Főkép

Claude egy dundi kiskutyus micisapkában és piros pulcsiban, ami eleve a cukiság alaptétele egy rajzolt figuránál, de ráadásul a kutyesz legjobb barátja és örök társa egy bolyhos zokni, akit – minő meglepetés – Bolyhos Zokni uraságnak hívnak. Nehéz nem szeretni, és ezt az általunk kinevelt tesztalanyok közül az olvasni tudó is aláírná, noha a kisebbiknek nem igazán tetszettek Claude történetei.

 

Ennek ellenére nem kell megijedni, egyetlen óvodás még nem reprezentatív minta, és a többség nagyon is kedveli az egyébként illusztrátornak tanult szerző, Alex T. Smith könyveit. Ezekben Claude mindig valami kalamajkába keveredik, ami persze akár magától is megoldódhat, mindenesetre kitesz közel százoldalnyi mókát, kacagást, kalandot, de mindenekelőtt mindent betöltő illusztrációt fura figurákkal és mindenhol ezzel az aranyos, dundi kutyussal.

 

Amint gazdái, Suvikszcipőék elmennek dolgozni, a kíváncsi Claude szintén útnak indul Bolyhos Zokni urasággal. Ezúttal tél van, adott tehát, hogy aranyos főszereplőnk lényegében szánkón és sítalpon siklik a kalandok felé. Bolyhos Zokni uraság ezúttal – és ez valóban meglepő – igencsak fázik. A kalandok javát a közeli szállóban vészeli át némi forró ital társaságában, de Claude nem riad vissza egy kis hidegtől, és boldogan veti bele magát a tél és a hó örömeibe. Természetesen, mire Suvikszcipő uraság és felesége hazaér, a két jó barát már fáradtan pihenget a kutyakosárban, és gazdáik szokás szerint elcsodálkoznak rajta, hogy miben fáradhatott el a kutyuskájuk, ha egész nap otthon volt? Mert ők így tudják.

 

Az előző részekhez hasonlóan a Claude a sípályán is egy szerethető könyv, amely a szokásos franciás beütéssel folyamatosan adagolja az édes szellemi nassot, amit a felnőttek talán nehezen viselnek el hosszabb távon, de a gyerekeknek nem okoz lelki gyomorrontást. Akinek tetszik, az garantáltan a „többszörolvasós” kategóriába fogja besorolni.