Beleolvasó - Lawrence Block: Sírok között

 

Fülszöveg:

A nagymenő drogkereskedő Kenan Khoury gazdag ember, így nem csoda, hogy felesége emberrablók céltáblájává válik. Kenan kifizeti a váltságdíjat, feleségét pedig visszajuttatják hozzá az emberrablók - darabokban.

 

Mivel a drogkereskedő nem fordulhat a rendőrséghez, Matt Scudder segítségét veszi igénybe, akinek először azt kell kiderítenie, hogy mi lehetett az emberrablók valódi indítéka. Scudder hamarosan két, kegyelmet nem ismerő szadista pszichopata nyomában találja magát, akiknek végzetesen beteg és kegyetlen játéka csak most kezdődött el.

 

New York talán soha nem volt olyan mocskos és reménytelen, mint Lawrence Block tizedik Scudder-regényében, amelyből Liam Neesonnal a főszerepben forgattak - végre a szerző elismerését és tetszését is elnyerő - nagy sikerű filmet.

 

 

 

 

 

 

Részlet a könyvből:

ELSÔ FEJEZET

 

Március utolsó csütörtökjén, valamikor fél tizenegy és tizenegy között Francine Khoury szólt a férjének, hogy elmegy otthonról, mert el kell intéznie a bevásárlást.

– Menj az én kocsimmal – javasolta a férje. – Én úgysem megyek sehova.

– A te kocsid túl nagy nekem – felelte az asszony. – Amikor utoljára vezettem, olyan volt, mintha egy hajón ültem volna.

– Ahogy akarod.

A két kocsi – a férfi Buick Park Avenue-ja és az asszony Toyota Camryje – a ház melletti garázson osztozott. A ház egy Tudor-utánzatú épület volt a Hetvennyolcadik és a Hetvenkilencedik utca között, Brooklyn Bay Ridge nevű részében. A nő beindította a Camryt, kigurult a garázsból, a távirányítóval becsukta a garázsajtót, majd kitolatott az utcára. Az első piros lámpánál betett egy klasszikus zenei kazettát a magnóba. Beethoven egyik kései vonósnégyesét. Otthon dzsesszt hallgatott, ám a kocsiban mindig klasszikus kamarazene szólt.

Csinos nő volt, százhatvanöt centi magas, teltkarcsú, csípője vékony, dereka már nem annyira. Haja sötét, dús és bongyor. Szeme sötét, orra egyenes, ajka telt.

A fotókon a száját soha nem nyitotta ki. Ha jól tudom, prominens metszőfogai, valamint jelentős átharapása miatt annyira kényelmetlenül érezte magát, hogy ritkán mosolygott. Esküvői képükön a nő sugárzik a boldogságtól, de a fogait nem mutatja.

Bőre barna volt, könnyen és gyorsan megfogta a nap. A nyarat ráadásul már eleve barnán kezdte, hiszen február utolsó hetét Kenannel Negrilben töltötték, Jamaicán. A nő jobban lesült volna, de Kenan ragaszkodott hozzá, hogy naptejet használjon, és korlátozta, hogy mennyi időt tölthetett a napon. – Nem tesz jót neked – mondta neki. – A túl barna nem vonzó. A szilva és az aszalt szilva közti különbség a napon töltött idő. – És mi olyan jó a  szilvában? – kérdezte a nő. – Gusztusos és zaftos – felelte a férje.

Amikor a nő megközelítette a Hetvennyolcadik utca és a Colonial sugárút sarkát, a kis kék furgon sofőrje beindította járművét. Adott a nőnek még száz métert, aztán a nyomába szegődött.

A nő jobbra fordult, a Bay Ridge sugárútra, majd balra, a Negyedik sugárútra, észak felé. Amikor a Hatvanharmadik utcában odaért a D’Agostinóhoz, lelassított, és kicsivel távolabb leparkolt.

A kék furgon elhajtott a Camry mellett, megkerülte a háztömböt, majd leparkolt a szupermarket előtt egy tűzcsapnál.

 

***

 

Amikor Francine Khoury kilépett a házukból, én még reggeliztem. Előző éjjel későn feküdtem le. Elaine-nel az egyik indiai étteremben vacsoráztunk a Hatodik utcában, majd beültünk a Kurázsi mamára a Public Theaterben a LaFayette-en. Nem a legjobb helyen ültünk, ezért a színészeket rosszul hallottuk. Már a szünetben el szerettünk volna jönni, de az egyik színész Elaine szomszédjának a barátja volt, és előadás után hátra kellett menni az öltözőbe, hogy elmondjuk neki, mennyire jó volt. Végül mindannyian egy bárban kötöttünk ki a sarkon, ami, valami előttem teljességgel érthetetlen oknál fogva, dugig volt.

