Leander Rising: Öngyötrő (CD)

Bevallom, én mára már nagyobb sikereket képzeltem el a Leander Rising-nak – ha nem is a Tankcsapda mellé a csúcsra, de azt hittem, hogy a felsőligába, a trónkövetelő Depresszió vagy Road mellé odaérnek mostanra. Félreértés ne essék, nem tíz-húsz ember előtt adnak koncerteket, de a kezdeti videómegosztós, közösségi oldalas népszerűség, illetve a bemutatkozó lemez megjelenése után azt hittem, hogy egy-két év alatt elérnek odáig, hogy párezres klubokat, csarnokokat önállóan is megtöltenek...

Az időközben nevet is változtató zenekar első lemeze megjelent angolul, értelemszerűen a külföldi terjesztés céljából, de onnan sem érkeztek olyan hírek, hogy legyalulták volna a nemzetközi piacot. Pedig tisztességesen tették a dolgukat, írták a dalokat, koncerteztek, de az a nagy áttörés még nem jött el – persze az sem kizárt, hogy ezzel az albummal, rövid időn belül megtörténhet.

 

Néha még azt is gondolhatta az ember, hogy nem lesz folytatása a zenekarnak, hiszen a gitáros Attila az elmúlt időszakban ünnepelt valóságshow-szereplővé vált, és Leander is csinált egy másik zenei projectet. Azonban szerencsére megnyugodhatunk, aggodalomra úgy tűnik nincs ok, hiszen megjelent a banda második nagylemeze, az Öngyötrő. Rögtön az elején le kell szögeznem valamit: frenetikusan dörren meg a lemez. Szerencsére az elmúlt években is jelentek már meg olyan albumok itthon, amelyek megszólalása fel tudott sorakozni a nemzetközi mércéhez, illetve meg is tudta ütni azt, és ez a lemez egy újabb ilyen darab a sorban.

 

Első hallgatásra az első négy dal nem sok mindet mondott, kicsit egybefüggő massza volt: zúzós verze, dallamos refrén, hörgős aprítás; illetve ezek különféle permutációi, néhol tőlük kissé furának hatott díszítésekkel. Kezdetnek a „Szerelmes Dal” egy megszokott leanderes sláger, kiváló koncertnóta lehet belőle, míg a „Sötét Ég” verzéjében van egy kis elszálllós, „sikálós” íz, amely eddig nem jellemezte a csapatot, de persze esetleges aggodalomra semmi ok, azért a pincéig lehangolt, itt-ott djentes riffeké a főszerep. A „Véget Ér A Tél” kellemes introval indít, a verze frankó, de a refrén nálam valamiért nem lett annyira nyerő, viszont szerencsére bőven van benne ikergitározás, amolyan machinehead-es módra, így nem hallgathatatlan. A „Győzelem Nélkül” már megelőzte az albumot, ugyanis ennek a klipje már nyár óta megtekinthető. Sodró lendületű, aprítós darab.

 

 

Az első dal, amelyre mindenképpen felkaptam a fejem, és azonnal meg is kellett, hogy emeljem a kalapom, az a „27 Év”. Ugyanis amit ebben zeneileg művel a banda, nemhogy dicséretre-, de elismerésre is méltó, egészen fantasztikus: hegedű (Kállai Ernő „tolmácsolásában”), zongora, hátborzongató hangulat, akkora epikus refrén, hogy a fal adja a másikat, tényleg a libabőr kiül az ember karjára. Ugyan hozzáállás és megközelítés kérdése, meg hát egyébként is modern zene, és nem kell feltétlenül megfelelni az „előírásoknak”, de szeretem, ha vannak benne rímek, ezért szerintem dalszövegileg döccen egy-két helyen, illetve valamiért a refrént visszafojtják, és nem engedik kiteljesedni, pedig ez aztán ütne bárhol, bármikor.

 

Azonban vitathatatlan, hogy innentől kezdve mintha jobban sikerült darabok sorakoznának a lemez második felében: a „Némán Állni”-t (az egyik korábbi X-Faktor versenyző Baricz Gergő dalának feldolgozása) már néhány éve ismerhetik a rajongók, jóféle muzsika, slágeres, de hörgős részek is vannak benne, rögtön ragadó refrénnel.

A másik nagy kedvencem az elszállós, kissé pszichedelikus, amolyan Subscribe-rokon „Vakon Tartva”. A helyükben biztosan bepróbálkoznék ezzel a dallal, mert durvább ének szinte nincs is benne, bitang refrén viszont igen, és ilyesmikre például a Petőfin erősen esküsznek. Klipet neki azonnal!

