Főkép

„Az idei Nyári Fesztiválnak összesen két nagy ellensége van: az időjárás és a foci vb" – mondta a rendezvény sajtótájékoztatóján Csomós Miklós főpolgármester-helyettes, majd hozzáfűzte, hogy az időzítés egyben a fesztivál egyik erőssége is, hiszen alternatívát kínál a foci iránt kevésbé érdeklődőknek a tartalmas kikapcsolódásra.

 

 

 

Szakonyi Károly: Adáshiba (komédia)

2014. július 8. kedd 20:00

Városmajori Szabadtéri Színpad

A veszprémi Petőfi Színház előadása.

 

„És a tévé! A tévé a legfontosabb. Pedig nincs is a színpadon, mégis ott van, de mennyire! Hiszen a darab kezdetén már be van kapcsolva, s ki sem kapcsolják az előadás végéig. Itt, a színpadon a tévékészülék mégsem valóságos tárgy, hanem a képernyő maga a színpadnyílás” – írja a szerző, Szakonyi Károly.

A Bódog-család fontos eseményre készül. Fiuk tizennyolcadik születésnapját akarják megünnepelni. Összegyűlik a család, de közben folyamatosan nézik a tévét. Életüket egy dolog képes felkavarni, mikor albérlőjük elrontja azt...

Az Adáshiba Szakonyi Károly egyik legsikeresebb műve. Megírása után több mint négy évtizeddel is aktuális problémákat vet fel. Sőt!

 

Filmzene a világ körül - Határ a csillagos ég

filmzene koncert-show

BEMUTATÓ

2014. július 11. (péntek) 20:00

Margitszigeti Szabadtéri Színpad

 

A tavalyi James Bond 60 koncert sikere után Nic Raine karmester és a Budapest Symphony Orchestra ismét egy szenzációs filmzenei koncert-show-val tér vissza, amelyben a slágereket idén is külön erre az alkalomra készült videóösszeállítások kísérik.

Ezúttal egy olyan világkörüli turnéra invitáljuk a közönséget, ahol minden nagyobb földrajzi egységhez egy-egy ismerős filmzenei téma társul. Körberepüljük a földet Indiana Jones-szal, ellátogatunk Japánba, Ausztráliába és Afrikába John Barry zenéivel, Maurice Jarre Oroszországba és Arábiába vezet bennünket, bejárjuk Rómát és Szicíliát Nino Rota melódiáival, Hans Zimmer pedig Madagaszkárra, Párizsba vagy akár az USA déli államaiba repít bennünket. A határ szó szerint a csillagos ég.

A koncerten megemlékezünk a háromszoros Oscar-díjas Rózsa Miklósról is, aki negyven éve éppen a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon tartotta élete egyetlen magyarországi koncertjét.

Szólisták: Veres Mónika Nika, Gájer Bálint

Közreműködik: a Budapest Symphony Orchestra

Vezényel: Nic Raine

 

Lajkó Félix: Szimfonik (világzenei koncert-show)

2014. július 13. vasárnap 20:00

Margitszigeti Szabadtéri Színpad

 

A vajdasági születésű Lajkó Félix, az „ördög hegedűse“, a „Vajdaság Paganinije" idén ünnepli 40. születésnapját. A citerán, hegedűn és zongorán játszó világzenei virtuóz ebből az alkalomból különleges koncertre készül a Margitszigeten a Budafoki Dohnányi Szimfonikus Zenekarral.

Lajkó két évtizeddel ezelőtt érkezett Budapestre egy kölcsönkért hegedűvel, ahol a Dresch Quartett tagja lett. Jancsó Miklós „fedezte fel“, aki 1997-ben forgatta róla a Játssz, Félix, játssz! című portréfilmet. Számos ismert zenésszel muzsikált együtt: Szabados György, Borisz Kovacs, a francia Noir Désir zenekar, Alexander Balanescu, Boban Markovics. Számos lemeze jelent meg, színházi és filmzenéket komponál, és szerepelt Mundruczó Kornél Delta című fődíjas filmjében. Jelenleg Palicson él, ingázik lakóhelye és Budapest között, egyformán képviselve és összekötve az anyaországot és a Vajdaságot.

