Főkép

2014. július 24-én, a HIM finn rock zenekar ismét koncertet adott Magyarországon, ezúttal a Budapest Parkban. Nagy esemény volt ez a rajongóknak, hiszen a zenekar legutóbb tizenkét éve, 2002-ben lépett fel nálunk, a Sziget Fesztiválon. A Budapest Park nagy hiányt pótolt ezzel a koncerttel - ez már a jegyek árusításának kezdetekor meglátszott: az elővételes, kedvezményes „early bird” jegyek a koncert meghirdetése utáni két napban elfogytak.

 

A koncert napján már kapunyitás előtt ellepték a környéket a HIM pólóba, vagy a zenekar stílusához passzoló fekete/sötét ruhába öltözött emberek. Megjelentek az igazi nagy rajongók is, akiket arról lehetett a legkönnyebben felismerni, hogy a nyári hőség ellenére is az énekes, Ville Valo védjegyévé vált kötött sapkát, sőt, hosszú, fekete kabátot viseltek.

 

Az előzenekar az AFC (Anti Fitness Club) volt. Magukhoz képes jól játszottak, sokaknak tetszett, hogy nyolc óra előtt egy kicsivel már befejezték. Amint elköszöntek, a Parkban lévő HIM-rajongók megrohamozták a színpadot, hogy megkeressék a legjobb helyeket. A nagykoncertet nyolcra hirdették meg, a HIM pontosan kezdett, ami külföldi zenekaroknál egészen meglepő.  Az a pár perc várakozás akkor és ott nagyon soknak tűnt. A rajongók izgatottan beszélgettek egymással, ismerkedtek, büszkén hangoztatták, hogy ők már hány éve szeretik a zenekart, mutogatták a heartagramos karkötőiket, pólóikat és nyakláncaikat, és közben úgy nézték a színpadon folyó beállást, mintha valami csodát látnának. „Ezt folytassuk, majd bejelöllek a FB-on” – másra már nem nagyon jutott idő, mert pontosan nyolckor leállt a háttérzene, a roadok pedig lementek a színpadról.

 

A tömeg még izgatottabbá vált: aki jár koncertekre az tudja, amikor a háttérzenének vége, akkor pár percen belül kezdődik az, amire várnak… A zenekar tagjai sorban felmentek a színpadra és ekkor kirobbant az emberekből:

- Úristen! Látod?

- Emelj már fel, hogy jobban lássam!

- Ville már ott van?

A hangzavar természetesen akkor lett a legnagyobb, amikor Ville mosolyogva, mintha csak haverok közé érkezne, fellépett a színpadra. Rögtön elkezdték az első számukat, a „Buried Alive by Love”-ot.

 

 

A HIM stílusa már sok elnevezést kapott, a melankolikus rocktól kezdve a love metalig; a klipek, a hivatalos fotók és a relikviák is mind tükröznek egy kicsit furcsa, melankolikus hangulatot (például a „Funeral of Hearts” klipje, vagy a koponyákkal, koporsókkal ellátott relikviák), ennek ellenére Ville Valo a legmosolygósabb frontember, akit eddig koncerten láttam. Rutinos előadó, nem az a bepánikolós fajta: amikor valami technikai gond miatt pár percre elhallgatott a gitár és leállt a zene, mint valami meccset, élő egyenesben közvetítette a kábel cseréjét a Parkos közönségnek. Közben lazán rágyújt egy cigarettára, húz egyet a söréből és nevet, folyton nevet.

 

A számlista, amivel hozzánk érkeztek, abszolút vegyes volt, az 1997-es Greatest Love Songs vol. 666 című első lemezükről ugyanúgy elhangzott pár dal, mint a legújabb, 2013-as Tears on Tape albumról, így tulajdonképpen valamennyi rajongónak örömet okoztak: azoknak is, akik csak mostanában ismerték meg a zenekart, és azoknak is, akik még a régebbi lemezeket szerették meg - ők tudtak nosztalgiázni.

 

A HIM zenei stílusából kiindulva azért lehetett sejteni, hogy ez nem az a fajta buli lesz, ahol az emberek pogóban szétszedik egymást. Itt is megvolt persze a bulis hangulat, de sokkal visszafogottabb módon, az emberek inkább csak hallgatták a zenét, nem ugrabugráltak, nem táncoltak rá; felkiáltottak, ha az egyik kedvencük szólalt meg, és persze előkerültek a telefonok is, hiszen mindenkinek kell egy fotó emlékbe. Ville szemmel láthatólag élvezte, hogy a magyar rajongók tudják a dalok szövegét, volt együtténeklés, és volt, hogy a refréneket rábízta a közönségre.

 

Aztán vége lett. A rajongók persze nem érték be ennyivel, visszatapsolták-sikították a zenekart, így ráadásként még elhangzott a „Poison Girl” és a „For You”.

 

 

Amikor a zenekar ismét elhagyta a színpadot, lehetett sejteni, hogy valami még lesz, mert a fények még ugyanúgy égtek és nem jöttek elő a roadok, hogy elpakolják a hangszereket. És valóban: 10 óráig még szólhatott a zene, ezért a banda visszajött, előadta a „Sleepwalking Past Hope” című számot. Tíz után egy-két perccel, amikor elhagyták a színpadot, látszott rajtuk, hogy nem csak udvariasságból mondják: „szeretünk Budapest”, „szeretünk mindenkit” – jóleshetett nekik az, amit a közönségtől kaptak.

 

Mindent összevetve: a love metal még ma is éppen olyan jól szól, mint évekkel ezelőtt, és a HIM az a zenekar, amelyet tizenkét év múlva, a következő magyarországi koncertjén (bár nagyon remélem, ezúttal nem kell ennyit várni rá!) is ugyanolyan örömmel fogadnak majd a rajongók, mint most.

 

Hivatalos setlist:

1. Buried Alive by Love
2. Rip Out the Wings of a Butterfly
3. Right Here in My Arms
4. The Kiss of Dawn
5. All Lips Go Blue
6. Join Me in Death
7. Your Sweet Six Six Six
8. Passion’s Killing Floor
9. Soul on Fire
10. Wicked Game
11. Tears on Tape
12. Poison Girl
13. For You
14. The Funeral of Hearts
15. Sleepwalking Past Hope

 

Fotó: Szántai Zita