– Ez remek volt – mondtam Elaine-nek, miután távoztunk a bárból. – Három órán keresztül nem hallottam a pasit a színpadon, az elmúlt egy órában meg az asztal túloldaláról nem hallottam, mit mond. Van neki egyáltalán hangja?

– A darab nem volt háromórás – jelentette ki Elaine –, inkább csak két és fél.

– Én három órának éreztem.

– Én meg ötnek – közölte Elaine. – Menjünk haza.

Elaine-hez mentünk. Kávét főzött nekem, magának teát, aztán egy félórát a CNN-t néztük, és a reklámok alatt beszélgettünk. Utána lefeküdtünk, majd egy óra múlva felkeltem, és felöltöztem a sötétben. Éppen kiléptem volna a hálószoba ajtaján, amikor Eliane megkérdezte, hogy hova megyek.

– Ne haragudj – feleltem. – Nem akartalak felébreszteni.

– Semmi baj. Nem tudsz aludni?

– A jelek szerint nem. Kattog az agyam. Nem tudom, miért.

– Olvass a nappaliban. Vagy kapcsold be a tévét, nem zavar.

– Nem – mondtam. – Ahhoz túl zaklatott vagyok. Egy kiadós séta többet ér.

Eliane lakása az Ötvenegyedik utcán van az Első és a Második sugárút között. A hotelom, a Northwestern az Ötvenhetediken van, a Nyolcadik és a Kilencedik sugárút között. Olyan hideg volt, hogy le akartam inteni egy taxit, de mire a sarokra értem, már nem is éreztem. Miközben a zöld lámpára vártam, megpillantottam a holdat két magas épület között. Majdnem telihold volt, és ez nem lepett meg. Az éjszakának telihold-érzete volt, valami mocorogni kezdett a véremben. Valamit tenni akartam, csak azt nem tudtam, mit.

Ha Mick Ballou a városban lett volna, akkor elmentem volna a kocsmájába. De külföldre utazott, a kocsmája meg nélküle nem nekem való hely, főleg ilyen zaklatott állapotban nem. Hazamentem, elkezdtem olvasni egy könyvet, aztán hajnali négy körül eloltottam a lámpát, és elaludtam.

Tíz körül már a sarkon voltam a Flame-ben. Könnyű reggelit rendeltem, elolvastam az újságot, különös tekintettel a helyi bűnesetekre és a sporthírekre. A világ megint két krízis közt volt valahol félúton, ezért aztán nem is foglalkoztam vele. Ahhoz marha nagy bajnak kell történnie, hogy országos vagy nemzetközi kérdésekkel foglalkozzam. Olyan távolinak tűnnek, hogy az agyam nem hajlandó belemenni a részletekbe.

Isten a megmondhatója, lett volna időm nemcsak a hírekre, hanem az apróhirdetésekre is. A Vasaló-épületben székelő Megbízható Nyomozók nevű nagy detektívügynökségnek dolgoztam a múlt héten három napot, azóta azonban semmit sem kaptam tőlük, saját melóm meg olyan régen volt már, hogy nem is emlékeztem az utolsóra. A pénz miatt nem kellett aggódnom, mindig meg tudtam oldani, hogy ne legyenek pénzügyi gondjaim, csak örültem volna valami tennivalónak. Az előző éjjel érzett nyugtalanságom ugyanis nem múlt el nyomtalanul, hiába tűnt el a Hold az égboltról. Még mindig éreztem a jelenlétét, kevésbé intenzíven ugyan, de ott forrt a véremben és a bőröm alatt, pont ott, ahol nem tudtam megvakarni.

 

***

 

Francine Khoury fél órát töltött a D’Agostinóban, és alaposan megtöltötte a bevásárlókocsit. A pénztárnál készpénzzel fizetett. Egy kisegítő fiú berakta a három papírszatyrot a bevásárlókocsiba, majd elkísérte az asszonyt egészen a kocsijáig.

