Főkép

David Glover ezúttal a számok világába kalauzolja el az olvasóit, mégpedig egy egészen sajátos, felnőtt szemmel első pillantásra talán furcsa, de legalábbis szokatlan módon.

 

Olvastam már olyan történetet, amelyben gyerekcsoport nyomoz, és minden oldal alján szerepel egy kérdés, amelyre a választ a szöveg melletti képen kell megtalálni, majd a következő szöveges oldal tetején ellenőrizhetik az ifjú olvasók válaszuk helyességét. Olyan történet viszont, ahol nem sorrendben, hanem össze-vissza, saját válasz, saját döntés alapján haladhatok, eddig még nem került a kezembe, szóval bevallom, felnőttként is lélegzetvisszafojtva vetettem bele magam a kincskeresésbe.


A könyv messze túlmutat az átlagos meséken, de még a megszokott kalandregényeken is, hiszen a matematikát mutatja be, mégpedig olyan oldaláról, amely az iskolai oktatás keretein belül, magát a tantervhez szigorúbban tartani kényszerülő pedagógus számára órákon, szakkörökön teljességgel lehetetlen. Pedig pontosan ez lenne a feladatunk (magam is tanítok matematikát, pontosan a célkorosztálynak): megtanítani a gyerekeket az alapokra úgy, hogy megérezzék, a számok nem ellenségeink, nem távoli akadályok, hanem megszelídítésre váró, leendő jó barátok, mindennapjaink részei, és a segítségük nélkül egyáltalán nem boldogulnánk – nem tudnánk vásárolni, főzni, házakat építeni, és még sorolhatnám.

 
Glover könyvében a számok segítségével pontosan azt tehetik a gyerekek, amire talán kivétel nélkül mindegyikük vágyik: kincset kereshetnek úgy, hogy közben rejtvényt fejtenek, vagyis kamatoztathatják eddig megszerzett tudásukat, miközben kalandvágyukat folyamatosan táplálják az elhintett történelmi információk. A Rejtélyek Múzeuma olyan akciómese, amelyben a gyerekek kalandozhatnak az egyiptomi birodalomtól kezdve a lovagokon, királyokon, vikingeken keresztül a legmodernebb találmányokig, harcolva sárkányok, farkasok, mérges kutya és más egyebek ellen, mégpedig a múzeum beszédes nevű macskája, Püthagórusz kíséretében.

 

Ezt a történetet minden bizonnyal érdemes gyakrabban kézbe venni. Először akkor, mikor a gyerekek már biztosak a könyvben szereplő matematikai feladatok megoldásához szükséges alapokban, hiszen az önálló munka okozta sikerélmény folyamatosan többre ösztönzi őket, és elejétől fogva fontos, hogy megtapasztalják, felnőtt segítség nélkül is képesek már sok mindent megoldani. Egyetértek azzal, amit az író tanácsol az utolsó oldalon, vagyis hogy ne adjuk csak úgy, olvasatlanul a kicsik kezébe, hiszen az elején fontos az iránymutatás, elsősorban ezért, hogy ne össze-vissza lapozgatás legyen belőle, hanem hatékony kincskeresés, valódi sikerélményekkel. Én közösen végiglapoznám a gyerekekkel, hogy lássák egyszer az összes képet, böngészhessék a feladatokat, majd megbeszélnénk a jelmagyarázatot, és a kötet végén található Kisokost, hiszen nagy valószínűséggel már az első feladatnál szükség lesz rá, mert egészen biztosan nem fogja az összes gyerek tudni, mi az a négyzetszám, de lesznek, akiknek ismerős lesz a kifejezés a Kisokosból.


A rendkívül igényes, átgondolt, jól felépített matematikai feladatok mellett csodálatos lehetőség nyílik arra, hogy meséljünk a gyerekeknek a régi korokról, Lehel kürtjéről, az íjászatról, az egyiptomi fáraók birodalmáról, a középkori lovagok életéről, és még sok minden egyébről, amiket Glover felvonultat, de részleteikbe nyilván nem megy bele. Végül, de nem utolsó sorban mindenképpen említést érdemelnek Tim Hutchinson csodálatos rajzai, melyek nagyban megalapozzák az olvasóban azt az érzést, hogy egy kaland kellős közepébe csöppent.


Abszolút el tudom képzelni, hogy harmadik osztályban tartok a gyerekeknek olyan matematika órát, vagy akár hon- és népismeretet, amit A Rejtélyek Múzeuma alapján fogok felépíteni, és egészen biztos vagyok abban, hogy ők is, csakúgy, mint én, élvezni fogják, és ismétlést szeretnének – David Glover magyarul eddig megjelent kalandos küldetései pedig biztosan részei lesznek az osztálykönyvtárnak.