Főkép

Tamriel világát néhány évtizeddel korábban hatalmas háború sújtotta: kapuk nyíltak meg ugyanis Oblivionból, melyen át számtalan gonosz lény özönlött a világra, elpusztítva mindent és mindenkit, aki az útjukba állt – ez volt az Oblivion-válság, mely során ezrek lelték halálukat, míg végül sikerült megfékezni az ellenséges erőket. Az azóta eltelt negyven év alatt a világ rendje lassan helyreállt: befejeződött az újjáépítés; korábban lakott városok tűntek el a föld színéről, miközben újak emelkedtek a puszta közepén; a Birodalom újra régi erejében tündököl, és már képes kisebb háborúkat indítani a szomszédos országok ellen; Feketemocsárban pedig békében tudnak egymás mellett élni az emberek és a hüllőszerű argóniaiak. Ám az egyik nap egy repülő város tűnik fel a tenger felett feléjük tartva, amikor pedig elér hozzájuk, kitör a káosz: ugyanis a város árnyékában a halál jár, s ahol egyszer feltűnt ez a repülő borzalom, ott senki sem maradhat életben – ráadásul azok, akik meghaltak, a következő pillanatban élőhalottként ébrednek fel, és az egyetlen vágyuk, hogy a várost szolgálják…

 

Ez a látszólag megállíthatatlannak tűnő város, Umbriel azonban olyanok sorsát hozza össze, akik különben sosem találkoztak volna: Annaïg argóniai társával például Feketemocsárból érkezett, és kalandvágyuknak hála valahogy Umbrielen kötnek ki – az ottani lények szolgálatába állva próbálnak kiutat találni szorult helyzetükből, s persze keresik a megoldást, miként lehetne visszaküldeni a pokoli várost oda, ahonnan jött. Segítségükre siet Attrebus herceg, akinek a kalandjait már mindenki ismeri a hősi énekeknek és a nem kevésbé lelkes könyveknek köszönhetően, így aztán amikor meghallja, hogy a város milyen szörnyűségekre képes, hősiessége és becsületessége megkívánja, hogy azonnal útra keljen – persze arra senki sem számított, hogy a herceg nem pont az, akinek az egész világ hiszi. Sul, a titokzatos varázsló kíséri útján, akinek szintén megvan az oka, miért is akar annyira Umbriel nyomába indulni. Colin, a frissen a „szakmába” lépő felügyelő (rendelésre orgyilkos és képzett problémamegoldó) viszont a legkevésbé sem akar belekeveredni semmibe, az ő feladata egyedül az, hogy utánanézzen a herceg ügyködéseinek – amelyek azonban olyan rejtélyeket fednek fel, amire senki sem számított.

 

Ők lesznek azok, akik meghatározó szerephez jutnak ebben a világméretű eseményben, rajtuk múlik Tamriel népeinek túlélése – legalábbis minden valószínűség szerint, ugyanis a befejező pillanatoknál éppen csak nem világít egy „folytatása következik” felirat, egyébként a Pokoli város eseményei még csak előjátéknak tekinthetők az igazán hatalmas momentumokhoz. Az ugyan közel sem egyértelmű, hogy még egy vagy két könyv fog következni (eddig csupán egy, a Lord of Souls jelent meg a tengeren túl, ám a magyar kiadás fülszövege még két regényről tudósít), az viszont biztos, hogy én mindenképpen kíváncsi leszek a folytatásra is, hiszen Greg Keyes nagyszerűen meg tudja hozni a kedvet a kalandokhoz: ilyen felvezetés után bízom abban, hogy a tetőpont sem lesz kevésbé szórakoztató.

 

Ezt csak azért emelem ki ennyire, mert ahogy a kezembe fogtam az amúgy igen tetszetős borítóképpel rendelkező kötetet, erős hátrányból indultam: nem játszottam ugyanis a The Elder Scrolls sorozat egyik játékával sem (pedig van jó néhány), így még csak ködös elképzeléseim sem voltak a világról, annak fajairól, törvényeiről vagy szokásairól (és közel sem egyértelmű elsőre, hogy mondjuk a khajiit és a macskalény elnevezés ugyanazt a fajt takarja…). Ellenben kellemes meglepetésként ért, hogy kellő odafigyeléssel ez nem okozott gondot számomra, Keyes viszonylag minden fontos dolgot elmagyarázott, így könnyedén belemerülhettem a kalandos történetbe, ami ha túl nagy fordulatokat nem is rejtett magában, legalább könnyedén biztosította az „elvárt” izgalom- és feszültség-mennyiséget.

 

Valamivel váratlanabbul ért, hogy Keyes milyen érdekesen vezette fel a figurák személyiségét és várható jellemfejlődését (ez persze csak félig igaz, hiszen a magyarul korábban megjelent, egészen remek sorozatában is gyakran koncentrált erre). A herceg önazonossági, önmeghatározási válsága például sokkal komolyabbnak bizonyult, mint azt elsőre vártam volna, de a kezdetben „nemtörődöm”, bohókás, kalandvágyó lánynak tűnő Annaïg is olyan dolgokkal szembesül, amelyek alapjaiban rázzák meg a személyiségét (ráadásul a társával való beszélgetései során megjelenő humor nagyon fontos a könyv hangulatát illetően). Persze Keyes nem foglalkozik a lélek változásaival szépírói mélységekben, megmarad a szerepjátékos-logós fantasztikus irodalom műfaji alapvetéseinél, mégsem válik mindez zavaróvá, hiszen olyan profin, biztos kézzel írja meg az események sorozatát, hogy egy pillanatig sem érünk rá unatkozni, inkább csak kényelmesen belemerülünk a sodrásba, és élvezzük a csatákat, a párbeszédeket vagy a világ megismerésének pillanatait – ennél többet pedig nem is vártam a Pokoli várostól. Jöhet a folytatás.