A pap gyermekei (film)

Nem mondanám, hogy mindig pontosan értem, mi alapján választanak a hazai filmforgalmazók bemutatandó alkotást: A pap gyermekei kapcsán leginkább azért vagyok gondban, mert a horvát filmművészet meglehetősen alulreprezentált a magyar mozikban. Nem hiszem, hogy egy-két fanatikus rajongón kívül bárki ismerné Vinko Brešan rendező, vagy netalán a főszereplő színészek nevét, és úgy egyébként is, kétlem, hogy évente egynél több horvát film eljutna a (széles) közönséghez. Hogy ez mennyire van jól, azt nem tisztem megítélni (már csak azért sem, mert nem emlékszem, hogy valaha is láttam volna horvát filmet), az viszont biztos, hogy mindig izgalmas egy-egy új nemzet szokásaiba, gondolkodásmódjába vagy mindennapjaiba betekintetni – A pap gyermekeiben ráadásul mindezt hihetetlenül jó humorral és csodálatos dalmát tájakkal tetőzték. Kell ennél több egy kellemes nyári szórakozáshoz?

Fabijan atya nemrégiben érkezett egy békés kis horvát sziget templomába, hogy leváltsa a hamarosan távozó Jakov atyát. Nem egyszerű azonban az idős pap helyére lépni, a hitközség szokásai nehezen akarnak elmúlni, ráadásul Fabijan atya még focizni vagy tekézni sem tud, hogy megnyerje a helyiek szívét. Ennek ellenére megpróbál beilleszkedni, és tevékenysége során azt veszi észre, hogy ha minden így folytatódik, akkor a kis sziget lakossága hamarosan a nullával lesz egyenlő – lényegesen több haláleset történik ugyanis, mint születés. Elhatározza hát, hogy valamit tesz az ügy érdekében, és kideríti, hogy miért nem szül egy fiatal lány sem gyereket: így találkozik Petarral, a helyi trafikossal. Petar elmeséli neki, hogy a szigeten szinte mindenki nála vásárolja a szexuális együttlétekhez szükséges óvszert, a védekezés következtében azonban nem születnek kisbabák – Fabijan atya erre sajátos megoldást javasol: lyukasszák ki az óvszereket, így hátha megnövekszik a sziget lakossága…

Talán a dióhéjban elmesélt történetből is egyértelmű, hogy az abszurd alaphelyzet egy szenzációs komédiát rejt magában: Fabijan atya óvszerlyukasztós ötlete felforgatja a kis közösség (nemi) életét, hirtelen minden házasság előtt ténfergő férfi és nő váratlan helyzetben találja magát. Szerencsére a készítők nem akarták különösen nehéz kérdésekkel traktálni a nézőket, senki nem kezd el moralizálni, ellenben a mellékszereplők bizarr szituációk sorát élik át, amelyek közben nyugodtan lehet hangosan kacagni. Ráadásul mindezen túl az sem elhanyagolható tényező, hogy mindez egy bájos dalmát szigeten játszódik, így a gyönyörű látványvilág – a néha felcsillanó tenger, a szigetek, a jellegzetes házak és épületek – sem maradhat el, aminek következtében (és persze a nyári kánikula sem hátrány) elég hamar kedvet kapunk ahhoz, hogy szabadságot vegyünk ki, és magunk is felfedezzük ezeket a szigeteket.

Márpedig ennél több nem is szeretne lenni A pap gyermekei. Bájos, könnyed nyári vígjáték, amely besorolásnak mondjuk ellentmond a váratlanul komoly befejezés – kicsit olyan érzésem volt, mintha a rendezőnek elfogyott volna az ötlete, hogy miként kellene lezárni a filmet, és ezért született meg a mostani verzió. Ettől eltekintve azonban már értem, hogy miért esett a magyar forgalmazó választása erre az alkotásra: rég kapcsolt ki ennyire kellemesen egy nyári film (arról nem is szólva, hogy parodisztikus figuráinak és jeleneteinek többsége még sokáig emlékezetes marad): ha a hőség elől bemenekülnénk a hűvös moziterembe, vagy egyszerűen csak egy könnyed, hangulatos és tényleg minden pillanatában humoros komédiát keresünk, egyértelműen remek választás lehet ez a horvát vígjáték.