Főkép

Néhány éven belül megjelent a hatodik Robert J. Sawyer regény is magyarul a Metropolis Media gondozásában, a kanadai szerző tehát már nem ismeretlen a hazai olvasók előtt, sőt, talán kijelenthetjük, hogy a zsánerszerzők között – persze nem csak itthon – jól cseng a neve, ami már fél siker. Persze a kétszeres Hugo-díjas (és több más díjat is elnyerő) író nem véletlenül lett a sci-fit szeretők egyik kedvence. Műveinek egyik fő jellemzője, ami bármelyik könyve elolvasása során azonnal szembetűnik, éppen az, hogy a tudományos háttér nélküli olvasók is könnyedén megérthetik a – más szerzők prózájában sokszor nehézkes – témák magyarázatát. A kvantumfizika, a programozás vagy az eredetileg 2000-ben megjelent Kifürkészhetetlenben a csillagászat, a biológia, az őslénytan (és a vallás, a hit) így kerül egyre közelebb az átlagos olvasóhoz, és így teszi őt észrevétlenül olvasottabbá, műveltebbé – miközben természetesen egy pillanatra sem téveszthető szem elől, hogy az elsődleges cél a szórakoztatás.

 

A Kifürkészhetetlenben két földönkívüli faj tudósai veszik fel a kapcsolatot az emberiséggel. Céljuk békés, mindannyian az érdeklődésüknek megfelelő földi témákat, konkrétan az embereket szeretnék tanulmányozni (persze anális szondázás nélkül). A főhősünkhöz, a kanadai Royal Ontario Museumban dolgozó antropológushoz, Thomas Jericho-hoz Hollus érkezik, egy hatalmas pókra emlékeztető űrlény, aki maga is őslénykutató. A valószerűtlen találkozás után kiderül, hogy a két külön világról származó tudósban több a közös vonás, mint azt előre sejteni lehetne, azonban egy témáról homlokegyenest ellenkező véleménnyel vannak: Hollus ugyanis állítólag biztosan tudja, hogy Isten létezik.

 

A könyv olvasása közben Stanislaw Lem filozofikus, gondolkodásra serkentő írásai jutottak az eszembe, hiszen a Kifürkészhetetlen könnyedén beilleszthető lenne a lengyel szerző életművébe is. Egy fejezetet leszámítva – amiben volt egy rövidke akciójelenet – a történet lassan folydogál, helyesebben alig-alig van történet, ami haladhatna előre. Thomas belső monológjait olvasva megismerjük a gondolatait szeretteiről, a körülötte lévő nagyvilágról, választott tudományáról és meggyőződéses ateista világnézetét. Emellett a két főszereplő érveket-ellenérveket felsorakoztató vége-hossza nincs beszélgetései során különféle tudományos hipotézisek és tények kerülnek terítékre – helyesebben boncasztalra.

 

A sok eszmefuttatást tartalmazó kötet sosem lesz az űroperákért jobban lelkesedők kedvence, de ettől még tény, hogy a Kifürkészhetetlen egyenesen érdekfeszítő lett, köszönhetően a szerző alaposságának, felkészültségének, valamint közérthető stílusának. Thomas (és Sawyer) ateizmusában ugyan én is osztozom – mondhatni „mindketten” azt a csoportot erősítjük, akik szerint az észnek kellene győznie, és Pascal fogadásával („Biztonságosabb Isten léte mellett fogadni, még akkor is, ha nem létezik, mint kockáztatni az örökkévaló kárhozatot”) szemben is az ellentétes oldalra teszem a tétemet, de a könyv megdöbbentő feltételezéseire és tényként tálalt furcsaságaira nem mindig maradhattam érzéketlen. Többször is komoly megpróbáltatást jelentett kiszűrni a regény rengeteg tényanyaga közül a beugratós, csak a szerző agyából kipattanó megalapozatlanságokat, ugyanis számos információmorzsa akár még igaz is lehet, függetlenül attól, hogy mi az elterjedt nézet, milyen kép alakult ki bennünk az egyes témákról. Persze nem a földönkívüliek anatómiájának részleteire gondolok, hanem jellemzően olyan állításokra, mint hogy az Egyesült Államok lakosságának negyede sem hisz az evolúcióban, illetve hogy az evolúcióelmélet megalkotása után nagy hirtelen olyan logikai láncot fűztünk – miszerint a szerves élet sok apró lépésben változott –, amit az őskori leletek nem igazoltak azóta sem.

 

A könyv segítségével érdekes betekintést kapunk a világi (tudományos) és a lelki (vallásos) gondolkodás és szemléletmód különbözőségeibe, és egy valószínűtlen nézőpontból vizsgálhatjuk meg, hogy Isten létezésére valóban lehet-e tudományos bizonyítékokat találni a természeti törvények segítségével. A könyvben ennek ellenére sem teng túl a vallásosság – de vallásellenesnek sem nevezhetjük semmiképpen. A szerző megtalálta az arany középutat a téma körüljárásához, ezért egyik oldalnak sem lehetnek aggályai a könyvvel szemben. Fontos morális felvetésekkel is találkozunk majd olvasás közben, amik jellemzően szintén kapcsolódnak az isteni kérdéskörhöz. A nagyszerű gondolatkísérlet mellett a könyv szereplői csak lazán felskiccelt vázlatok, a két főszereplőről még csak-csak megtudunk valamit, de másokról ez már közel sem mondható el – szerencsére a hiányuk fel sem tűnik. A racionális főszál mellett a humánumnak a könyv mellékszála ad majd helyet, ami Thomas küzdelme a rákbetegségével. Ez a rész talán kicsit hatásvadász, mindenestre szükség van rá, hogy az se tegye félre csalódottan a művet, aki markáns karakterfejlődést vár minden történetben.

 

A regényen – igaz, nem a témáján – kissé már érződik, hogy nem mostanában írták. Megszületése óta még csak tizennégy év telt el, mégis technikailag nagy fejlődés van mögöttünk. Kicsit megmosolyogtató, hogy az adatokat ZIP-DRIVE-ra (Emlékszik még valaki erre a 250mb-os adathordozóra? Én anno majdnem vettem egyet…) másolják, és a filmeket videotékákból kölcsönzik. Nem hibaként említem, hogy is tehetném, inkább nosztalgikus, békebeli hatása volt, főleg e mellett a végül is nyugalmasabb történet mellett. A jó értelemben vett kanadai nacionalizmus – és a Royal Ontario Museum szeretete – viszont szinte ordít a lapokról, de egy kanadai szerzőtől ne is várjunk mást! Természetesen a múzeum nem a fantázia terméke, hanem ikonikus jelképe Torontónak – mint Sydney-nek az Operaház –, aki csak teheti, nézze meg élőben.

A könyvet a sci-fi régi iskolájának lassabb, gondolkodásra serkentő regényeit kedvelőknek tudnám tehát ajánlani, viszont közülük azoknak is, akiket Isten létének/nem létének problematikája idáig nem nagyon mozgatott meg. Ez a fajta tisztán racionális megközelítés azon túlmenően, hogy milyen elképesztően meggyőző, igen érdekes és újszerű is egyben.