Főkép

Amikor még kicsi voltam, kétszer is elvittek a Nemzeti Múzeumba, hogy megnézhessem a koronát. A csodálatos ékszer – bizonyára sokan emlékeznek még rá – egy sötét kárpitokkal borított, viszonylag kicsinek tűnő, homályos terem központi vitrinjében állt. Erősen meg volt világítva, így olyan volt, mintha egyszerűen csak lebegne a sötétkék drapériák felett. Szerencsére mindkétszer megengedték, hogy sokszor körbejárjam: én pedig minden körnél próbáltam rajta mást figyelni: a zománcképecskéket, a drágaköveket, a csüngőket, amelyek furcsán mozdulatlanul függeszkedtek a korona két oldalán. És persze megpróbáltam belesni az abroncsok alá is, ami aligha sikerülhetett. Az egész olyan volt, mint valami varázslat: egy igazi, mesebeli kincseskamra, és benne a titokzatos Szent Korona. Ma a korona az országházban tekinthető meg, jóval újabb, földrengésbiztos, a kincseket modernebb módszerekkel védő vitrinben, egy vitathatatlanul gyönyörű és hatalmas teremben, ám erős megvilágításban. Ráadásul nehéz úgy megnézni, hogy ne a vitrin másik oldalán álló turista arcát lássuk mögötte. Nagyobb kincs, mint valaha: de nekem valahogyan hiányzik az a kincseskamra-titokzatosság, ami a Nemzeti Múzeum koronaszobáját jellemezte. Ott most csak a – felbecsülhetetlen értékű, a koránázási jelvények közül talán egyedül Szent István korához köthető – koronázási palást árválkodik, a korona egykori helyére pedig nagy értékű, bár a koronához nem fogható arany ereklyetartókat pakoltak: de mindez valahogy nem az igazi.

 

És hogy mindez miért jutott eszembe? Mert Kovács Éva és Lovag Zsuzsa százoldalas, nagyalakú, színes albumkönyve, A magyar koronázási jelvények akkor jelent meg, amikor a korona először megtekinthetővé vált eredeti kiállítási helyén, a Nemzeti Múzeumban.

 

A második világháború után a Németországba kihurcolt korona az amerikaiak kezére került, s 1978-ig a Fort Knox katonai támaszponton őrizték. 1978. január 5-én azonban végre hazatérhetett, s másnap Cyrus Vance amerikai külügyminiszter személyesen adta át a Parlamentben valamennyi koronázási ékszerrel együtt a magyar nép képviselőinek: politikusoknak, művészeknek és más meghívottaknak. Érdekesség, hogy Kádár János ügyes diplomáciai érzékkel nem volt ott közöttük, hogy az ünnepség ily módon mellőzze a politikai felhangokat. Ezután végre megkezdődhetett a korona újabb tudományos vizsgálata, hiszen amióta 1938-ban az Eucharisztikus Világkongresszus és a Szent István-év tiszteletére rövid időre kiállították – előtte pedig jó minőségű fekete-fehér fényképeken megörökítették – a koronázási ékszereket, nem nyílt lehetőség a tanulmányozására. Eltelt negyven év, rengeteget fejlődtek a vizsgálati módszerek, ám a korona történetének kutatói mégis olyan feltevésekre voltak utalva, amelyeket öreg, fekete-fehér fényképekre és ellenőrizhetetlen következtetésekre kellett alapozni. Most azonban végre megtört a jég: egész tudóscsoport kezdte el vizsgálni a koronát és a többi jelvényt: s nemcsak új kutatási eredmények születtek, hanem gyönyörű színes részletfotók is. Szelényi Károly ugyanis ekkor készítette el közismert és híressé vált fényképsorozatát a koronáról.

 

A magyar koronázási jelvények című album egyszerre nézegetnivaló és olvasnivaló. Két, a koronát megvizsgáló művészettörténész szerzője részletesen ismerteti a koronázási jelvények, s élükön a Szent Korona keletkezését és történetét. Szelényi Károly színes fotói pedig megörökítik a frissen hazatért jelvényeket: láthatjuk a korona részleteit, képről képre haladhatunk a kétféle stílusú, görögös és „latin” zománclemezeket szemlélve, megnézhetjük a koronának azt a különös részét, ahol az abroncskorona zománclemezei és díszei eltakarják a mögé beszegecselt apostolképeket, sőt, bekukkanthatunk a korona alá is, megnézhetjük, miként néz ki alulról az összeszegecselt két keresztpánt és az abroncs, s hogyan rögzítették a keresztet a tetejére.

 

Amióta ez a könyv 1980-ban megjelent, csak egy hasonló, modernebb vállalkozás született, szintén Szelényi Károly fotóival: Tóth Endre A magyar Szent Korona című, 2005-ös albumának szövege azonban csak néhány új kutatási eredményt tartalmaz Kovács Éva és Lovag Zsuzsa könyvéhez képest. Így aki szeretné a koronát nagyalakú – az interneten elérhetőknél jóval nagyobb felbontású – színes fotókon megszemlélni, s érdeklődik a többi koronázási ékszer, a jogar, az országalma, a kard, és legfőképpen a koronázási palást iránt, nyugodtan választhatja A magyar koronázási jelvényeket. Nem fog csalódni.