Susan Spann: Macskakarmok

Régóta rajongok a krimikért. Különösen kedvelem a történelmi detektívregényeket, játszódjanak akár az ókori Rómában, akár a Tudor-kori Angliában, akár a sztálini Szovjetunióban. S legfőképpen, egyik kedvenc szerzőm Robert van Gulik, aki az 1950-es évektől megjelentetett tizenhat könyvében, melyek a 7. századi Kínában élt Di bíróról, a tudós magisztrátusról szólnak, megcsinálta a lehetetlent: olyan távol-keleti történelmi krimiket írt, amelyek nemcsak izgalmas és ízig-vérig hihető bűnesetekkel és nyomozással ajándékozzák meg olvasójukat, de némiképp beavatnak a nyugati krimikedvelő számára ismeretlen, idegen és különleges távol-keleti világ kultúrájába, gondolkodásmódjába és hagyományaiba is.

S hogy mi köze mindennek Susan Spann amerikai írónő Macskakarmok című, a 16. századi Japánban játszódó regényéhez? Csak annyi, hogy amióta az első kezembe került Di bíró-könyvet, A kínai haranggyilkosság esetét elolvastam, vágyakozva keresem a hasonló detektívtörténeteket. Ám különös módon rá kellett jönnöm, hogy a magyar könyvkiadás nemigen kényezteti el a hozzám hasonlókat: bár Gulik könyveinek stabil sorozata van (nemsokára várható a Költők és gyilkosok című kilencedik kötet megjelenése), más régi, kínai tárgyú krimisorozat nem látott napvilágot nálunk. Ezzel szemben kiadtak több, a történelmi Japánban játszódó nyomozást: I. J. Parker amerikai írónő nagysikerő Akitada nyomoz sorozatának első része, a Sárkánytekercs a 11. századi, még nagyon a kínai mintákat követő Japánt mutatja be, a Macskakarmok ajánlóját is megíró Laura Joh Rowland Szanó Icsiró-sorozatának magyarul kézbe vehető hat kötete (amilyen A sógun ágyasa) pedig a 17. században, a szamurájuk igazi korában játszódik. Nem csoda hát, hogy teljesen fellelkesített, amikor olvastam a neten arról, hogy az I.P.C. Könyvek is japán történelmi krimisorozatba fog, amely a Sinobi rejtélyek nevet kapta.

Hogy mi az a sinobi? A szó jelentése szerint ő az árnyékember, a tudatlan külföldiek pedig a nindzsa szót szeretik helyette használni, nem tudva, hogy az a kínai kiejtésből származik… Hiro, a regény japán főszereplője azonban csakis sinobiként gondol magára: ő az a magányos harcos, aki a sógun megbízásából őrzi és védelmezi a jószándékú és intelligens, ám Hiro szerint néha igencsak ügyetlenül csetlő-botló portugál jezsuita papot, Mateo atyát. Ám amikor mindketten rákényszerülnek egy titokzatos bűntény kinyomozására, kiderül, hogy az atya látszólagos tapintatlansága, naivitása, szelídsége és kiváltságos helyzete épp olyan hasznos lehet, mint Hiro harcművészeti jártassága, s különös tehetsége a besurranásra, a lopakodásra, a követésre és az elrejtőzésre. Valaki ugyanis egy kiotói teaházban meggyilkol egy híres szamurájt: az elhunyt heves természetű fia pedig az apját szórakoztató fiatal lányt, Szajurit gyanúsítja a brutális tett elkövetésével. Mateo atya épp időben érkezik, hogy megakadályozza a vérbosszút, amikor azonban felelősséget vállal megkeresztelkedett tanítványáért, egyúttal az életét is kockáztatja. Nobuhide, a feldúlt fiatalember feltételei világosak: ha az atya és Hiro két napon belül átadják neki a valódi gyilkost, megmenekülnek. Ha azonban nem járnak sikerrel, jogos bosszúból nemcsak Szajurit, de az atyát is megöli.

Megkezdődik tehát a nyomozás, amely a teaházból elvezet a Lebegő Szilvák Háza nevű bordélyba, Nobuhide és családja tisztes családi lakába, Kiotó legsötétebb és legzüllöttebb negyedeibe és egy tekintélyt parancsoló templom kőkertjébe. Miközben Hiro kalauzolja az atyát és igyekszik megóvni attól, hogy vétsen a japán etikett ellen, rá kell jönnie, az olyasféle különös dolgok, mint hogy az atya szerint felesleges letérdelni, ha váratlanul benyitunk egy szobába, ha fontos kérdésünk van, azt fel lehet tenni úgy is, hogy még nem ittunk a rituális üdvözlőteából és a cipőnket sem vettük le, s hogy egy nő szavahihetősége és a társadalmi helyzete közt nincs összefüggés, akár hasznosak is lehetnek egy nyomozás során. A furcsa páros legjobb tudása szerint nyomoz, ám a gyanúsítottak áradata szinte elborítja őket. Vajon ki a leggyanúsabb? A teaház tulajdonosnője? Az idős, megunt feleség? Valamelyik másik családtag, talán épp a szegény rokon? Vagy talán messzebb vezetnek a szálak: egyenesen egy titokzatos politikai összeesküvéshez? Miről árulkodik az elhunyt fegyvertára? Vajon mi okból hagyott hátra olyan különös végrendeletet? S mit tud az ügyről Hiro kismacskája, akit a történet elején fogadott magához?

A változatos, fordulatos, humoros és kalandos történet tökéletesen megállja a helyét, mint detektívregény, ugyanakkor sokat megmutat a korabeli Japánból is. Jellegzetes helyszínei egy jó film képeiként váltakoznak az olvasó szeme előtt, szereplőit pedig nem felejti el az ember. A legjobb azonban a két főhős: a jezsuita pap és a japán sinobi nyomozópárosa igazi telitalálat. A történet folyamán egyre jobban megtanulják tisztelni egymás különböző elképzeléseit, egyre többet ért meg a keleti a nyugati, a nyugati pedig a keleti mentalitásból. Közben pedig vidám és feszült jelenetek során át láthatjuk, mennyire megtanulnak együttműködni a jó cél, vagyis Szajuri ártatlanságának tisztázása érdekében.

Talán az előbbiekben írtakból is látszik: teljes mértékben meglepett ez a regény. Annyira jó volt olvasni, élvezetes volt a története, s igazán japán a hangulata… Nehéz elhinni, hogy alapvetően üzleti jogász végzettségű szerzőnőjének ez volt az első regénye. A könyvnek angolul azóta már két folytatása is megjelent, amelyekből – természetesen izgalmas nyomozás folyamán – talán több derül ki a rejtélyes Hiroról is. Én már alig várom, hogy ezt a második regényt is a kezembe vehessem magyar nyelven. A Macskakarmokról pedig bízvást elmondható, hogy kiváló könyv Kelet-kedvelőknek, krimiszeretőknek, sőt, azoknak is, akik csak valami letehetetlen olvasmányt keresnek.