Főkép

Adott egy történet, amelynek hőse amnéziában szenved, ám amint lassacskán visszatérnek az emlékei, úgy érzi, hogy egykor komoly feladatot látott el, és valami rendkívül fontos információ birtokába jutott, amit mindenképp meg kell osztania másokkal is. Az alapmotívum ismerős lehet az olyan történetekből, mint Robert Ludlum A Bourne-rejtély című regénye vagy Jackie Chan filmje, Az elveszett zsaru, de részben ehhez hasonló helyzetből indul ki Philip K. Dicknek Az emlékmás és az Imposztor című filmek alapjául szolgáló két novellája is. Gyakorlatilag adja magát, hogy a cselekmény a rejtély felderítése mentén, akciódús thrillerként fog kibomlani. Ám Asimov még egy dimenzióval bővíti az eleve rengeteg izgalmat ígérő történetmagot, és a galaktikus birodalom hatalmi harcainak kontextusában helyezi el az emlékezetét elvesztett térelemző figuráját.

 

Trantor, a galaxis későbbi központja, egyelőre csupán a legjelentősebb hatalom a Tejútrendszerben, de még messze nem annak a gigantikus birodalomnak a szíve, amely később, az Alapítvány idején fokozatosan cselekvésképtelenné válik, mielőtt eluralkodik benne a pszichohistória által előre jelzett káosz. Pillanatnyilag épp a befolyását igyekszik kiterjeszteni a lakott bolygók közül egyedül a Florinán előforduló cellulózváltozat, a kyrt monopóliumából hatalmas hasznot húzó Sarkra, ahol öt nagyhatalmú oligarcha uralkodik. Ennek köszönhetően a bűncselekmény elkövetőjének és körülményeinek felderítését – a hős agyát ugyanis, akit a helyiek Riknek, azaz nagyjából „gyagyásnak” neveztek el, pszichoszondával takarították ki – az összeesküvések, a kémkedés és a politikai machináció szövevényes szálai fonják körbe, és a regény egyszerű krimi helyett a nagyhatalmi politika történelmi tablóját tárja elénk.

 

A szövegben számtalan utalást találni a Római Birodalomra. Asimov nyíltan felvállalta, hogy a mintákat a régmúlt korokból vette. Ugyanakkor az adaptáció nem gépies. Egy egész fiktív univerzum épül fel a szemünk előtt, képletesen véve és a szó szorosabb értelmében is. A kyrt itt hasonló szerepet tölt be, mint a fűszer Frank Herbert monumentális Dűne-regényfolyamában, de Asimovnál a nemesek közti belviszály csupán egyetlen momentum a társadalmi struktúrák átfogó evolúciójában. A tudományos rejtély felfedése pedig egybeesik egy fontos politikai döntés meghozatalával, ami alig leplezett módon akár arra is utalhat, hogy a politikusoknak érdemes lenne odafigyelniük a világot náluk jóval tárgyilagosabban szemlélő gondolkodókra, akik előre jelezhetik az elkerülhetetlen következményeket. Ugyanazt láthatjuk itt kisebb léptékben, mint amit az Alapítvány tesz – ámde ezúttal még közvetlenül sikerül befolyásolni az események alakulását.

 

Persze nem maradhatott ki a szerelmi szál sem, de a boldog befejezés kritikátlan elfogadása helyett összehasonlíthatatlanul érdekesebb lenne feminista szemmel vizsgálni a felvázolt társadalmi rendszereket. Hiszen a regényben esélyegyenlőséggel és kölcsönös tisztelettel legfeljebb az elnyomottak között találkozhatni, a nagylovagok, vagyis a Sark bolygó helyi arisztokráciája viszont teljességgel alárendeltként, másodrangú lényként kezeli még a saját női leszármazottait is. Vajon Asimov képtelen volt elképzelni kevésbé patriarchális berendezkedést, vagy túlságosan a kiszemelt korokra koncentrált, esetleg objektív tényekből vezette le, hogy egy egyenlőségelvűbb társadalom az adott keretek között működésképtelen?

 

Úgy gondolom, hogy önmagában az ilyen kérdések miatt érdemes elolvasni Asimov tudományos fantasztikus történeteit, végtére is a sci-fik többnyire a jelenbeli tendenciák sarkító kivetítései, de ha csak egy izgalmas, a jövőben játszódó thrillerre vágyunk, Az űr áramlatai akkor is tökéletes választás.