Peter V. Brett: A Rovásember

A hobbit és egy X-Men képregény: ez a két tényező alakította meghatározóan Peter V. Brett életútját, aki bár fiatalon kezdett írni, mégis túllépett a krisztusi koron, amikor első regénye – ami tulajdonképpen a negyedik – végül megjelent. A két esemény között eltelt időben több egyetemen is diplomát szerzett, vezetett képregényboltot, majd orvosi könyvkiadással foglalkozott. Történeteit csak kedvtelésből írta, és nem is remélte, hogy valaha megjelennek majd. A Rovásember, valamint két folytatásának amerikai és számos nemzetközi megjelenését követően visszavonult a napi munkától, és jelenleg minden idejét az írásnak szenteli.

A szerző sötét és kegyetlen világba vezeti olvasóit, ahol az éjszakát démonok uralják, és különös kegyetlenséggel tizedelik az emberiséget, az egyedüli védelmet ellenük a mágikus rovások jelentik. Az emberek félik és rettegésben töltik az éjszakát, folyamatosan ellenőrzik és erősítik a rovásokat, amelyek azonban még így is csak törékeny fedezéket biztosítanak. A legendák szerint volt valaha egy olyan időszak, amikor a rovások nemcsak védekezésre, de támadásra is alkalmasak voltak, az emberek harcoltak és egy tehetséges hadvezér, a Szabadító vezetésével végül megfutamították az ellenséget. Háromezer év elteltével, amikor senki sem hitt már a démonok létezésében, ugyanolyan váratlanul, ahogy eltűntek, újra felbukkantak a gonosz lények és irtózatos pusztításba kezdtek.

A történet háromszáztizennyolc évvel a démonok visszatérését követően kezdődik, amikor is a folyamatos támadások miatt az emberek visszamaradott körülmények között, egymástól távoli településeken élnek, és leginkább csak magukra számíthatnak. Ebben a démonokkal teli világban kimagaslóan fontos szerep jut a Rovásvetőknek, a Fullajtároknak, a Zsonglőröknek és a Gyógyfűvészeknek. Rovást ugyan mindenki tud rajzolni, de erős és tartós jeleket csak igazán tehetséges emberek tudnak létrehozni, belőlük lesznek a Rovásvetők. A Fullajtárok vállalnak minden veszélyt, számos éjszakát töltenek hordozható rováskörük védelmében, hogy különböző termékeket és leveleket vigyenek magukkal – ők jelentik az egyetlen kapcsolatot az egymástól távol fekvő falvak és városok között. A Zsonglőrök célja a szórakoztatás és a történetmesélés, munkájukkal a Fullajtárokat támogatják, míg a Gyógyfűvészek gondoskodnak az emberek egészségéről, és őrzik az ősi tudást, amelyet a hagyomány szerint csak nő birtokolhat.

Három fiatal egymástól eltérő sorsa és életútja bontakozik ki a lapokon, a gyerekek az olvasó szeme előtt nőnek fel, követik a szívüket és választanak maguknak hivatást. Életük alakulását, küzdelmeiket és döntéseiket váltott fejezetekben követhetjük végig, míg végül hosszú idő után sorsfonalaik összeérnek – a regény közel másfél évtizednyi időszak eseményeit meséli el. Arlen kimagasló tehetséggel rajzolja a rovásokat, és különleges érzéke van ahhoz, hogy meggondolatlansága következményeként kétes kimenetelű kalandokba keveredjen. Leesha életét az anyja és az udvarlója keseríti meg, szorult helyzetéből a falu vén banyája mutat neki kiutat, amikor felfogadja tanítványának, és bebizonyosodik, hogy a lány kimagasló tehetséggel rendelkezik a gyógyítás terén. Rojer családjának életében meghatározó szerepet tölt be egy Zsonglőr felbukkanása, aki később a fiú tanítója lesz.

