Főkép

1947-ben járunk, Németországban. Az isten háta mögötti kis házban tragédia történik: meghal egy asszony és a fia. A nő, Afra leányanya, akinek egy francia katonától született gyermeke. A kisfiú még csak kétéves, beteges apróság. Haláluk oka: gyilkosság. A tettes ismert: Afrát saját apja, Johann Zauner gyilkolja meg egy fejszével, majd a kisgyereket is agyonüti. Ezután kábult félálomban megreggelizik a holttestek mellett, majd észre tér, s megpróbálja Afra pénzét előszedve rablógyilkosság látszatát kelteni. Amikor leleplezik, azonnal bevallja a gyilkosságot. Így a perben egyértelmű az ítélet: börtön, majd elmegyógyintézet. Az eset végtelenül egyszerű és gyorsan megoldható.

 

Illetve… A dolgok sohasem egyszerűek. Vajon miért biztos Zauner felesége a férje ártatlanságában? Mit tud a zavaros beszédű részeg és mit dr. Augustin? Ki használta a fejszét? Kik jártak aznap a házban és miért? Ki reggelizett és ki írta a beismerést? Mit tettek a németek Zaunerrel 1944-ben? Miért kellett meghalnia a gyereknek is? Tizennyolc év után az ügy új mélységei tárulnak fel és kiderül, az igazi tragédia még csak a gyilkosság után kezdődött…

 

Sokszor gondolkoztam már azon, amikor sötét, kemény és kegyetlen szövegeket olvastam, vajon a regény vagy a novella szerzője hogyan tudta megírni azt, amivel nekem még olvasás közben is birkóznom kell. A Macska és kölyke olvastán is ez merült fel bennem: vajon hogyan lehetséges, hogy egy kedves, mosolygós írónő leül az íróasztalához vagy a számítógépe elé, s olyan szavakat gépel be, amelyek végül ilyen szörnyű, sötét és megrendítő történetté állnak össze?

 

Andrea Maria Schenkel rövid és letaglózó regénye egyszerre történelmi krimi és vérbeli szépirodalom. Maga a bűneset a könyv végéről, a megoldás felől visszatekintve nem különösebben bonyolult: az időben oda-visszaugráló, hol 1947-ben, hol 1965-ben játszódó fejezetek azonban szívszorítóan izgalmassá teszik azt a folyamatot is, ami során az olvasó előtt világossá válik, mi is történt Afrával. Ám magánál a nyomozásnál, a krimiszálnál sokkal izgalmasabb a regény másik vetülete: az, amit a történet az emberi természetről, s legfőképpen a boldogtalanságról és a közönyről mond el. Az 1947-es történet minden szereplője közönyös és közömbös saját sorsával, saját jövőjével kapcsolatban. Mindőjük hagyja, hogy életét a jelen és a múlt determinálja: egyikőjük sem tud lelépni a kitaposott ösvényről. Gyilkos és áldozat, vádlott és ügyész, közrendőr és tanú mind megnyomorodottak és boldogtalanok, közönyösek és érzéketlenek.

 

Mégis csupa érzelem ez a történet, s az olvasójában is érzelmeket szabadít fel: eltelünk szánalommal, a jóvátehetetlenség érzetével, dühvel… A Macska és kölyke nagyon jó könyv: és nem csak krimikedvelőknek. Érdemes elolvasni.