Főkép

Az elmúlt évek színházi tapasztalatai alapján abba a téves hitbe ringattam magamat, hogy nem tudnak nekem a színpadon olyan sokkolóan megdöbbentő dolgot mutatni, melynek láttán percekig nem térek magamhoz. A G.Ö.R.CS. (Görögök összes regéi és cselekedetei) című darab azonban nevetve az arcomba dörgölte, hogy a modern színház mindig tartogat meglepetéseket.

 

A cím alapján egyértelműnek tűnt, hogy a S.Ö.R. (Shakespeare összes röviden)-hez hasonló darabot fogok látni, csak éppen most az antik görög kultúrkör lesz a humor forrása. Ezt a hitemet tovább erősítették a darab szórólapját keretező korinthoszi márványoszlopok, illetve az előadás elején háttérként kivetített Parthenon. Miután a fények elhalványultak, és elindult a zene, hirtelen a hangszórók és a projektor is kikapcsolnak – mintha elment volna az áram – a színészek pedig tanácstalanul kapkodják fejüket a színpadon. Természetesen az egész csak a színdarab kerettörténetéül szolgáló U.F.O.-s közjáték, melynek végén Kálid Artúr szájából a következőt hallom: „Kezdődjön a G.Ö.R.CS., azaz a Gondviselés összes regéi és cselekedetei.”

 

Gondviselés? Biztos csak rosszul hallottam… De nem, a következő színben a Teremtés, Ádám és Éva. Mint kiderült, az egész darab a Bibliát dolgozza föl, és a „címén kívül semmi köze a görögökhöz”, pontosan úgy, ahogy az előadás szórólapja ígérte. De persze ki vesz komolyan egy ilyen típusú mondatot egy musical-komédia szórólapján? Senki, és éppen ezért a G.Ö.R.CS. első pár percében a színháztörténet egyik legnagyobb átverésének esik áldozatul a nézőközönség. Ha túllépünk azon a tényen, hogy a teljes közönséget becsapták, be kell látnunk, hogy ez egy zseniális mód arra, hogy kirántsák a nézőket az apátiából, és fogékonnyá tegyék a humorra.

 

Véleményem szerint egy paródiáról úgy tudjuk legkönnyebben megállapítani, hogy jó-e, ha feltesszük magunknak a kérdést: Éreztünk-e izzadtságszagot? A válasz a G.Ö.R.CS. esetében egyértelműen nem. Az előadás gördülékeny, a poénok szervesen egymáshoz kapcsolódnak, kölcsönösen fűzik tovább egymást, a darab nem laposodik el, nem fullad ki, méghozzá azért, mert a humor forrása nagyon széles alapokon nyugszik. Ezek közül a legfontosabb az, hogy Bibliából vett történeteket 21. századi környezetben láthatjuk viszont. Azonban a színdarab nagy erénye, hogy nemcsak a nyugati fogyasztói társadalom sarkított és röhejes torzképét tárja elénk, hanem a mindannyiunk által jól ismert magyar „valóságot” is. A két, egymással alig összeegyeztethető szféra meghökkentő keveréke teszi a G.Ö.R.CS.-t igazán különlegessé és kacagtatóvá. Ugyanis a darabon egyszerre érezzük a Monty Python és például a Mindenható című film hatását, miközben a Szomszédok hangulatát idéző Terka néni is becsoszog a színpadra mindenféle rég süllyesztőbe merült magyar talkshow kíséretében.

 

Fontos pár szót ejteni a díszletekről. Mivel a darab sok szempontból improvizációs jellegű, ezért csak jelzésértékű díszleteket látunk, azonban ezek szerves részét képezik a darabnak, sokszor a humor forrásai. Ezért elmondható, hogy a színpadon egy felesleges gombostűt sem lehet találni, a díszlet minden apró részlete előbb vagy utóbb fontos szerephez jut

 

Lehet akármilyen jó egy színdarab, fabatkát sem ér, ha nem párosul kiváló színészi alakítással. Őszintén mondhatom, hogy Gáspár András, Kálid Artúr és Kálloy Molnár Péter játéka elsőrangú, nem csak a színpadot uralják, játékukkal a nézőteret is meghódítják, többször bevonva a közönséget a darabba. Így korosztálytól függetlenül minden színházkedvelőnek csak ajánlani tudom ezt a könnyed, kacagtató darabot, azonban csak az váltson jegyet az első (második, olykor harmadik) sorba, aki nem riad vissza az esetleges szerepléstől.

 

Írták:  A. Long - R. Martin - A. Tichenor - Kálloy Molnár P.

Szereplők: Kálloy Molnár Péter,  Kálid Artúr, Gáspár András

Műfaj: „kész tragédia”

Díszlettervező: Blahó András

Koreográfus: Lakatos János

Hang, fény: Major Csaba, Dreiszker József

Tévéfelvétel: Takács Tamás, Kiss Csaba, Jaros Norbert, Balázs Kata