The Way He Looks (Hoje eu quero voltar sozinho) (film)

Pár nappal az Egyesült Királyságba érkezése előtt egy internetes oldal random módon feldobott egy mozielőzetest, ami - az egy-két angol szó alapján, amit a leírásban látni lehetett - egy vak kamasz fiú nehézségeiről szól. Az angol cím (The Way He Looks - szabadfordításban: Ahogy Ő néz) alapján nem is sejtettem, hogy mibe ütköztem, s hogy ez a sok tekintetben lehengerlő alkotás milyen mértékben változtatja meg a világomat.

Leonardo (Ghilherme Lobo) egy vak tinédzser, aki egy „kicsit” túlféltve érzi magát. Otthon az édesanyja fosztja meg az önállóságtól, az iskolában pedig legjobb barátja, Giovana (Tess Amorim) játssza az ügyeletes őrangyalt felette. Egy perc nyugta sincsen, talán csak a zuhany alatt van egyedül. Mindeközben a lelke mélyén ott motoszkálnak az általunk is ismert átlagos kamaszproblémák, például az első csók gondolata. Csakhogy Leo meg van győződve róla, hogy nincs egy lélek sem, aki egy vak sráccal egyáltalán egy randit bevállalna, nem hogy eljussanak a csókig. Mivel semmilyen kiutat nem lát, drasztikus lépésre szánja el magát: szülei tudta nélkül felkeresi az egyik iskolai ügyintézőt, hogy megtudja, miként vehetne részt egy cserediák programban - szeretne teljesen tiszta lappal indítani egy idegen helyen.

Az események nem várt fordulatot vesznek, mikor egy új fiú, Gabriel (Fabio Audi) érkezik az iskolába, akivel Leo és Gi azonnal össze is barátkoznak. Leonardo számára Gabriel „vízcsepp a sivatagban”, egy izgalmas új barát, aki egészen más, mint azok, akiket addig ismert (többek közt rendszeresen megfeledkezik arról, hogy Leo vak). Giovana eközben talajvesztetté válik, félti a pozícióját Leo életében, ezért mindent megtesz, hogy valahogyan egyensúlyba hozza hármójuk (vagy épp a két fiú) viszonyát. Leonardo eközben egyre inkább megismeri önmagát, a világhoz és másokhoz való hozzáállását, s felfedez egy új, eddig teljesen ismeretlen érzést, mely lépésről lépére mélyül… Gabriel iránt.

A film alapja az „I Don’t Want To Go Back Alone” (Eu Não Quero Voltar Sozinho) című 2011-es rövidfilm, amely több mint 82 nemzetközi díjat zsebelt be. Ezt a rövidfilmet a következő link alatt magyar felirattal is megtekinthetik az érdeklődők.

Az első dolog, amire az előzetes megtekintésekor nem számítottam, hogy egyrészt a film műfaja romantikus dráma, másrészt, hogy a homoszexualitás témáját feszegeti. Akárhogy is, mindenkinek megvan a maga véleménye a dologról, leplezhetjük a tényt, de akármennyivel is elfogadottabb, mint pár éve volt, attól még tabu témának számít. Angliai tapasztalataim szerint itt lényegesen toleránsabbak az emberek a mindenféle mássággal kapcsolatban, de ez már egészen a csecsemőkortól így van.

Ez a film a kamaszkori identitáskeresésen túl egy vak fiú hétköznapjait mutatja be. Leo és Gi barátsága az első pillanattól fogva azt sugallja, hogy talán többről is lehetne szó kettejük között (legalábbis ami Giovanát illeti). Még Gabriel megérkezése után sem feltételezhető a film kimenetele egészen addig, amíg a két fiú ki nem szökik éjszaka megnézni a holdfogyatkozást. Még ez után sem muszáj messzemenő következtetéseket levonni, de egy ominózus házibuli végleg pontot tesz a dolgok végére. Ami számomra lehengerlővé tette a filmet: az a mód, az az egyszerű hétköznapias atmoszféra, ami az első pillanattól az utolsóig végigkíséri a művet. Mesteri. Úgy idéződik fel bennünk minden elfeledett érzelmi hullámvasút egy szempillantás alatt, hogy közben szinte észrevétlen marad a homoszexualitás témája. Semmi polgárpukkasztás, semmi uszítás vagy direkt szimpátiakeltés. Kicsit kacagtam is magamon, amikor arra lettem figyelmes, miként élem újra a saját (heteroszexuális) párkapcsolatom kezdeti nehézségeit, fájdalmas vágyódásait, majd a katartikus beteljesülést. Üdítőleg hatott és hat még most is, napokkal a bemutató után.