Lajkó kivételes tehetségű és érzékenységű előadó, aki „megszállott“ átéléssel kalauzolja hallgatóságát a zene szenvedélyekkel teli világában. A maga útját járja, stílusa besorolhatatlan. Mindegy, milyen hangszeren, hegedűn, citerán, fütyülve vagy belebúgva a mikrofonba, mindegy milyen forrásból, népzenéből, klasszikusokból, bluesból, jazzből táplálkozva, magán átszűrve, szabadon improvizálva elénk rakja a tiszta muzsikát a túlpartról.

A Szimfonik koncerten a Budafoki Dohnányi Szimfonikus Zenekarral közösen életre hívott Lajkó Szimfóniát adja elő, amelyben kiteljesednek és megsokszorozódnak a zenei dimenziók, egyedivé és felejthetetlenné téve az estét. Vezényel: Hollerung Gábor.

Lajkó, aki hegedűjátékával elbűvölte már Tokió, Amsterdam, Berlin, Pozsony, Prága, Budapest, Brassó, Belgrád, Szarajevó, Ljubljana, Frankfurt, Lyon, Bordeaux, Velence, Verona, Edinburgh, London, Tallinn, Bécs, New York zeneértő közönségét, először lép fel a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.

 

Rideg Sándor: Indul a bakterház

komédia Bereményi Géza átdolgozásában

2014. július 11. péntek 20 óra

Városmajori Szabadtéri Színpad

 

16 éven felülieknek!

A nevető magyar színpadi irodalom leghíresebb suhanca, Bendegúz, a kamaszkori megaláztatásokat, a felnőttek basáskodását nem tűrve, különösen tiszta humorral és legénykedő ügyességgel védi meg becsületét.

Rideg Sándor népszerű regényének története az 1980-ban készült film hangos sikerét követően a színpadokat is meghódította. A Vörösmarty Színház Beremény Géza vadonatúj átiratában játssza a bakterhez napszámba adott szegénylegény groteszk humorban bővelkedő meséjét. Bagó Bertalan rendezésében a főszerepet olyan kiváló színészek alakítják, mint Gáspár Sándor és Kubik Anna.

 

Az első 22 év – VODKU (lemezbemutató és - ajándékozó) - világzenei koncert

2014. július 12. (szombat) 20 óra

Városmajori Szabadtéri Színpad

 

A Vodku zenekar közép- és kelet-európai népzenei motívumokat modern zenei elemekkel és saját dalszövegeikkel ötvöző műsorát több, mint két évtizede élvezheti a koncertlátogató és zenehallgató közönség. A zenekar az elmúlt években Budapest szinte valamennyi jelentős koncerthelyszínén fellépett, keresztül-kasul bejárta Magyarországot, több alkalommal koncertezett tucatnyi európai országban, és szinte hazajáró vendégek Mexikóban, ahol eddig három nagy sikerű turnét bonyolítottak le.

A zenekar tagjai rendszeres közreműködői a Radnóti Színház darabjainak: hat bemutatóhoz írtak kísérőzenét és dalszövegeket, jelenleg is két előadásban játszanak. Idén jelenik meg a Vodku sorrendben hatodik nagylemeze, amelyen a közelmúltban született új szerzemények mellett az elmúlt évtizedek legjobb dalainak újragondolt változata is szerepel majd. Ennek a múltat a jelennel ötvöző és a jövőbe mutató, neves vendégművészek közreműködésével előadott műsornak ad otthont július 12-én a Városmajori Szabadtéri Színpad.

A nézők a jegy mellé ajándékba kapják a lemezt a helyszínen - a készlet erejéig!

 

Forrás: http://szabadter.hu/