Főkép

A műfaji irodalmi trendeket figyelve meglehetősen erőteljesnek tűnik a kifejezetten akcióorientált művek jelenléte mind a science fiction és fantasy, mind a krimi és thriller vonalban. Ezt a tendenciát képviselik egészen kiemelkedő színvonalon Jeff Abbott amerikai író Sam Capra regényei is. Épp ezért nehéz lenne összevetni ezeket a regényeket a krimi klasszikusaival, legyen szó Agatha Christie közkedvelt Poirot vagy Miss Marple történeteiről vagy az Ellery Queen álnéven publikált elbeszélésekről, melyek a hagyományos krimi aranykorának talán utolsó képviselői, ahol a megfejtendő rejtély kétségtelenül fontosabb a feszültségnél. (Az olyan nagyságokról, mint Jorge Luis Borges vagy Umberto Eco, akik időnként kirándulást tettek a krimi műfajába, ne is beszéljünk). Ugyanakkor ezekből az új stílusú írásokból hiányozhatnak az előre nem látott, de kiokoskodható fordulatok, a szálak felfejtésének izgalmai, ezzel szemben viszont maguk a témák sokszor összehasonlíthatatlanul elgondolkoztatóbbak, mint a krimi hajdani nagyjainál – időnként már-már filozófiai mélységűnek mondhatók. Akárcsak a Bukásban.

 

Miután a legutóbbi regényben Capra komoly nehézségek és áldozatok árán visszaszerezte elrabolt kisfiát, egy kis nyugalomra vágyik, és bárjai vezetésével szeretné tölteni az idejét. Ám az élet megtréfálja, és egy – az Elitbárba látszólag véletlenül betévedt – fiatal nő mindent fenekestül felborít. A lány, akit két veszélyes alak üldöz, épp Caprához fordul segítségért, a volt CIA-s pedig komoly rutinjának köszönhetően a saját fegyverével végez az egyik támadóval, így rövid időre a rendőrség látóterébe kerül. Ám maga is nyomozást indít a megmenekült és a megölt támadó, valamint segítőjük után, így hamar kiderül, hogy a lány mégsem találomra keresett menedéket a bárjában, az őt üldözők pedig egy különös hálózat ördögien gonosz vezetőjének megbízottjai, aki bizonyos szívességekért cserébe egyengeti a gazdagság és jólét ígéretével elcsábított emberek karrierjét. Többek között a lány rákos édesanyjának előmenetelét is.

 

A szálak egyre jobban összekuszálódnak, és valahányszor úgy hinnénk, tisztázódott valami, újabb, addig ismeretlen tényező bukkan fel a helyében. Ám a regényt ez csupán a cselekménybonyolítás szintjén viszi előre, tematikusan azonban a hatalom problematikája tartja össze. Az, hogy mire vagyunk képesek annak érdekében, hogy pénzzel és a mások élete feletti uralommal nyugalmat és hírnevet biztosítsunk önmagunknak. Hogy meddig vagyunk hajlandók elmenni mindezért: mások anyagi megbuktatása, erkölcsi meghurcoltatása, esetleg likvidálása még belefér ebbe? Vajon hol húzódhatnak az önérvényesítés határai, mi az, amit még viszonylag tiszta szívvel megtehetünk azért, hogy a gyermekeink jövőjét biztosítsuk? És egyáltalán biztosra vehetjük azt, hogy bármi, amit teszünk, ténylegesen az ő, nem pedig a magunk boldogulását segíti elő?

 

A sodró lendületű cselekmény pihenőiben ilyeneken elmélkedhetünk, így a Bukás, akárcsak Abbott többi regénye, meglehetősen manipulatív módon késztet minket az olvasására, és úgy bilincsel le, hogy nem csupán a feszültség miatt letehetetlen a könyv, hanem arra is kíváncsiak vagyunk, vajon az elbeszélő miként vélekedik a felvetett kérdésekről. Furcsamód, ha alaposan megvizsgáljuk a történetet, nem nehéz elvarratlan szálakat, kidolgozatlan motívumokat találni benne, mint amilyen a Capra után nyomozó rendőr sután-kurtán lehorgasztott buzgalma, de nyilván elképzelhető, hogy egy későbbi regényben felbukkan még a téma. Vagy sem. Igazából annyira nem érdekes, hiszen a műfaji irodalomnak nem feltétlenül kell és érdemes tartania magát az arisztotelészi poétikához. Mindössze azt várjuk el tőle, hogy szórakoztasson, és – ha igazán színvonalas – elgondolkoztasson, ezt pedig maradéktalanul megkapjuk a Bukástól.

 

Mindennek ismeretében talán felesleges is kihangsúlyoznom, hogy a regény elsősorban azoknak jöhet be, akik szeretik a pörgős, de nem sekélyes thrillereket, melyek bizonyos értelemben eleve a mozivászonra készülnek, vagy legalábbis oly mértékben vizualizálhatók, hogy még csak nem is kell megvalósulva látnunk a leírt akciókat. Ám azok sem csalódhatnak benne nagyon, akiket érdekelnek a mai társadalom problémái, még ha azok csak áttételesen befolyásolhatják is az életünket. És persze egyeseket megfoghat a mai, huszonegyedik századi hős alakja, akihez nem hasonlíthatunk, és mégis átveszi a terheinket, mintegy megvált minket, ha nem is a bűneinktől, és némileg oldja a szorongásainkat – de ez már a bölcselkedés egy jóval mélyebb rétege, amelyet talán csak belelátni, beleolvasni lehet a regénybe. Egyszóval az sem szégyen, ha egész egyszerűen könnyű kikapcsolódásként olvassuk azt.