Főkép

A gyakran egyszerűen Manicsként emlegetett walesi dalnokokat a kritikusok annak ellenére egészen egyedinek érzik, hogy ma már meglehetősen nehéz – jóformán lehetetlen – mindenki mástól jól megkülönböztethető stílust kialakítani. Így ezúttal is rengeteg párhuzamot fel lehet fedezni az immár tizenkettedik stúdióalbumával jelentkező trió és, mondjuk, a Coldplay, vagy az Oasison át a Beatlesig visszavezethető brit mainstream és alternatív/experimentális rockzenék között. A Futurology ennek ellenére abszolút tökéletesen eltalált, és amennyire az lehetséges, unikális hangzású és hangulatú nagylemez, amely a zenekar tagjai szerint a mélabúsabb, líraibb és komorabb Rewind The Film társkorongja. Voltaképp oly mértékben az, hogy a két anyag gyakorlatilag egyszerre készült el, épp csak egyfajta zenei polárszűrőn átvezetve a merengőbb dalok a korábbi, míg a vidámabb, pattogósabb számok a mostani kiadványra kerültek fel.

 

Ami talán a legfeltűnőbb a szerzeményekben, hogy erőteljesen hatott rájuk az úgynevezett krautrock, vagyis a német, az angolszásznál valamelyest szögletesebb, gépiesebb rockzene, és ez alapvetően használt a csapatnak. És itt nem csupán a félig németül megszólaló „Europa Geht Durch Mich”-re gondolok, ahol élesben és élesen hallható a különbség a két nyelv sajátosságai és az ebből fakadó halvány hangulati eltérések között, hanem általában a lemez jellemzően indulószerű ritmusaira. Az album a címéhez illően kissé, mégsem megkérdőjelezhetetlenül futurista, de mindenképp modernista (nem huszonegyedik, sokkal inkább huszadik század eleji értelemben véve korszerű és előremutató), a menetütemek pedig sokat dobnak a zenén: kedélyesebbé, élvezetesebbé teszik, miközben a zenekar tagjainak sikerül elérniük, hogy mindez ne tűnjön katonásnak vagy fenyegetőnek. De hát Wales zenei hagyományai pontosan ehhez adnak szilárd és megbízható alapot.

 

Hiszen, ha jobban odafigyelünk, szinte mindegyik szerzeményben felfedezhető valamilyen népies, de legalábbis kvázi-folklorisztikus elem – egy-egy motívum vagy melódiatöredék, hangszerelési megoldás vagy rövid betét, miközben semmi nem érződik mesterkélten népieskedőnek, legfeljebb a fősodorbeli együtteseknél megszokottaktól némileg eltérőnek. Hogy kicsit elvonatkoztassunk a germán vonaltól, azt is mondhatnánk, hogy akadnak olyan pillanatok, amikor mintha egy képzeletbeli balalajka-zenekar játszana, épp csak balalajkák és hamísítatlanul oroszos manírok nélkül. Egyszóval inkább a sejtetés, mint a tényleges hatások és átvételek szintjén megfogható az efféle irányultság. No meg a dalcímek és a dalszövegek utalásaiban, de ez annyira talán nem csoda, miután a Manics tagjai részben a legutóbbi koncertturnéik során szerzett benyomásokat és tapasztalatokat használták kovászként az újonnan született ötletek feldagasztásához, kiteljesítéséhez.

 

Korszakalkotónak persze nem merném nevezni a lemezt, de ez a szó manapság aligha alkalmazható, hacsak bele nem futunk valamilyen ténylegesen kísérleti vagy iskolateremtő próbálkozásba, ezekből pedig elvétve akad csak néhány, ha egyáltalán találkozunk ilyesmivel. Főleg egy ilyen régóta működő, és csupán keveset változó csapat esetében lenne túlzás jelentős váltást belelátni egy új megjelenésbe, az ellenben kétségtelen, hogy a Manic Street Preachers legjobban összehozott korongjai közé tartozik, vagyis továbbra sem lankad a hév, és nem apad az alkotóerő. Mintha megállt volna az idő a trióval, pontosabban folyamatos, apró módosulásokkal fejlődnek, és ismét sikerült valami olyasmit letenniük az asztalra, ami a saját pályájukat tekintve akár mérföldkőnek is tekinthető. Mindennek értékeléséhez persze kellő fogékonyság szükséges, de úgy érzem, hogy aki kedveli az ismertető elején említett együtteseket, vagy úgy általában a kísérletezést finoman adagoló rockzenét, nagyot nem csalódhat a korongban, a nem mindenáron az angol nyelvet és a brit habitust erőltető muzsika híveinek pedig valóban külön csemege a krautrockos beütés.

 

A zenekar tagjai:

James Dean Bradfield – ének, gitár, dobok, basszusgitár, billentyűk, ütőhangszerek

Sean Moore – dobok, gépek, gitár, sequencer, ütőhangszerek, üstdobok

Nicky Wire – basszusgitár, bariton gitár, gitár, omnichord, ének, dobprogram, ütőhangszerek, zaj

 

A lemezen elhangzó számok listája:

1. Futurology

2. Walk Me To The Bridge

3. Let’s Go To War

4. The Next Jet To Leave Moscow

5. Europa Geht Durch Mich

6. Divine Youth

7. Sex, Power, Love And Money

8. Dreaming A City (Hughesovka)

9. Black Square

10. Between The Clock And The Bed

11. Misguided Missile

12. The View From Stow Hill

13. Mayakovsky

 

Diszkográfia:

Generation Terrorists (1992)

Gold Against The Soul (1993)

The Holy Bible (1994)

Everything Must Go (1996)

This Is My Truth, Tell Me Yours (1998)

Know Your Enemy (2001)

Lifeblood (2004)

Send Away The Tigers (2007)

Journal For Plague Lovers (2009)

Postcards From A Young Man (2010)

Rewind The Film (2013)

Futurology (2014)