Georges Simenon: A gyilkos
Írta: Baranyi Katalin | 2014. 10. 14.
Gyilkos. Megvetendő, az emberi társadalomból kitaszított figura, akinek léte iszonyatot, értetlenkedést, utálkozást vált ki a többi emberből. Vagy: megértésre, elfogadásra váró, szerencsétlen, sorsüldözött személy, akinek elítéljük a tettét, de megpróbáljuk megérteni azt az útját, amely az ölésig sodorta…
Hans Kuperus. Holland orvos, Sneek kisvárosának köztiszteletben álló, házasember polgára. Csinos feleség férje, elegáns polgárlakás tulajdonosa, heti és havi szokások kényelemben élő rabja. A hazai biliárdkör reménybeli vezetője, az amszterdami Biológiai Társaság lelkes tagja. A férfi, aki egy névtelen levél hatására váratlanul hazatért, majd meggyilkolta feleségét és annak szeretőjét, a kérkedő grófot.
A gyilkos főszereplője nem könnyíti meg az olvasó dolgát. Ölt, így egyértelmű, hogy vagy iszonyodnunk kellene tőle, vagy valamilyen okból sajnálni őt. Kuperus azonban különös figura. Tettének látszólag nincs igazi oka. Személyisége nem rendelkezik az állatias gyilkos taszító természetével. Arra a gyűlöletre, amely gyilkosságra sarkallta, semmilyen valódi indítéka nincs. Annyira nem érdekes ember, hogy megérje őt az olvasónak megvetni. De ahhoz sem elég emberi, hogy tettét vitatni, sorsát sajnálni kezdjük. Kuperus hideg, higgadt – semmilyen. Vajon hogyan és miért követett el kettős gyilkosságot? S vajon hogyan él tovább – kezdetben áldozatként, az eltűnt asszony férjeként, később feltételezett gyilkosként, aki ellen bizonyíték sehol sem akad, még később pedig…?
Simeon rövid regénye, amely egy gyilkos portréját rajzolja meg, 1935-ben íródott. Még az 1938-as Aki a vonatokat néztét megelőzően, amely egy sodródó, de érzéssel tele gyilkost mutat be, aki bolondokházában végzi. Jóval az 1949-es A kísértetek előtt, amelyben a hidegvérű, gyanakvó, majd egyre inkább kétségbeeső gyilkos önmagát védendő öl, s épp ezzel adja fel magát. Későbbi viszont, mint a két korai, 1931-es Maigret-kötet, a Maigret és az idegek harca és A Víg Malom táncosnője, amelyben a nyughatatlan gyilkos végül maga vezeti nyomra üldözőit, nem bírva tovább tette súlyával. Kuperus története újabb variáció a témára: vajon milyen egy gyilkos? Egy gyilkos, aki általában csak kellék a krimiben, csak addig érdekes, míg a mesternyomozó fel nem lebbenti a fátylat a tetteiről – hogy aztán a leleplezett gyorsan távozzon az igazságszolgáltatás karjaiba, a megérdemelt bűnhődésbe. Simenonnál számos történetben maga a gyilkos a főszereplő – ám nagyon sokféle lehet. Kuperus mindenben átlagos, még gyilkosként is: amilyenből a legtöbb van. Vajon mit érez, a felesége kötését látva? A szobalánynak udvarolva? A biliárdklub elnöki székét elfoglalva? Jobb neki? Vagy rosszabb, mint a szép Alice halála előtt?
Simenont ismerve biztosra vehetjük, hogy Hans Kuperus is megbűnhődik a könyv végén. Ám senki se várjon shakespeare-i királydráma-véget. A történet a legkülönösebb ponton zárul le. És addig még sok különös fejezet következik, amelyekből süvít a magány, a kiszolgáltatottság és a jóvátehetetlenség szele. Jó könyv A gyilkos, főleg szomorkás, őszi éjszakákra.