Főkép

Már akkor felkeltette a figyelmemet Kevin Leman kötete, amikor még csak egy hirdetést láttam róla. Nem is tudom, hogy minek köszönhető ez, talán csak annak, hogy vannak testvéreim, esetleg annak, hogy szerintem telitalálat a magyar címe: Születési sor(s)rend – egyszerű, tömör, tökéletes.

 

A szerző nagy családból származik, ráadásul öt gyermeke is született, így aztán a kutatásához megfelelő alanyokhoz nem kellett feltétlenül messzire mennie: a praxisából összegyűjtött történetek mellett sokszor veszi górcső alá a gyerkőceit vagy néha saját magát, mint a család legkisebb szülötte. Először kicsit aggódtam, hogy túl száraz és tudományos lesz a kötet, de szerencsére nem így történt: magával ragadó és nagyon olvasmányos kötet, ráadásul tényleg rólam szól, szóval nagyon örülök, hogy „egymásba botlottunk”.

 

A bevezető után rögtön egy játékos tesztre hív a pszichológus. Néhány állítást olvashatunk, melyek alapján meg kell tippelni, hányadikként érkezett a családba a jellemzett személy. Nekem talán egy jó válaszom lett, és sokszor nem értettem egyet a megoldással. Aztán Kevin Leman sorra vette a születési sorban elfoglalt helyeket és kezdtem megvilágosodni. Három nagy csoportra osztja a gyerekeket: elsőszülöttek (egykéknél a szuperelsőszülött terminust használja), középső vagy szendvicsgyerekek és a család legkisebbje. Több oldalas leírást kaphatunk minden lehetőségről néhol tudományos megfogalmazással, néhol teljesen hétköznapi példákkal fűszerezve. Akad köztük vicces, megható és mélyen elgondolkodtató is, de teljesen jó arányban – persze túlnyomórészt inkább kacagtató, hál’istennek.

 

A jellemzések után szó esik még az üzleti életről, a jól működő házasságról, illetve néhány gyakorlati gyermeknevelési tanácsod is ad a pszichológus. Természetesen mindezt három nézőpontból megközelítve, a születési sor(s)rend szerint. Hasznos olvasmány lehet szülőknek, nagyszülőknek, testvéreknek, de még akár tanároknak is, hiszen a szerző érzékletesen és hajszálpontosan írja le a személyiségtípusokat. Arról nem is szólva, hogy rengeteget lehet belőle tanulni, és, kicsit kizökkenve a saját szerepünkből, egy más nézőpontból tekinteni a szeretteinkre, ismerőseinkre.

 

Négyen vagyunk testvérek, de szerintem ennél jobban nem is különbözhetne a személyiségünk. Pedig ugyanúgy neveltek minket, ugyanazok a gének, mégis elég markáns eltérések vannak közöttünk. Érdekes volt a könyvön keresztül látni a tesóim személyiségét, hogy a születésükkor milyen szerepet kaptak. Rólam például kiderült, hogy bár középső szülött vagyok, funkcionális elsőszülöttként viselkedem, mint első lány a családban. Két születési szerep is keveredik bennem, ami elég gyilkos kombináció. Én már tudom, miért… most pedig odaadom a bátyámnak a Születési sor(s)rendet, hátha rájön, miért idegesítem folyton.