Főkép

A Magyar Képregény Szövetség idén is megrendezi hagyományos képregényfesztiválját május 18-án a Dürer-kertben 10-18 óráig. A 10. fesztivál társrendezője a Képes Kiadó, kiemelt vendége Franciaország, a budapesti Francia Intézetnek köszönhetően.

 

A fesztivál ideje alatt számos magyar és külföldi képregényrajzoló vesz részt performance-okon, közös képregényrajzolásokon, beszélgetéseken és lesz filmvetítés is. Kihirdetik az Art Comix pályázat eredményeit, a MKSZ átadja az Alfabéta-díjakat és a Korcsmáros Pál-díjat is.

 

Új attrakciónk a Művészsimogató, ahol a délelőtt folyamán magyar képregényesekkel lehet közösen alkotni, dedikáltatni, illetve délután az elkészült munkákból ad hoc kiállítást szervezünk, amelyek később publikálásra kerülnek a Műút folyóirat mellékleteként.

 

A Művészsimogatóban előreláthatóan velük találkozhattok: Ábrai Barnabás, Barta Szabolcs, Csepella Olivér, Fehér Zoltán, Fórizs Gergely, Fritz Zoltán, Haránt Artúr, Jáger Attila, Kasza Magdolna, Kiss Judit, Lakatos István, Madarász Gergely, Molnár Gábor, Németh Gyula, Nóthof Ferenc, Pádár Ádám, Pilcz Roland, Süli Andrea, Szécsi Zoltán, Vári Tamás, Vincze Nóra.

 

Vendégek a Képregényfesztiválon:

Boulet Franciaországból (http://www.bouletcorp.com/)

Hélène Becquelin Svájcból (http://www.helenebecquelin.ch/)

Bartosz Sztybor és PiotrNowacki (Lengyelország)

Puiu Manu (Románia)

Claudio Chiaverotti (Olaszország)

Galla Miklós

Merényi Dániel (Napirajz)

 

A május 18-i 10. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál tervezett programja

Nagyszínpad:

10 óra: Az ArtComix képregénypályázat döntőseinek prezentációi

11 óra: A fesztivál hivatalos megnyitója

11.15: Lucky Luke 40 éve Magyarországon - kerekasztal-beszélgetés korábbi is mostani fordítókkal (Kopeczky Csaba, Banitz Ildikó, Meggyesi Gábor) és vetélkedő, Simon István vezetésével

12 óra: Korcsmáros Pál és a nők - Korcsmáros Gábor előadása

12.30: A képregénypiac helyzete Franciaországban és az USA-ban - Nicolas Grivel (FR) előadása (angol nyelven, tolmácsolással)

13 óra: A Kingpin kiadó tervei: Batman és Marvel-képregények - Harza Tamás előadása

14 óra: Galla Miklós love story-ja a brit képregényekkel - Galla Miklós előadása

14.30: Az Alfabéta-díjak és a Korcsmáros Pál-díj átadása, az ArtComix pályázat eredményhirdetése

15 óra: Fióktól az újságosig: a képregénykiadás mai lehetőségei Magyarországon - Tálosi András előadása

15.30: Comic Battle hazai és külföldi alkotók részvételével

16 órától levezető beszélgetés a fesztivál külföldi vendégeivel (tolmácsolással)

 

Kisszínpad:

11.30: Angry Mum története - Hélène Becquelinnel (CH) beszélget Szép Eszter (francia nyelven, tolmácsolással)

12 óra: A rabbi macskája (francia animációs film, 90 perc)

13.30: A Dan Buzdugan-képregény: Puiu Manuval (ROM) és Rusz Líviával beszélget Kiss Ferenc és Dodo Nita

14 óra: Az úr nyolcadik kerülete - beszélgetés Pál Dániel Levente és Lakatos István készülő kötetéről

15 óra: Options - Bartosz Sztybor és Piotr Nowacki (PL) előadása (angol nyelven, tolmácsolással)

15.30: Dylan Dog, Brendon és a többiek - Claudio Chiaverotti (IT) előadása (olasz nyelven, tolmácsolással)

16 óra: Az illuzionista (francia animációs film, 90 perc)

 

Kert:

13-15 óra Boulet (FR) interaktív képregényrajzolása

- Napirajz-dedikálás Merényi Dániellel

11-14 óra "Művészsimogató" - képregényrajzolás számos magyar alkotó részvételével (várható résztvevők: Ábrai Barnabás, Barta Szabolcs, Csepella Olivér, Fehér Zoltán, Fórizs Gergely, Fritz Zoltán, Haránt Artúr, Jáger Attila, Kasza Magdolna, Kiss Judit, Lakatos István, Madarász Gergely, Molnár Gábor, Németh Gyula, Nóthof Ferenc, Pádár Ádám, Pilcz Roland, Süli Andrea, Szécsi Zoltán, Vári Tamás, Vincze Nóra)

 

Egyéb, a fesztiválhoz kapcsolódó programok

Május 8-án a kArton galériában és a Müsziben megnyílt a ComiXconnection kiállítás. A vándorkiállítás pécsi állomása után Budapestre érkezik és olyan nevek munkáit találjátok rajta a szerb, horvát, szlovén, és román alkotók mellett magyar részről, mint Baranyai András, Csordás Dániel, Felvidéki Miklós, Fritz Zoltán, Gróf Balázs, Lanczinger Mátyás, Stark Attila és Vidák Zsolt.

http://kepregeny.blog.hu/2014/05/07/comixconnection_kiallitas_budapest_majus_8-30_ill_junius

 

A Szépművészeti Múzeum Toulouse Lautrec kiállításához kapcsolódóan francia estet tart május 17-én, a Francia Intézet támogatásával. Az esemény kapcsolódik a másnapi képregényfesztiválhoz is, amennyiben a program részeként 6 órától a fesztiválra érkező vendégrajzolók közül a francia Boulet, a svájci Hélène Becquelin és a lengyel Piotr Nowacki, valamint négy magyar alkotó, Fritz Zoltán, Dudás Győző, Sárdi Katalin és Erhardt Domonkos improvizált rajzokat, képregényeket fog készíteni a Toulouse Lautrec témára.

http://kepregeny.blog.hu/2014/05/07/francia_est_kepregennyel_a_szepmuveszeti_muzeumban

 

A változtatás jogát a szervezők fenntartják!

 

Forrás és további infó: 10. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál