Főkép

Talán dermesztőleg hat egy csuklyás, koponyás, kaszás… azazhogy lepkehálós fazon egy gyerekkönyv címlapján, de nyomban megnyugtatnék minden aggódó szülőt, pedagógust, meg aki még ráér: ez a könyv 10 év fölött bárkinek odaadható. A regény egyik legfőbb erénye ugyanis az, hogy bár valóban szerepel benne a kaszás, meg szellemek, denevérek és más ijesztő kreatúrák, valójában nem is olyan nagyon félelmetes – de nem is cukira vett, bugyuta idétlenkedés, hanem egy kalandos, nyomozós ifjúsági történet.

 

A 11 éves Otto látja a szellemeket. Erre azután jött rá, hogy régész szülei eltűntek Mexikóban, és ő nagynénje ódon házába költözött, ahol három kísértet is él a korábbi lakók közül. Otto legjobb barátja a felemás szemű, fura cuccokban járkáló Emily, aki módfelett vonzódik a szellemekhez és más természetfeletti dolgokhoz (bár nem látja őket). Van továbbá egy rém furcsa, beszélő (és egyfolytában pofátlankodó) denevére, Vincent. A történet kezdetén Otto azt látja, hogy a szomszéd 102 éves bácsi kertje mindennapos gondozása közben hirtelen eldől, és nem is mozdul többet. Majd feltűnik egy csikorgó-nyikorgó, három kerekű verda, kiszáll belőle egy csuklyás kampó, aki lepkehálójával begyűjti azt a mozgékony kis vörös tűzgömböt, amely az elhunyt öregúrból jött elő…

 

Tudom, hogy a fentiek azért csak szülőriasztóan rémesnek tűnnek, s ez még csupán a sztori kezdete, melynek folyamán, ahogy a borító sugallja, a két gyerkőc összefog a felemás tornacipőt viselő, meglehetősen laza Halállal, hogy fényt derítsenek egy aggasztó rejtélyre – mégis azt gondolom, hogy Sonja Kaiblinger elég jól kezeli a kényes témát: igyekszik humort csempészni a párbeszédekbe és a cselekménybe, Fréderic Bertrand illusztrátor hathatós segítségével, és bár van néhány komoly gondolat a könyvben, alapvetően ez csak egy kalandokkal teli, könnyed mese.

 

Amit Otto korában alighanem nagyon élveztem volna, jóval idősebben azonban látom a gyengeségeit is. Nem szeretem a sztereotípiákat, de a fiatal osztrák írónő humora ritkán hatott nálam annyira, hogy mosolyogjak is – ahogy azt általában tapasztalom, ha német anyanyelvűek poénkodnak. Azon el lehet vitatkozni, hogy egy ilyen korúaknak szóló, kitalált történetben mennyire fontos elem a logika meg az alaposan kidolgozott háttér, mindenesetre ilyen tekintetben vannak benne esetlegességek. És úgy gondolom, a témát, az alapötletet ennél messze jobban is ki lehetett volna dolgozni (például Böszörményi Gyula bizonyosan sokkal jobbat írt volna, ahogy tulajdonképpen már meg is tette). Ezzel együtt, különösen így Halloween környékén, nem rossz olvasmány ez, de azt remélem, hogy a folytatások jobbak lesznek.