Epica: The Quantum Enigma (CD)

Sokaknak újra meg újra gondjaik akadnak az elvárásokkal. Például a tekintetben, hogy milyen irányban kellene, vagy inkább lehetne elmozdulnia és továbblépnie a szimfonikus metal képviselőinek. Számomra viszont mindig is kétséges volt, hogy feltétlenül szükséges-e jól érzékelhetően jobbat, tökéletesebbet, de mindenekelőtt alapvetően mást mutatni, mint korábban. A fejlődés ugyanis a tapasztalatnak köszönhetően gyakorlatilag elkerülhetetlen. És például a „kis g-moll” (25.) valamint a „Haffner” (35.) között Mozart sem állt elő elképesztő újításokkal a szimfóniáiban, ugyanakkor, mondjuk, az A-dúr (29.) vagy a „Párizsi” (31.) kétségtelenül zseniális alkotás. Ezért talán a vakbuzgó rajongók is meg tudják bocsátani nekem, ha nem valamiféle újabb áttörésként vagy rendkívüli remekműként üdvözlöm a Quantum Enigmát, hanem „csupán” nagy gonddal elkészített, a korrekt iparos munkánál azonban jelentősen színvonalasabb albumot érzek benne.

 

Kissé másképp fogalmazva: kifejezetten tetszik, és sokszor fogom hallgatni, de pár taktuson kívül semmi olyat nem találtam rajta, amit a városban utazgatva dúdolgathatok majd magamban. Habár ez, mármint a valóban fülbemászó témák hiánya, azt hiszem, eddig is jellemezte a zenekart. Zeneileg bármennyire kiválóak is a szerzeményeik, ebben a tekintetben egészen más felfogást képviselnek, mint a Nightwish vagy Simone Simons és Mark Jansen honfitársai, a Within Temptation. Valójában épp a lemez nagyobb ívű dallamainak hallgatása közben fedeztem fel az Edenbridge-dzsel való távoli rokonságot – persze ez a késő romantikus gyökerekből egyenesen következik, legfeljebb nekem nem ugrott be korábban. Pedig a finoman kanyaró melódiák, a sokszor törökös-perzsás skálák bevillanásai (vajon nem a réges-rég, még Liszt által elültetett magvak sarjadtak ki ismét az zenéjükben is?) bizonyos mértékig ugyanabból a hagyományból táplálkoznak, mint osztrák kollégáik kompozíciói.

 

 

Az Epica számaiban, igaz, sokkal harapósabbak a gitárszólamok – erre a legjobb példa egyértelműen az „Essence of Silence” (ha húzós-kemény gitár riffeket is lehetne normálisan énekelgetni, ezét a dalét biztosan sokszor zümmögném magamban) –, itt-ott határozottan a dallamos death metaléhoz hasonlítható motívum is előkerül, időnként pedig a sludge, de meg a kelta népzene elemei is felfedezhetők. Egyszóval eleve ütőképes stílusarzenállal szerelkezett fel a csapat, és ehhez járul hozzá a wagneri-mahleri magaslatokba emelkedő, viszonylag nagy létszámú kórus és vonószenekar. Az összhatás kétségkívül lenyűgöző, és a mostanában igencsak divatos filmzenés beütés sem hiányzik belőle. Emellett a leülősebb, letisztultabb témák is egészen jól sikerültek, noha inkább csak rövidebb epizódokban hallani efféléket. A „Canvas of Life” viszont egészében csodálatos, különösen a klasszikusan egyszerű főtéma végső, keletiesen modulált, megbolondított visszatérésével lekerekítve.

 

Ám hiába csűröm-csavarom a szavakat, semmi sem pótolhatja a meghallgatás élményét és hatását. Mert egy ennyire kiforrott, magasztos és méltóságteljes hangzású albummal alapvetően mégiscsak a fülünkkel kell megismerkedni, nem holmi recenziókból. Nehezen elképzelhetőnek tartom, hogy tovább, még magasabb nívóra lehetne fejleszteni a szimfonikus metalt, de nyugodtan cáfoljanak csak meg az illetékes zenekarok. Azt ellenben nyugodtan kijelenthetem, hogy az Epica immár tartósan a műfaj egyik csúcsát képviseli, és ha nem akarok mellényúlni, akkor a lemezeiket bármikor előzetes belehallgatás nélkül le merem emelni a bolt cédépolcáról (még mindig a fizikai hordozókat kedvelem igazán, és ez esetben a füzetet helyettesítő posztert például hosszasan lehet tanulmányozni, hiszen valóban elmélkedésre késztet), legfeljebb slágereket nem kapok. Azoknak, akik hozzám hasonlóan gondolkodnak a zenével és az újításokkal kapcsolatban, nyugodt szívvel ajánlhatom az Epica legújabb albumát, de voltaképp a műfaj bármely elkötelezettjének is.

 

 

A zenekar tagjai:

Simone Simons – ének

Mark Jansen – gitár, hörgés, ordítás

Isaac Delahaye – gitárok

Coen Janssen – szintetizátor, zongora

Rob van der Loo – basszusgitár

Arien van Weesenbeek – dobok, beszéd

 

A lemezen elhangzó számok listája:

1. Originem

2. The Second Stone

3. The Essence of Silence

4. Victims of Contingency

5. Sense Without Sanity

– The Impervious Code –

6. Unchain Utopia

7. The Fifth Guardian

– Interlude –

8. Chemical Insomnia

9. Reverence

– Living in the Heart –

10. Omen

– The Ghoulish Malady

11. Canvas of Life

12. Natural Corruption

13. The Quantum Enigma

– Kingdom of Heaven part II –

 

Diszkográfia:

The Phantom Agony (2003)

We Will take You With Us (2004) – DVD

Consign To Oblivion (2005)

The Score –An Epic Journey (2005) – OST

The Divine Conspiracy (2007)

Design Your Universe (2009)

The Classical Conspiracy (2009) – koncert

Requiem For The Indifferent (2012)

The Quantum Enigma (2014)