Főkép

A negyvenes korosztálynak szól, róluk beszél Petr Zelenka Hétköznapi őrületek című komédiája, amit a Thália Színház állít színpadra december 6-tól. Olykor az ember, leülve a villamoson, a vele szemben ülőről gondolkodik, hogy mit is dolgozhat, mit ehet – a darab ezt gondolja tovább: a főszereplő, Petr Prága utcáit járva először csak így ismerkedik meg az emberekkel, de aztán valójában is megismeri őket. Olyan hétköznapi emberekkel találkozik, akik a maguk módján kissé bogarasak, de csak mindennapian. Petr pedig amolyan modern Don Quijoteként járkál, miközben próbálja visszaszerezni a szerelmét.

 

Béres Attila rendező modern hrabali neorealista vígjátéknak nevezte a Hétköznapi őrületeket a darab sajtótájékoztatóján, november 14-én a Mai Manóban. Arról az elveszett generációról szól, melynek tagjai a rendszerváltozáskor voltak tizennyolc évesek, akik akkor még nem tudták megérteni, hogy mi is történik, de már nem is tudták megtanulni. A rendező szerint „a legnormálisabb emberek lesznek rá vevők, és mivel mindenki a legnormálisabbnak gondolja magát, így mindenki.”

 

A főszerepet Pindroch Csaba alakítja, aki már egyszer Szegeden játszotta Petr karakterét, amiért az eddigi színházi díját meg is kapta. „Sírva nevető előadást” ígér a nézőknek. Szabó Győző Petr fura barátját alakítja, akinek különleges vonzalmai vannak különböző tárgyakhoz, így nem csoda, hogy egy próbabába is beleszeret. Fodor Annamária azt mondta Petr volt szerelmének karakteréről, hogy olyan nő, aki normális életet akar, de ő maga se tudja, hogy mi az a normális. A színésznő szerint a normalitás mindenkinél más, és ezért érdekes a darab. További szerepekben feltűnik még Szombathy Gyula, Molnár Piroska, Vida Péter és Gubás Gabi.

 

Bemutató: december 6.

Szereplők:

Petr: Pindroch Csaba

Anya: Molnár Piroska

Apa: Szombathy Gyula

Mokka:Szabó Győző

Jana: Fodor Annamária

Ales: Vida Péter

Sylvie: Grisnik Petra m.v.

Jiri: Tamási Zoltán

Alice: Tóth Eszter

Anna: Gubás Gabi

Eva (próbababa): Bánovits Vivianne

Főnök, Férfi: Mózes András

 

Fordította: Hamvai Kornél

Jelmez: Tihanyi Ildikó

Díszlet: Cziegler Balázs

Rendezőasszisztens: Kelemen Kata

 

Rendező: Béres Attila