Főkép

Amíg idehaza a képregény-kiadók szinte kivétel nélkül erősen limitált példányszámokban kénytelenek gondolkodni, úgy tűnik, mégiscsak akad kitörési lehetőség a magyar alkotók számára. Ennek újabb példája a Trail, amelynek paneljeit Tondora Judit rajzolta meg, a belső lapok színezéséből pedig a Kalyber Joe sorozat kiagyalója, Pilcz Roland vállalt részt. Így aztán az ausztrál megjelenés és az angol nyelvű szöveg lehetőséget biztosít számukra, hogy gyakorlatilag az egész világ, de legalább a nyugati fele megismerje a nevüket és a művészetüket.

 

Ehhez persze szükséges egy ütős történet is. Ezt a Horvátországban született Ben Slabak szolgáltatja annak a tervezett sorozatnak az első részéhez, amely Marco Polo valóságos utazásait és leveleit egészíti ki színes, kitalált kalandokkal. Mindez persze csak ürügy, mivel a cselekmény fő szála a T.R.A.I.L. nevű csoport kutatásait meséli el: egy történész-régész család tagjainak felfedezéseit és akciófilmbe illő ügyeskedéseit. Slabak maga is bevallja a füzet utószavában, hogy komoly mértékben hatottak rá az Indiana Jones filmek, valamint a BBC Öt sikkes sittes (Hustle) című sorozata. Ebből valószínűleg egyértelműen kiviláglik, kinek szól a sorozat, és miben áll a vonzereje, ugyanakkor véleményem szerint azok sem csalódhatnak túlságosan benne, akiknek bejöttek a Largo Winch képregények, vagy általában csak érdeklődnek a középkori történelem és kultúra, a kereszténység apokrif hagyományai vagy általában a modernebb mitológia és misztikum iránt.

 

A Trail képi világa nem annyira az avantgárd, a műfajt megújítani vágyó rajzolókét idézi, inkább egyfajta fősodorbeli – szokványosan kerekded buborékokkal és a képekbe illesztett narratív szövegpanelekkel elbeszélő – stílust alakít a saját képére. Némileg a második trilógiához köthető Star Wars képregények világát juttatja az eszembe, ugyanakkor van benne valami sajátságosan európai, mi több, kelet-közép-európai. Tondora Judit következetesen használja azt a teljes oldalt színekkel kitöltő megoldást, hogy egy háttérpanelt épít be a történetbe, és erre illeszti rá, sokszor egymást is fedőn a többi képkockát. A középkori jelenetek színvilágában elsődlegesen a kék, a vörös és a sárga árnyalatai dominálnak, míg a jelenkori képekben a barnás, lilás és zöldes tónusok egészítik ki az alapszínek különböző kombinációit, ezzel is jelezve a korok eltérő hangulatát. Az egész dinamikáját természetszerűen a panelek száma adja, amit a filmeken is túlmutató, gyors és mozgóképen voltaképp megvalósíthatatlan nézőpontváltások tesznek egyrészt még mozgalmasabbá, másrészt kifejezetten, vagyis más médiummal leutánozhatatlanul képregényszerűvé.

 

A tényleges történetet a manapság lassanként nálunk is elterjedő képevolúciós lapok egészítik ki, amolyan werkfilmként hozzájárulva a teljesebb élményhez. A vastag, divatmagazinoknál használt fényes papírra nyomott oldalak pedig tökéletesen kihozzák a színeket, így valóban azt az élmény kapjuk, amit egy ilyen kiadványtól elvárhatunk.

 

Az első rész alapján, amelyben összeáll a nemzetközi csapat, és megismerkedhetünk a Marco Polo-féle szál fő sodorvonalával és hátterével, a sorozat jószerével predesztináltnak tűnik az adaptációra. Már csak egy filmesnek vagy televíziósnak kellene felfigyelnie rá, és fantáziát látnia benne, és akkor akár még híresebbé válhatnának az alkotók, az pedig – ugyan ilyen esetekben általában kizárólag a szereplők és helyzetek kiagyalóját emelik ki – legalább a nerd-világ szűkebb körében kultikus státuszt jelenthet a rajzolóknak. Igaz, ők talán azzal is kiegyeznek majd, ha a mű tényleges képregényként befut. Én határozottan szurkolok a Trailnek, és remélem, hogy mások ugyanígy lesznek vele.