 

A címadó dal angol változatához (Selfish Dirt) készült videóklip fellelhető az interneten, s amúgy kellemesen darálós szerzeménnyel van dolgunk. Viszont az első angol nyelvű dallal, a „Take Me”-vel szerintem kihagytak egy komolyabb ziccert: lassú, zongorás darab, női vendégénekkel (Nagy Eszter Mira), és értem én a női-férfi, angyal-ördög, menny-pokol és hasonló párhuzamokat, de attól függetlenül, hogy jól kiegészítik egymást, nem sikerült erős énektémákat írni, és a refrén is inkább elcsépelt, mintsem olyan, ami azonnal felkelti az érdeklődésem…

A visszafogott, lágyabb hangulat rögvest szertefoszlik, hiszen az egyik leggonoszabb dal, a „Félőlény” dörren meg. A verzék végig üvöltős, süvöltős ének, refrén dallamos, tiszta, a zene szigorú, úgyhogy koncerteken biztosan sikerre ítélt. (A klipben hallható zene még nem a végleges keverési változat.)

 

 

A hangulat továbbra sem túl fényes, viszont a lemez másik nagy refrénje a „27 Év” mellett a „Kés A Szívben”-é, kímélet nem ismerő tempó, remek dal – függetlenül attól, hogy a végére szeirntem elfért volna még egyszer a refrén.

Két balladisztikus, lírikus felvétel zárja a sort: a „Hóvirág” és a „Nem Akarok” is jól sikerültek. Míg előbbi akusztikus ugyan, de azért van benne némi metalos hangulat és megközelítés is, addig az utóbbinál előtérbe kerül a zongora, és inkább már-már hard rockos (nem véletlen, hiszen ezt a számot Leander írta Keresztes Ildikónak az Eurovízió-ra), szintén rádiós darab – kíváncsi vagyok, hogy megérjük-e, hogy valamelyik Leander Rising dal köszön vissza egyszer napi rotációban rádióból. (Nem lenne újkeletű a dolog, hiszen megesett ez már a Subscribe-bal és a The Idoru-val is, csak hát jó lenne, ha bővülne ez a kör.)

 

A puritán csomagolást nem vitte túlzásba a zenekar, ugyanis konkrétan egy papírtokban elhelyezkedő korongot rejt a kiadvány. Persze erre egyből lehetne mondani hirtelen reagálóknak, hogy meg sem tisztelik egy épkézláb booklettel a lemezvásárlót, ami részben igaz, hiszen valóban nincs benne „füzetecske”, azonban egyrészt egy kóddal elérhető az interneten az igényes booklet, másrészt manapság igencsak lecsökkent a lemezt valóban, fizikai formájában is megvásárlók rétege, úgyhogy szerintem mindenképpen elhamarkodott lenne ez a hozzáállás. Ráadásul, ha a minimal kiadás miatt olcsóbban lehet adni a boltokban, koncerteken az albumot, akkor pedig megint csak jó ötlet.

 

Sikerült fejlődnie a Leander Rising-nak, és nem váltak önismétlővé a dalokat tekintve, mert ugyan vannak ismerős motívumok, momentumok a számokban, a hirtelen váltások is már-már elvárhatóak és kissé kiszámíthatóak, de mertek elrugaszkodni némileg a komfortzónájukból, eddig tőlük idegennek ható megoldásokkal is előrukkoltak. Hogy az általam hiányolt, nagymértékű áttörést ez a lemez meghozza-e, az már a jövő zenéje, de nem lennék meglepve, ha újabb szimpatizánsokat sikerülne felsorakoztatniuk maguk mellé.

 

Az együttes tagjai:

Köteles Leander – ének, basszusgitár, zongora

Vörös Attila – gitár

Takács „Jozzy” József – gitár

Budai Béla – dob

 

Közreműködő zenészek:

Kállai Ernő – hegedű (a „27 Év”-ben)

Nagy Eszter Mira – ének (a „Take Me”-ben)

 

A lemezen elhangzó számok listája:

1. Szerelmes Dal

2. Lőjetek Fel

3. Véget Ér A Tél

4. Győzelem Nélkül

5. 27 év

6. Némán állni

7. Vakon Tartva

8. Öngyötrő

9. Take Me

10. Félőlény

11. Kés A Szívben

12. Hóvirág

13. Nem Akarok

 

Diszkográfia:

Szívidomár (2012)

Heart Tamer (2012)

Öngyötrő (2014)