Főkép

Mindenkinek az él a fejében, hogy a királyok valamikor a középkorban éltek hatalmas várakban, mind egytől egyig öreg és igazságos volt, ősz szakállal. Néha azonban elfelejtjük, hogy Európa számos országában még a mai napig megtaláljuk a királyi családokat, sőt, igazi hírességek, celebek hazájukban – az angol királyi család pl. az egész világon nagy népszerűségnek örvend. A királyok és királynők, a hercegek és hercegnők ugyanúgy részei a nyugati társadalomnak, s bár hatalmuk nagyjából akkorára zsugorodott, mint egy gombostű hegye, jelenlétük mégis hatalmas befolyással jár – már csak egy beszéd is képes milliókat megnyugtatni a háború előszobájában, elkerülve azt, hogy az ország valamilyen katasztrófa felé sodródjon. Bár csak jelképes vezetők, az adott ország kultúrájába beivódott „szimbólumértéküknek” köszönhetően mégis komoly befolyással tudnak élni – s persze közben nem követeli a nép, hogy „vesszen a király!”

 

Történetük (történelmünk?) szempontjából V. György királynak, Anglia uralkodójának (Hunyadkürty István) két fia érdekes: a nagyvilági, extrovertált, asszonyfaló David (Kelemen József) és a csendes, dadogós, hűséges Albert (Hüse Csaba). Albert nem képes nyilvánosan felszólalni rettenetes beszédhibája miatt, csak feleségével (Nyári Szilvia) kettesben képes folyékonyan beszélni. Csakhogy nagy szükség lenne arra, hogy tudja hallatni a hangját nyilvánosan is, mert fivérét kicsapongó élete miatt a polgári és egyházi hatalom nem tartja érdemesnek a trónra. Winston Churchill (Lecső Péter) és Canterbury érseke (Spindler Béla) közreműködésével a frissen királlyá koronázott Davidnek le kell mondania, és a helyét Albert veszi át. A fenséges beszéd elsajátításban egy ausztrál beszédspecialista, Lionel Logue (Sarkadi Kiss János) segíti a herceget, de nem mindennapi stílusának és a protokoll figyelmen kívül hagyásának köszönhetően egyre közelebb kerül egymáshoz Lionel és „Bertie”. És mire a királynak beszélnie kell, olyan alakul ki a két férfi között, amire az elején még egyikőjük sem számított…

 

A dráma valós történelmi személyekkel és tényekkel operál, mégis, a veleje nem specifikusan ezekre az emberekre szabott, mondhatni csupán egy univerzális képletet bujtattak a királydráma jelmezébe, a mindennapi problémát emelték fel az arisztokrácia szintjére, hogy a mondanivaló nagyobb hatást kapjon. A dadogó ember, akinek mindenféle komplexusa van, nem muszáj, hogy egy herceg legyen: bárki lehetne ebben a helyzetben; hiszen, ha elvonatkoztatunk attól, hogy hercegek és hercegnők járkálnak a színpadon, rájöhetünk, hogy a bennünk lévő gátak ugyanolyanok, társadalmi osztályoktól függetlenül – ezért a gátak áttörését sem szabad osztályspecifikusan megoldani, univerzális megoldást kell találni.

 

A darab egyik erőssége a színészi játék. Hüse Csaba torkában már szinte látni lehetett a gombócot, akárhányszor meg kellett szólalnia nyilvánosan, de karakterének tökéletes ellenpólusa Sarkadi Kiss János Linonelje, aki nyitott, életvidám, közvetlen – remek párost alkotnak, kiegyensúlyozott keringőt adnak elő nekünk. Kelemen József a gonosz nagytestvér szerepét pedig úgy hozza, hogy nem tenyérbe mászó, hanem „tenyérben lakó” figura lesz belőle. Nyári Szilvia szerelemes hercegnő és odaadó hitves, Spindler Béla megalomán, egocentrikus érsek, Lecső Péter pedig már-már klasszikus Churchill – nekem hiányzott a szivarja. A darab másik nagy erőssége a szókimondó, bár néha fárasztó humor. Nemcsak az ad komikumot, hogy az osztály- és kulturális különbségek miatt Albert és Lionel első találkozásánál feszültségek és félreértések vannak, hanem a szereplők egymásra való reflektálása, az ugratások és Churchill néha erőltetett szóviccei is jelentősen hozzájárulnak a szórakoztatáshoz. Ezek a humorforrások remekül oldják a darab komorságát, mégis kihangsúlyozzák a mondanivalóját.

 

Én szerettem a darabot – még akár Kaposvárra is leutaznék, csakhogy még egyszer lássam. Nemcsak azért, mert képesek voltak engem is elrepíteni abba a korba, hanem mert úgy tudtak szórakoztatni, hogy közben rengeteget bólogattam és helyeseltem. David Seidler remekül kavarta össze a karakter-, a király-, és pszichodrámát, megérdemelte érte anno az Oscar-díjat – a darab egyébként a többszörösen Oscar-díjas film szövegkönyvén alapul, és bár én még nem láttam a Colin Firth és Helena Bonham Carter főszereplésével készült filmet, ezek után úgy érzem, a vizsgaidőszak után kötelező feladatom lesz.

 

Fordította: Takácsy Gizella

Díszlet-Jelmez: Csík György

Súgó: Csordás Bernadett

Ügyelő: Salamon Bernadett Mónika

Segédrendező: Pintér Kata

Videó: Papp László

Világításterv: Memlaur Imre

Főbb szereplők: Hüse Csaba, Sarkadi Kiss János, Nyári Szilvia, Spindler Béla, Varga Zsuzsa, Lecső Péter, Kelemen József, Karalyos Gábor