Főkép

Bölcs, fürge agyú, szinte zseniális ember – bár első látásra csak egy mogorva képű, gyűrött ruhás öreg, aki erős guangdongi tájszólással beszél. Detektív – kívülállók számára azonban hivatalos földjós, akit a feng shui elveivel mit sem törődők általában alábecsülnek. Megfontolt, filozofikus keleti – aki azonban hajlandó lelkesen tanulgatni a divatos angol szlenget. Az irodalmi nyomozók társaságának egyik legfrissebben, az ezredfordulón született tagja – akinek a nyomozásait biztosan sosem felejted el. C. F. Wong, a Keleti bölcsességek szerzője, a C. F. Wong és Társai iroda egyetlen tagja, a feng shui lakberendezés tudósa igazi (és modern) szingapúri Sherlock Holmes, akit Nury Vittachi honkongi író talált ki. Kilenc mulatságos és meglepő nyomozásának történetét nemrég jelentette meg a Metropolis Media.

 

A könyv elején Wong detektív éppen vadonatúj helyzetbe kerül, ugyanis egy új kisegítővel, Joyce-szal kell megbarátkoznia, aki ausztrál, vagyis nyugati, nőnemű és fiatal, vagyis a meglett korú és agglegényes detektív életét kész mindenben feldúlni, ráadásul úgy protezsálták be a céghez, ami persze előítéleteket ébreszt Wongban. Hamarosan azonban rá kell jönnie, hogy Joyce-ban sokkal több van, mint a smink, a telefoncsevegés,  a hangos zene és a szleng iránti olthatatlan imádat. A különös páros a nyomdahibák esetének már teljes egyetértésben vág neki, az oroszlánrész problémáját meg sem oldhatnák egyedül, a rés a falon című fejezet idejére pedig már elválaszthatatlanokká válnak a nyomozásban. A kilenc izgalmas történet ismeretlen és különleges világba repíti el az olvasót szerethető főszereplőkkel és igazán különleges bűnügyekkel, valamint szakadatlan humorral szórakoztatva.

 

Először némi idegenkedéssel közelítettem ehhez a könyvhöz: nem tetszett a borítója, és az sem, hogy gyorsan rájöttem, igazából nem regénnyel, inkább kilenc egymás után fűzött novellával van dolgom. Meg aztán nagyon keveset tudtam a mai Szingapúrról is ahhoz, hogy az utalásokkal és fordulatokkal, nyelvi problémákkal és angol szlenggel teli első néhány oldal meggyőzzön. Amikor azonban eljutottam az első krimitörténet végéhez, a szellemes megoldástól a földön koppant az állam. Innentől kezdve már könnyedén megbarátkoztam Mr. Wonggal, s alig vártam, hogy a maga elbűvölő módján ismét rájöjjön valamire egy fél szóból vagy pillantásból.

 

Nury Vittachi receptje egyszerű – csak győzze valaki utánozni. A nagy előd, Doyle történeteihez hasonlóan ezek az elbeszélések is szépen, komótosan, sok apró kockából összerakott, lassan elkészülő építmények, amelyeknek a végén aztán remek, néha egészen zseniális, fergeteges és gyors megoldás következik. Minden bűnjel és a gyilkosra utaló tény adott, de mi, olvasók földhözragadt Watsonként elmegyünk mellette, s csak a visszalapozáskor vesszük észre, hol is csapott be bennünket az író némi ügyes figyelemeltereléssel. Közben pedig mindent megtudhatunk a csi-elemekről és a szingapúri lakásvásárlásról, az újságkiadásról és a zen-buddhizmusról, a bankrendszerről és a helyi konyháról. Ráadásul aki figyelmesen olvassa a történeteket, még a keleti életfilozófiákból is megérthet valamit. Kell ennél több, hogy egy krimi jó legyen?