Főkép

Most jelent meg Testreszabás című új, testversfotó-albumod. Mit takar pontosan ez a műfaj? A könyv első bemutatóján testvers-performanszot is láthattunk. Hogy kell egy ilyen performanszot elképzelni?

 

A verseket, vagy versrészleteket testkompozíciókra festették rá festőművészek, amelyekről Nánási Pál készített művészi fotográfiákat. Az új műfaj lényege, hogy több művészeti ágból merítsen, tehát az irodalomból, a képzőművészetből és a táncból. Ezért aztán csak az albumban szereplő képek egy részét nevezném aktfotónak, a többi inkább a táncfotó műfajához közelít, ahol a megörökített mozdulat szuggesztív ereje szerintem sokat hozzátesz a vers mondanivalójához, néhol erősíti, néhol ellenpontozza azt.

 

Az élő performansz tulajdonképpen egy rendhagyó felolvasás, ahol például a vers ritmusára történik a mozgás, vagy a testrészekre festett sorok a vers felolvasása közben tánccá válnak, mindig az a testrész mozdul, amin az a szó vagy verssor található, amely épp elhangzik, s ebből szerveződik a koreográfia. Vetítést, eszközöket is beépítünk és a performatív aktus is mindig tükrözi a vers mondanivalóját. Az Ágnes asszony most a kedvencem: ennél a résznél a táncosok vetésforgóban pörögnek Könyv Kata, festőművész elé majd elém, ő fest, én pedig a vers mondása közben ritmikusan és „mániákusan” mosok, törlök; így a nézők mindig csak egy-egy betűt láthatnak a táncosok hátán, amit én azonnal le is törlök, a koreográfia végére azonban ezekből a betűkből  összeáll egy szó…

 

Ezek szerint költői ars poeticád központi része az emberi testről való gondolkodás. Miért?

 

A test ethoszának megőrzéséről van szó. A testtel úgy kell bánni, akár egy műalkotással, megérdemli, hogy állandóan alakítsuk, formáljuk, hogy vigyázzunk rá, én míg élek ezt fogom tenni. A test kifejezi a lélek erőfeszítéseit és érezni lehet a vonalából, a gesztusaiból a törekvést, az irányultságot, hogy a testiségnél magasabb szintű dologra vágyik. Hogy ott rejtőzik benne a transzcendencia. A test tehát már önmagában is metaforikus jellegű jelenség. Egy speciális szépséget rejt, amely csak a test sajátja. A test nagyon emberi, nagyon esendő, a test maga a részvét, ezért aztán védeni és szeretni kell, nem pedig szégyellni vagy megalázni. Az én művészetem erről is szól, hogy a testre mint műalkotásra is csodálkozzunk rá. Ha egy piszoár műalkotás jellegére rá lehetett, miért ne lehetne az emberi testre is?

 

A testről való gondolkodás egyben a nőiességről való gondolkodást is jelenti?

 

Valamelyest igen, bár nem szeretem kisarkítani erre, de a női test milyensége, termékenysége a mai napig több problémát vet fel, amikre a művészetnek is reflektálnia kell. Érdekes tapasztalat volt számomra, hogy 2013-ban részt vehettem Bakuban a Költőnők Nemzetközi Konferenciáján. Azt láttam, hogy számos országban nincs egyenlőség férfi és női szerzők között. Szerintem még Magyarországon sem indul egyenlő esélyekkel ezen a pályán sem egy nő, de szerencsére nálunk ez ügyben az irodalmi élet javuló tendenciát mutat.

 

Hogyan, miként kapcsolhatóak szerinted össze a különböző művészeti ágak?

 

Épp most néztem meg Vidnyánszky Attila új filmjét, amelynek teljes forgatókönyve és képi világa Juhász Ferenc csodálatos verséből bomlott ki.  A rendező mintegy ihletforráshoz újra és újra visszatért a vers konkrét és metaforikus elemeihez és kortyolt belőle, hogy aztán a nyelvből erőt merítve, vizuálisan szárnyalhasson. Én épp fordítva alkotok, a vizualitás, azon belül is leggyakrabban a tánc az, amelynek zsigerisége írásra indít. A lényeg a költőiség, amely definiálhatatlan jellegként, ugyanakkor szubsztanciálisan van jelen minden művészeti ágban, s amely nem szavakhoz kötött, úgy gondolom ez az, ami mentén bármely művészeti ág egy másikkal összekapcsolódhat.

 

Melyik a kedvenc fotód/ versed a Testreszabás című könyvedben?

 

A Még című vershez tartozó kép, ugyanis a képen megjelenő forma és a vers ritmikája tökéletesen összhangba került. A cezúra ugyanis pont oda esik, ahol a fenék vágása van, s ezzel megtöri a felfestést. Ezen kívül az értelmezési horizont is épp úgy szélesedik ki a vers előrehaladtával, ahogy deréktól lefelé haladva a női csípő formája is…

 

Nem csak verseket írsz. Milyen terület foglalkoztat még?

 

Tánckritikusként is dolgozom. Főleg a Táncéleten jelennek meg cikkeim. A tánc mindig is sok ihletet jelentett az íráshoz, emlékszem, gimnazista koromban mindig a táncórákról hazafelé menet jutottak eszembe a legjobb verssorok, valahogy a tréning, a zene és a tánc megnyitották és ellazították a testemet, s ez hatott az elmémre is. Úgy képzelem el, hogy a lélek és a szellem szférája sok mindenben ellentétes a fizikai síkkal, tehát, míg a fizikait a nehézkedés jellemzi, addig a szellemit a könnyedség és a szárnyalás, s a tánc az a helyzet, amikor e kettő kiegyenlítődik.

 

Mostanában szöveges darabokról is írok a Szcenáriumnak és a Magyar Teátrumnak. Nagyon érdekel a színház, azon belül is leginkább a dramaturgia és a rendezés rejtelmei. Szeretnék színházaknak is írni, most egy táncvers darab foglalkoztat.