Főkép

„So I could watch all my heroes sell a car on TV”, vagyis „hogy láthassam a hőseimet autót árulni a tévében” – énekelte Gerard Way az akkor karrierje csúcsán lévő My Chemical Romance „Disenchanted” című dalában, és én nem tudok nem párhuzamot húzni az akkori idealista és csillogó szemű (szövegeket író) „hősöm”, és a mostanában nyilatkozó, felnőtt és komoly Way között. Az anyazenekar 2013-as feloszlatása közben/után alkoholproblémákkal küzdő énekes a saját bevallása szerint a jelenlegi szólólemezével valami olyat akart csinálni, amivel a felnőtt közönséget és a saját korosztályát is meg tudja szólítani a (szerinte) főként középiskolásokból álló MCR rajongók után. Persze túlzás lenne azt állítani, hogy a szólóalbum megjelentetése egyet jelente a „Disenchanted”-ben megénekelt autóüzérkedéssel, de amikor először megláttam a még készülőben lévő kiadvány David Bowie-t majmoló borítóját, hát elég erősen elment a kedvem az egésztől.

 

Mégpedig azért, mert az MCR 2006-os The Black Parade című lemezének örökös bérelt helye van a top tízes listámon: ez az album szerintem a 2000-es évek The Wallja és Tommyja, és bár egy időben hatalmas divat volt köpködni az emós elemekkel fűszerezett pop-punk/alternatív rock dalokat, Waynél jobb dalszerzőt ebben a stílusban nagyon nehezen lehet csak találni, fehér hullasmink ide vagy oda. Ez mondjuk szerencsére az első szólókiadványon is érződik, vagyis a dalok minőségével általában nincs baj, csak az összetevők és stílusok módosultak egy kicsit a My Chemical Romance-hez képest. Bekerült a játékba a britpop, még hangsúlyosabbak lettek a glames elemek (amik azért a Danger Daysen is ott voltak rendesen), és persze (ahogy azt a borító alapján már sejteni lehetett) mindent beleng David Bowie szelleme.

 

 

Azonban az MCR világát még ezzel együtt sem sikerült teljesen maga mögött hagynia Waynek (bár lehet, hogy ez nem is volt cél), mert a kislemezes „Action Cat” például vígan felfért volna a Danger Daysre is, mind zeneileg mind szövegileg. Nem véletlenül nekem is ez az egyik kedvenc dalom a Hesitant Alienről. De igazságtalanság lenne azt mondani, hogy az „új ruhák” nem állnak jól Waynek. A „Brother” például egy olyan tökéletesen kerek britpop nóta, amit akár az enciklopédiába is be lehetne tenni a megfelelő szócikkhez – mindezt pedig úgy, hogy a szám végig magán viseli Way félreismerhetetlen dalszerzői kézjegyeit. Hasonló stílusban, bár kicsit gyengébb minőségben folytatódik a „Millions” is, aztán a már korábbról is ismert „Zero Zero” és „Juarez” képében kapunk egy adag zakatoló post-punkot és noise rockot is a ’80-as évekből, csak hogy teljes legyen a zenei paletta.

 

 

A következő kiemelkedő momentum a „Drugstore Perfume”, ami egy középtempós csörgődobos stadionrock dal a legjobb MCR hagyományok szerint, csak nincs benne annyi világfájdalom és hiszti, ez mégiscsak egy felnőtt rocklemez kérem szépen. A „How It’s Going to Be” ennek ellenére elképesztően túlpörgetett színpadiassággal kúszik be a hallójáratokba, de őszintén, Waynek ez is jól áll, sőt, teátrális eszközök nélkül szinte el se tudnám képzelni a szólólemezét, mert ez a drámai nagyívűség az, ami a kevésbé sikerült dalait is kiemeli a középszerűségből.

 

Nem akarom többnek láttatni a Hesitant Alient, mint ami, mert fix, hogy sosem fogja elérni azt a státuszt, mint a Three Cheers for Sweet Revenge vagy a The Black Parade, és abban sem vagyok biztos, hogy az előbbiek rajongói (akik azóta, hozzám hasonlóan, már felnőttek) ilyenfajta dalokat várnak el kamaszkoruk hősétől, a 2014-es lemez mégis működik, bár inkább dalonként, mint egyben. Ennek fő oka a sokféle stílus, amiből szerintem nem mindegyik áll feltétlenül jól Waynek, ezért én a jövőben egy kicsit koncentráltabb dalszerzést várnék el tőle, meg azt, hogy szakadjon le David Bowie-ról (aki egyébként könnyen lehet, hogy az ő személyes hőse) és írja meg a 30-as 40-es korosztálynak azt a lemezt, ami a The Black Parade volt az akkori és örök tinédzsereknek.

 

A zenekar tagjai:

Gerard Way – ének, zongora, billentyűk, gitár

Ian Fowles – gitár

Matt Gorney – basszusgitár

Jarrod Alexander – dobok és ütőhangszerek

Jamie Muhoberac – billentyűk

 

A lemezen elhangzó számok listája:

1. The Bureau

2. Action Cat

3. No Shows

4. Brother

5. Millions

6. Zero Zero

7. Juarez

8. Drugstore Perfume

9. Get the Gang Together

10. How It’s Going to Be

11. Maya the Psychic

 

Diszkográfia:

Hesitant Alien (2014)