra is figyelmeztetnek, légy büszke, épp most olvastál el még egy fejezetet -, a lazán, nagy betűkkel szedett szöveg, és a kitörhetetlen, mégis könnyű kötés. Egyszóval: minden adott, hogy Agatha kalandjait végigizgulva olyasvalaki is megszeresse az olvasást, aki megfogadta, hogy a Vuk lesz az utolsó könyv, amit elolvas…
Hogy aztán érdemes-e másodszor is kézbe venni ezt a rendhagyóan sárga krimit? Ha az olvasók megkedvelték Larryt és Agathát, akkor biztosan. Ha pedig mégsem, nemsokára jön a következő: a sorozat a Rablótámadás a Niagara-vízesésnél című kötettel folytatódik.