Főkép

A Zéró, zéró, zéró, vagyis a három nulla a kokain tisztaságára utal. Eszerint tehát Roberto Saviano nápolyi születésű oknyomozó újságíró könyve a legtisztább kokainhoz, a forrásvidékre viszi el olvasóit. Új könyvében bemutatja, hogyan zajlik a kokainkereskedelem a világon, s miként van jelen a kokain lassanként már a mindennapjainkban is. A bátor szerző előző, nálunk is megjelent Gomorra című könyve miatt – amelyben a nápolyi maffia titkait fedte fel – 2006 óta állandó rendőri védelem alatt él, ám a félelem sem akadályozta meg abban, hogy ismét veszedelmes és botrányos problémát válasszon könyve témájául: az egész világon elhatalmasodó kokainfogyasztást.

 

Saviano szerint a kokain győzelmének fő oka, hogy eufóriát, felgyorsult érzékeket, izgatottságot, mindenhatóság, kompetensség és öröm érzetét okozva elhiteti a használóval, hogy segítségével könnyebben meg tudja oldani élete gondjait. Ilyesféle gondjai pedig szinte mindenkinek vannak. Mire azután az akár halálba kergető mellékhatások, amilyen a depresszió, pánikroham, hallucináció, jelentkeznek, a kipróbáló már függővé is vált. A könyv azonban nem a kábítószerhasználók poklát mutatja be, hanem egy másféle mélységet. Azt próbálja tudatosítani, hogy minden kipróbáló, az is, aki csak épp ránéz a fehér porra, kiterjedt bűnszövetkezeteket támogat, akik tökéletes könyörtelenséggel, iszonyatos (alig megírható) kegyetlenséggel, teljes cinizmussal és mérhetetlen mennyiségű pénzzel vezetik az egész világot behálózó kokainbirodalmat. Nem lehet nekik nemet mondani, igazából lehetetlen őket megállítani: hiába a hatalmas áldozatok, és a sikeres a részeredmények, mert mindig újak és újak lépnek a letartóztatottak, megöltek vagy megöletettek helyébe. „Hiába a rendőrök fáradozása, hiába a letartóztatások, a kokainkereslet mindig óriási lesz. Minél inkább felgyorsul a világ, annál inkább szükség lesz a kokainra; minél kevesebb idő van igazi emberi kapcsolatokra, annál inkább szükség van kokainra.” – írja a szerző. És máshol felteszi a kérdést: „Ha a kereslet megszűnik, a kínálat is elhervad, mint a virág, mely nem jut vízhez. Képtelen gondolat? Illúzió?”

 

A könyv nekünk, magyaroknak is különleges olvasmány lehet. A Robert Saviano bemutatta helyzettel ellentétben ugyanis nálunk a kokain (harmincas évekbeli, főleg prostituáltak, és a magyar alvilág körében befutott, múló karriere után) csak viszonylag későn, a rendszerváltáskor jelent meg újra, s azután is sokáig csak az elit kábítószerének számított. Magas grammonkénti ára (amely már tizenöt éve is elérhette a tizenkilencezer forintot) egészen 2007-ig szinte változatlanul nehezen megfizethető maradt, így használóinak száma sem nőtt jelentősen, szemben a heroin vagy az amfetamin szedőinek folyamatosan növekvő számával. Azóta azonban a kokain ára csökkent valamennyit, s használata a 15-19 éves korosztályra is jellemzővé vált. Amiatt pedig, hogy – a kábítószerhelyzetről készült jelentések szerint – illegális behozatala sajnos egyre biztonságosabban megoldható, és napjainkban már kevesebb áttételen keresztül folyik, a magasabb szociális helyzetű rétegek státuszszimbólumait alkalmazó, így kokainhasználatát is utánzó középosztálybeli fogyasztók is megjelentek. Így nemsokára talán már nem csak amerikai lázálom lesz a Roberto Saviano könyvének első oldalán vázolt helyzet: „Kokaint szív, aki legközelebb áll hozzád. Ha nem az apád vagy az anyád, ha nem a bátyád, akkor a fiad. Ha nem a fiad, akkor az irodavezetőd. Vagy a titkárnője, aki szombatonként szív a szórakozás kedvéért. Ha nem a főnököd, akkor a felesége, aki azért teszi, hogy el tudja engedni magát. (…) Ha nem ő, akkor az a nővér, aki katétert cserél a nagyapádnak, és a kokain mellett minden könnyebbnek tűnik, még az éjszakák is. (…) Ha nem ő, akkor a sebész, aki most ébred, és a kokainnal akár hat embert is fel tud nyitni egy nap; vagy az ügyvéd, akihez válóperes ügyben fordulsz…”

 

Ha elolvassuk a Zéró, zéró, zérót, talán mi nem esünk bele a szakadékba. Nem hagyjuk megtéveszteni magunkat attól a felfogástól, hogy a rohanó világhoz rohantatni kell a szervezetünket is, hogy le ne maradjunk másoktól. De hogy másokon tudunk-e segíteni? Roberto Saviano könyve pesszimista látlelet, ami nemigen mutat kiutat. Ráadásul azt mondhatjuk, ilyen is csak Amerikában (Dél-Amerikában / Nyugaton) történhet meg: vagyis ott van előttünk, magyar olvasók előtt a menekülőút. Remélem, nem használjuk ki.