A kis kék furgon még mindig a tűzcsapnál parkolt. Hátsó ajtaja nyitva volt, két férfi szállt ki belőle, az egyikük kezében egy jegyzetfüzet volt, azt tanulmányozták mindketten. Amikor Francine Khoury elment mellettük a kisegítő fiú kíséretében, a két férfi feléjük pillantott. Mire a nő kinyitotta a Camry csomagterét, a két férfi már a csukott ajtajú furgonban ült.

A fiú berakta a szatyrokat a csomagtartóba. Francine adott neki két dollárt, ami kétszer több volt annál, amit mások rendszerint adni szoktak neki, nem is beszélve azokról a vásárlókról, akik egy cent borravalót sem adtak. Kenan tanította meg neki, hogy tisztességesen adjon borravalót. Nem kiemelkedően sokat, de nagylelkűen. – A nagylelkűséget mindig megengedhetjük magunknak – mondta a férje.

A fiú visszatolta a bevásárlókocsit a szupermarketba. Francine beült a volán mögé, beindította a motort, és elhajtott észak felé a Negyedik sugárúton.

A kis kék furgon nem túl közelről, de végig a nyomában maradt. Nem tudom, Francine pontosan milyen útvonalon jutott el a D’Agostinóból az Atlantic sugárúton található importáruk boltjához. Lehet, hogy végig a Negyedik sugárúton maradt az Atlanticig, de az is lehet, hogy a Gowanus autópályára kanyarodott rá Dél-Brooklynban. Képtelenség kideríteni, és most már úgyis mindegy. Így vagy úgy, de elvezette a Camryt az Atlantic sugárút és a Clinton utca sarkán lévő boltig. A délnyugati sarkon van egy Aleppo nevű szír étterem, mellette egy Arabian Gourmet nevű élelmiszerbolt, amely főleg delikatesztermékeket forgalmaz. (Francine soha nem nevezte nevén a boltot. A legtöbb vásárlóhoz hasonlóan ő is Ayoub boltjának hívta az előző tulajdonos után, aki tíz éve eladta üzletét, és San Diegóba költözött.)

Francine megállt egy parkolóóránál az Atlantic északi oldalán, majdnem szemben az Arabian Gourmet-val. Odasétált a kereszteződéshez, megvárta a zöld lámpát, majd átment a másik oldalra. Mire odaért a bolthoz, a kék furgon már a rakodásra fenntartott részen parkolt az Aleppo étterem előtt, az Arabian Gourmet bejáratától nem messze.

Francine nem maradt sokáig a boltban. Pár dolgot vásárolt csupán, és egyedül is ki tudta vinni a csomagot a kocsihoz. Nagyjából 12:20 körül lépett ki az ajtón. Teveszőr kabátot viselt, sötétszürke nadrágot és két pulóvert: egy bézs színű kötött kardigánt egy csokoládébarna garbó fölött. Retiküljét a vállára akasztotta, egyik kezében a nejlonszatyrot tartotta, a másikban a slusszkulcsot.

A furgon hátsó ajtaja nyitva volt, a két férfi pedig már a járdán állt. Amikor Francine kilépett a boltból, közrefogták. Ugyanekkor a harmadik férfi a volán mögött beindította a motort.

Az egyik férfi megszólította: – Mrs. Khoury? – Mire a nő megfordult, a férfi már megvillantotta egy pillanatra a tárcáját, amelyben vagy volt egy jelvény, vagy nem. Aztán a másik férfi is megszólalt: – Velünk kell jönnie.

– Kik maguk? – kérdezte az asszony. – Miről van szó? Mit akarnak?

Két oldalról megfogták a nő karját. Mielőtt Francine felfoghatta volna, hogy mi történik vele, a két férfi a furgon nyitott hátsó ajtajához sietett vele. Pár másodperc múlva már benn ültek a nővel, az ajtókat becsukták, a furgon pedig besorolt a forgalomba.

Ugyan fényes nappal volt, és az emberrablás egy népes utca közepén történt, senki sem látta, vagy akik mégis látták, fogalmuk sem volt arról, hogy minek voltak a szemtanúi. Pillanatok alatt lezajlott. Talán ha Francine hátrált és segítségért kiabált volna, amikor odaléptek hozzá…

De nem tette. Mielőtt bármit tenni tudott volna, a furgon zárt ajtaja

mögött találta magát. Lehet, hogy akkor már sikított, vagy megpróbálta.

Ám akkor már késő volt.

 

A Kiadó engedélyével.