A karakterek nagyon szépen kidolgozottak, a szülők félelmei teljesen jogosnak tűnhetnek, a legjobb fej természetesen a nagymama, és a további mellékszereplők (osztálytársak) is szépen hozzájárulnak a film légkörének fenntartásához. A zenék fantasztikusak, az egyik dal (Belle & Sebastian „There’s Too Much Love”), mely végigkíséri a filmet és nagyon jó táptalajként szolgál a hangulat megteremtéséhez, immár a lejátszási listámat bővíti.

Személyes kedvenc jelenetem, mikor Leonardo álmodik. Hogyan jeleníthető meg egy vak ember álma? Egyáltalán, hogyan is álmodnak ők, és mindezt hogyan lehet képileg megjeleníteni? Annyit mondhatok, az eredmény nagyszerű lett. Maga Leo karaktere is kedves számomra. Nem azért, mert szánalmas, inkább azért, mert a vaksága egy motívum is lehetne. Egyfajta vezérfonala az elfogadáshoz vezető útnak. Nem úgy, mint elfogadni egy fogyatékkal élő személyt (a homoszexualitás nem fogyatékosság), inkább úgy, hogy nem csak a szemünkkel láthatunk és szerethetünk. Sőt, ez talán az első lépés, amit elhagyhatnánk mindenféle beállítódásunktól elvonatkoztatva.

Daniel Ribeiro, brazil származású filmrendező más, hasonló témájú filmjét is nagy szeretettel fogadta a közönség, 2007-es, You, Me and Him (Te, én és ő) című rövidfilmje első lett a kategóriájában Portugáliában. Az igazi áttörést a The Way He Looks-szal érheti el, ugyanis a filmet jelölték a 2015-ös Oscar-díj átadóra a „Legjobb idegennyelvű film” kategóriában.

A színészek kiválóak; a Leonardot alakító Ghilherme Lobo-nak rengeteg munkája van a szerep mögött, ugyanis mindkét szeme teljesen egészséges. A filmet nézve ez megdöbbentő, rendkívüli pontossággal játssza ugyanis a vak tinédzsert. Fabio Audi (Gabriel) és Tess Amorim (Giovana) pedig Ghilherme-mel jártak a forgatást előkészítő időszakban a vakok intézetébe, hogy minél részletesebben tanulmányozhassák mind a vak emberek sajátosságait, mind az őket körülvevő segítők viselkedését. Az ő négyük és a stáb többi tagjának közös munkájából pedig egy rendkívül bájos, teljes szívből szerethető film kerekedett. Csak szorítani tudok, hogy Magyarországra is eljusson a The Way He Looks. Meggyőződésem, hogy sokak látásmódját képes megváltoztatni mindenféle mássággal kapcsolatban.

Eddigi díjak:

Teddy Award - Berlinale 2014 (Németország)

FIPRESCI-díj - Berlinale 2014 (Németország)

Legjobb film - Közönségdíj - 2014 Guadalajara Internacional Film Festival (Mexikó)

Legjobb film - Közönségdíj - 2014 Torino Internacional LGBT Film Festival (Olaszország)

Legjobb film - Közönségdíj - 2014 Frameline - São Francisco Internacional LGBT Film Festival (USA)

Legjobb film - Közönségdíj - 2014 OutFest - Los Angeles Film Festival Internacional LMBT (USA)

Jack Law-díj - 2014 Honolulu Rainbow Film Festival (USA)

Legjobb film - Közönségdíj - 2014 Peace & Love Film Festival (Svédország)

Legjobb film - A zsűri díja - 2014 Peace & Love Film Festival (Svédország)

Legjobb film - Közönségdíj - 2014 Damn These Heels - Salt Lake City International LMBT Festival (USA)

Legjobb forgatókönyv - 2014 Skip City International D-Cinema Festival (Japán)

Legjobb film - Közönségdíj - 2014 NewFest - New York Film Festival Internacional LMBT (USA)