HammerFall: (r)Evolution (CD)

Ocsmány dolog a nosztalgia. Az ember olyan dolgok után vágyakozik, amik egyrészt soha nem térhetnek már vissza, másrészt pedig, ha visszakapná, már biztos nem értékelné őket annyira, mint korábban. A csalódás tehát biztosított, a nosztalgiára építő zenekarok pedig szinte minden esetben kudarcra vannak ítélve. Mindezzel együtt kétlem, hogy akadna olyan HammerFall kritika, amiben ne merülne fel a nosztalgia, mint elsődleges szervező elem. A svéd metal harcosok ráadásul kellően rá is játszanak a múltidézésre, sőt, saját bevallásuk szerint is az volt a céljuk a mostani lemezzel, hogy visszahozzák a kilencvenes évek végének és a kétezres évek elejének metal hőskorát.

 

Akkoriban amúgy tényleg volt valami a levegőben, mert az európai power és dallamos heavy metal olyan mértékben megerősödött, hogy sokáig mindenki Nightwish-sel kelt, Stratovariussal élt és HammerFall-lal feküdt (és akkor még az azóta halódó Edguyról és Sonata Arcticáról, meg ezer más zenekarról nem is beszéltünk). Az 1997-es év különösen fontos volt ebből a szempontból, mert az európai heavy revival egyik alapköve, az Oscar Dronjak és Joacim Cans vezette HammerFall Glory to the Brave-je ebben az évben jelent meg (a Nightwish Angels Fall Firstjével együtt). Ebben az időben még az In Flamesből Jesper Strömblad is a zenekar tagja volt (bár csak dalszerzőként), és a távozásáig a svédek kis túlzással ugyan, de egy rossz hangot nem írtak le. Az első korszakot a Renegade című csúcslemez zárta le, ami nekem személy szerint a mai napig korszakos kedvencem, és a bugyutaságával együtt is egyike a valaha kiadott legjobb heavy metal lemezeknek. Elképesztően naiv, idealista, már-már komikusan hősies, és pont ez teszi ellenállhatatlanná. Meg persze a hibátlan, azonnal fülbemászó dalok. Emlékszem még gimiben kaptam meg valakitől másolt cd-n, de még így is a gyűjteményem legbecsesebb darabja volt.

 

A Renegade után a szintén termékeny, de kissé már átmeneti második korszak következett, amit kevésbé hibátlan, de még mindig élvezhető és kiemelkedő albumok jellemeztek (Crimson Thunder, Chapter V: Unbent, Unbowed, Unbroken).  Aztán 2006-ban jött a Threshold, amivel már nem nagyon lehetett mit kezdeni. Itt a fáradtság jelei már erősen megmutatkoztak, a dalok középszerűek és nagyon sematikusak lettek, és alig egy-két emlékezetes akadt csak közöttük. Őszintén megmondom, hogy az ezt követő, hosszú kihagyás után elkészült No Sacrifice, No Victoryt és a 2011-es Infectedet már a klipes dalok kivételével nem is hallottam. Teljesen elvesztettem az érdeklődésemet a banda iránt, és a hallottak sem győztek meg arról, hogy nagyon kéne ez nekem.

 

 

De a (r)Evolution esetében én is bekaptam a csalit: ismét egy Andreas Marschall által készített borító, az újraéledő Hectort megjelenítő festménnyel, meg persze a mézesmadzaggal, hogy visszatér az aranykor, meglátjátok, jó lesz ez nektek. Aztán tulajdonképpen biztatóan indul a lemez. A „Hector’s Hymn” valószínűleg a tömegigény kiszolgálásának érdekében íródott, és meglepően jól működik, bár már itt is megvan az az érzés, hogy a mostani HammerFall összeszorított farpofákkal és dagadó erekkel próbál meg régi HammerFall slágereket írni. Az izzadtságszag hála az égnek a címadón és a kislemezes „Bushido”-n már egyáltalán nem érződik. Az utóbbi végén különösen király a kikacsintás a Renegade „Way of the Warrior”-jára. A következő „Live Life Loud” egy középtempós csűrdöngölő, aminek bár a szövege valami penetráns (igaz, a HammerFall sosem az irodalmi mélységeiről volt híres), azért elég jól el lehet rá bólogatni.

 

Az ezt követő tételekről viszont sajnos ennyi jót már nem lehet elmondani. Az „Ex Inferis” párjával, az „Evil Incarnate”-tel együtt igazán ördögi akar lenni, de helyette inkább csak unalmas és kissé fárasztó (ezt a fajta hangulatot meghagyhatnák a brit Hellnek), a „Winter is Coming” pedig még a Trónok Harca témával együtt sem a legsikerültebb HammerFall ballada (pedig tudnak ők, ha akarnak). Az utóbbiban az azért becsülendő, hogy Cans megpróbált valami nagyon mait és aktuálisat (Jon Snow fanok, hajrá) belecsempészni a szövegvilágba. A  továbbiakban a „Wildfire” és a „Tainted Metal” nem zavarnak sok vizet, de legalább nem is bántóan rosszak. A „We Won’t Back Down”-t pedig inkább csak Cans furcsa éneke emeli ki a sorból: kicsit olyan a verzékben, mintha szegény „megboldogult” Roy Khant akarná utánozni (tényleg, mi van azzal az emberrel mostanában?). Hogy mégis pozitív kicsengése legyen a dolognak, azt azért megemlíteném, hogy az „Origins” még idejében megmenti a B oldal becsületét, mert szintén méltó a régi HammerFall dalokhoz, és a szövege is furcsán felemelő (bár a fire-desire, high-sky, glorious-warriors-szintű rímpárokon itt se sikerül túllépni).

 

 

Ha csak ilyen dalok lennének a lemezen, akkor valódi forradalomról és igazi újjászületésről beszélhetnénk (meg újra felfújhatnánk a gumipallosokat), de ez egyelőre még várat magára. Félreértés ne essék, egyáltalán nem rossz album a (r)Evolution, talán még azt is mondanám, hogy a Chapter V óta a legjobb, csak némileg dühítő, hogy nem szántak egy kicsit több időt a dalok kidolgozására, és a saját sémáikon való túllépésre (már ha céljuk ez egyáltalán). Én bízom benne, hogy az idei albummal az első lépést megtették egy második Renegade-hez vezető úton. A lehetőség megvan bennük, mert Cans évek óta nem énekelt ennyire jól (érezhető a sok befektetett energia), Oscan Dronjak riffjeivel és szólóival sosem voltak nagy gondok, és a tűz is megvan még bennük. Egy kicsit talán türelmesebbnek kéne lenni, és megvárni, amíg összejön egy lemezre való „Bushido”, addig meg lehet koncertezni (mondjuk az első három lemez anyagával).

 

A zenekar tagjai:

Joacim Cans – ének

Oscar Dronjak – ritmus- és szólógitár, billentyűk és vokál

Pontus Norgren – ritmus- és szólógitár, vokál

Fredrik Larsson – basszusgitár, vokál

Anders Johansson – dobok

 

A lemezen elhangzó számok listája:

1. Hector’s Hymn

2. (r)Evolution

3. Bushido

4. Live Life Loud

5. Ex Inferis

6. We Won’t Back Down

7. Winter is Coming

8. Origins

9. Tainted Metal

10. Evil Incarnate

11. Wildfire

 

Diszkográfia:

Glory to the Brave (1997)

Legacy of Kings (1998)

Renegade (2000)

Crimson Thunder (2002)

Chapter V: Unbent, Unbowed, Unbroken (2005)

Threshold (2006)

No Sacrifice, No Victory (2009)

Infected (2011)

(r)Evolution (2014)