Janikovszky Éva: A lemez két oldala

Egy kis magyarázkodás

Egy ilyen című fejezettel indította útjára Janikovszky Éva (1926-2003), a legendás hírű írónő felnőtteknek írt kötetét, A lemez két oldalát, amely eredetileg 1978-ban jelent meg. Az idei, friss újrakiadásban változatlanul megtalálható ez az előszó, melyet huszonnyolc novella, huszonnyolc kétoldalas lemez követ, melyeket lejátszva nemcsak remekül szórakozhatunk, de megismerhetjük az emberi viselkedés színét és fonákját is. A lemezeken ugyanis nem egy-egy híres zeneszerző szimfóniájának lassú és gyors tétele hangzik fel, hanem egy-egy monológ, ugyanattól a személytől, ugyanarról a témáról, de más-más helyzetben. Így aztán a két szöveg között  legalább akkora a különbség, mint egy adagio és egy allegro tétel között. Hiszen egészen másként beszélünk ugyanarról a problémáról hivatalból, idegenek előtt és másként otthon pletykálva, családi körben. Egészen másként viszonyulunk ugyanahhoz a dologhoz, ha a szomszédot érinti, és ha bennünket. Elég egy apróság, és máris gyökeresen megváltoztathatjuk a véleményünket bármiről: még szerencse, hogy az életben nem kell szembesülni azzal, hogy tegnap még egészen mást mondtunk… Ezek a lemezek azonban őrzik az emberek álhatatlanságának, pletykaéhségnek, mindent-jobban-tudni-akarásának, vagyis – ember-voltának a lenyomatait. Élmény meghallgatni, vagyis elolvasni őket.

A lemez egyik oldala

És hogy mire jók ezek a szövegek? Bármennyire is eretnek gondolat ilyesmit leírni, de például tanulásra. Meg nosztalgiázásra. Volt egyszer egy Kádár-korszak, életszínvonal-növeléssel és eladósodással, városiasodással és gyarapodással, szocialista gazdasággal, de fogyasztói magatartással, nyugattal meg kelettel: itt az ideje megismerni, felfedezni, felidézni, meg nosztalgiával rágondolni, kikacagni, átrajzolni, utálni, meg felemlegetni. És persze átörökíteni, emlékezetbe vésni, mert a miénk, a mi múltunk. Úgyhogy egy ilyen könyv jugoszláv szekrénysorral meg maxikabáttal, szakszervezeti nőpolitikával meg KISZ-lakással, vállalati kiemeléssel meg Trabant-kiutalással, Pós elvtárssal mint Télapóval és Elvira nénivel, akinek olyan cuki pulóvere van csomagból, a gólyamesével meg ezüstfenyővel (szép sudár), s társadalmi munkával meg tévészünnappal hitelesen és mókásan röpít vissza egy örökre elmúlt, s egyre több generáció által már meg sem ismert világba, amiről azonban családi anekdoták szólnak, s amiről feltétlenül tudnunk kellene legalább valamit. Mert ebben élték le az életüket a szüleink, a nagyszüleink, vagy a dédszüleink.

A lemez másik oldala

Illetve: A lemez két oldala történeteiben az a furcsa, hogy a legkevésbé sem múzeumi darabok. Fantasztikusan élők ezek a csúfondáros monológok, s teljességgel érvényesen tartanak ironikus görbe tükröt a mostani, modern, a legkevésbé sem 1978-as életünk elé. Mert lehet, hogy mostanában nem a fenyőünnep, a korai nyugdíj és a tátrai utazás a főtémánk. Azonban biztosan lesznek az olvasók között olyanok, akik már jártak málnát szedni a rokonoknál csak azért, mert lehetetlen nekik udvariasan megmondani, hogy a málnájuk kevés is, randa is, savanyú is. Meg olyanok, akiknek a férje már hozott haza olyan fenyőfát karácsonyra, amit leginkább szélütött kórónak lehetett nevezni. Meg olyan, akinek már az agyára ment, hogy a felesége lassan belehal a házimunkába, de nem és nem, egy apró munkafolyamatot sem enged át belőle, mert akkor biztosan nem lenne tökéletesen megcsinálva. Meg olyan, aki mindig csalódik, ha vendégségbe megy, mert alatta meg is nyílna a föld, ha annyira silány és kevés dologgal látná vendégül a másikat, mint a Lonciék – és mégis, ha a Lonciék visszaadják a látogatást, képtelen megtenni, hogy ne nyolcfogásos lakomát főzzön nekik. Kibeszéljük a tanító nénit, dohányzunk a munkahelyen, miközben otthon nem, lecsapunk a csak most, csak ennyiért árajánlatokra, hogy aztán sajnálkozhassunk, mire is költöttünk ennyit, minden évben elhatározzuk, hogy csak jelképes ajándékot veszünk a másiknak, mert a szándék a fontos, aztán szuvenírdömping lesz a vége, a gyerekünket meg hol keményen fogjuk és nagyítóval figyeljük, hol végzetesen elkényeztetjük. Ilyenek vagyunk.

És bár ma már DVD-ről szól az adagio és az allegro, Janikovszky Éva lemezei mégis újra és újra lejátszható, örök darabok maradnak. Ilyenek voltunk. Ilyenek leszünk. Jó szórakozást!