Nem volt nehéz kitalálni, hogy ki az, akiből végül is majd a könyv címét adó rovásember lesz, de megdöbbentett, ahogyan eljutott odáig a szereplő. A logikusan felépített, mozgalmas cselekményű, érdekes karakterfejlődést bemutató regény olvasása közben egyszerűen nincs lehetőség unatkozni, a váltott fejezetek pedig arról is gondoskodnak, hogy a feszültség és az érdeklődés szintje állandó maradjon. Onnantól kezdve azonban, hogy Arlen kiteszi a lábát a tanoncévei során otthonául szolgáló városból, igazán belelendül a szerző a mesélésbe, az események még inkább felgyorsulnak, a koronát pedig a rönkösházi csata teszi fel a történet végére, amely egy mesterien kidolgozott, látványos, meglepetésekben és izgalmakban bővelkedő fejezete a regénynek. A részletekbe menő leírásoknak köszönhetően a helyszínek, a lények és a küzdelmek szinte filmszerűen jelentek meg előttem, elősegítették, hogy tökéletesen beleéljem magam a történetbe, és ennek köszönhetően meglepően gyorsan értem az első pillantásra rémisztően vaskos kötet végére.

A Rovásember a szerző első megjelent regénye, de az általa elkövetett apró botlások nem egyeznek meg az elsőkönyves szerzők általánosságban jellemző melléfogásaival. Az egyébként logikusan felépített történetben csak az erős kritikai érzékkel rendelkező olvasók találnak majd néhány kifogásolható dolgot, de a szerző még időben szépít, helyrehozza mulasztásait, magyarázattal szolgál a felmerült hiányosságokra, megerősíti kitalált világa alapjait, annak működési törvényeit, törekszik arra, hogy a történet logikai buktatóktól mentes legyen – ezzel pedig sikerült kivívnia az elismerésem. Mindezek ellenére mégis olyannak érzem ezt a regényt, mint egy ínycsiklandóan finom ételt, amelyet bevált recept alapján, ízletes hozzávalók felhasználásával, tökéletesen készítettek el, és amelynek elfogyasztása ellen senkinek sem lehet kifogása, de mégis hiányzik belőle valami egyedi és jellegzetes fűszer, amely kiemeli a többi hasonló fogás közül. Bár tetszett, amit olvastam, de mégsem váltam a regény rabjává, ugyanakkor igazságtalannak sem akarok tűnni, mert ha sorozatindító kötetként nézem, akkor kimondottan jól sikerült ez a történet.

A gyengébbik nem olvasójaként nehezményezem, hogy a női karakterek a regényben betöltött fontos szerepük ellenére is kifejezetten sablonosak, és ugyan a herceg is azt énekelte a Rigolettóban, hogy „az asszony ingatag"… Na, de ennyire? A regény legtöbb női szereplője – kortól, társadalmi helyzettől és családi állapottól függetlenül – telhetetlen cédának tűnik, a történetbeli romantikus szál pedig olyan hiteltelen és lapos, amennyire csak elképzelni lehet. Persze értem én, hogy a regény célközönsége nem éppen a gyengébbik nem, de azért…

Úgy döntöttem, hogy elnézőbb leszek, és félreteszem minden női észrevételemet, hiszen mégis csak egy dark fantasy regényről van szó, amely egyébként kifejezetten jó és élvezetes olvasmány. Nem tagadhatom, hogy jól szórakoztam, és azt is el kell ismernem, hogy bőven van potenciál a történetben, rengeteg lehetőséget rejt még magában a világ és maguk a szereplők is, hiszen három rendkívül érdekes karakterről, illetve sorsfordítónak is tekinthető személyes motivációikról van szó. Az elejtett utalásokból úgy sejtem, hogy a folytatások bőven okozhatnak még meglepetéseket, hiszen az alapok már elhelyezésre kerültek, a további történések csak még mozgalmasabbak és sötétebbek lehetnek, mint az eddigiek. Ezért talán már mondanom sem kell, hogy kíváncsi vagyok a folytatásra!