Főkép

A zenei szabadság nem formátlan szabadság, a free jazz nem gyökértelen zene. Lehet valaminek a kontrasztjaként gondolni rá, valamivel való szembehelyezkedésként vagy akár a kötetlenségre irányuló erős vágy kifejezésformájaként. De a semmitől nem lehet kötetlennek lenni; akármilyen értelemben is tekintünk a szabad jazz-re, azt valamihez való viszonyában szemléljük, hallgatjuk, mint ahogyan a free jazz muzsikusait is csak a jazz formai nyelvének beszélt folyékonysága tekintetében vagyunk képesek megítélni. Három olyan muzsikusnak az albuma ez, akik egyformán anyanyelvi szinten tudnak ezen a nyelven és akik egykori mesterükhöz, Szabados Györgyhöz hasonlóan, aki koncertjein az improvizált verbalitás és zene disszonanciájával kísérletezett, maguk is készek és érettek a grammatikán túlra merészkedni, hogy mégis ahhoz viszonyulva teremtsenek kontrasztokat.

 

Egy olyan alkalomból született ez az album, amely inkább demó, semmint lemezfelvétel jelleget öltött, de annyira jól sikerült a nap, hogy a produktum nem maradhatott a fiókban, vagy éppen a zenészek otthon, ezért a BMC gondozásában kiadott korong megjelenéséhez rögtön egy lemezbemutató koncertet kötöttek szeptember első felében. Az előadás egy halk és harmonikus zongora-szaxofon duóval indult, hogy a dobok közül is csak a csengettyűk szólaljanak meg először a kisebb elemekből egy folyamatos ívet építő muzsikában: a megkomponált formák űrhajójából a légüres térbe zuhanó hangok a biztosítókötélen azért mindig csak vissza-vissza találtak a biztos alapokhoz és egy rendkívül dinamikus, nem minden purifikáló hatástól mentes koncertet eredményeztek.

 

A trió az ötletek kifogyhatatlan forrásából látszott meríteni, mint ahogyan az albumon is hallgathatunk preparált zongorával, gardonnal vagy basszusklarinéttal előadott zenei hangokat. Az összkép mégsem az új galaxisok felfedezése iránti vágyról mesél, hanem sokkal inkább magunk mélyebb megértésének szonikus mezejére kalauzol minket, ha késznek érezzük magunkat. A megérkezés a lemez végén (Madárszerető) egyszerre felemelő és félelmet keltő és az odáig vezető út nem minden fájdalomtól mentes. Vajon azért érzünk-e így, mert félünk, hogy amit magunkba nézve találunk, az más lesz, mint amit találni reméltünk? Vajon elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy minden álarc nélkül jussunk el a madárszeretőhöz bennünk, és vajon nem éppen azért lesz őt félelmetes látni, mert arra a felismerésre kell jutnunk, hogy mégsem szeretjük a madarakat?

 

Az album centrális kompozíciójaként megjelenő „Ostinato Barbaro”-hoz játszott prelűd a mély letargiában rejlő szépséggel vezet el a belőle fakadó indulatokhoz, amely a monoton egyhelyben topogás agressziója. A sokkal konvencionálisabb „Lassú utca” talán a lemez legnagyobb kompozicionális kontrasztja: az orgonahang és a dobok drámaian ballagnak a szaxofonnal, hogy aztán az akusztikus és elektromos zongorahangok, mint az árnyék elől futó fény engedjenek teret a szaxofonból kitörő sötét disszonanciának.

 

Nehéz muzsika, nehézfiúkkal.

 

Előadók:

István Grencsó – tenor szaxofon, basszusklarinét, altfuvolaa

Stevan Kovacs Tickmayer – zongora, orgona, harmónium, cseleszta

Tamás Geröly – dobok, ütőhangszerek, gardon

 

Elhangzó szerzemények listája:

1. Fragment I

2. Fragment II

3. Billiard

4. Fragment III

5. Fragment IV

6. Slow Street / Lassú uca

7. Fragment V

8. Fragment VI

9. Ostinato Barbaro Prelude

10. Ostinato Barbaro

11. Fragment VII

12. Fragment VIII

13. Fragment IX

14. Hoping / Reménykedés

15. Fragment X

16. Bird Lover / Madárszerető