Főkép

Robert J. Sawyer: Kifürkészhetetlen

Amikor egy idegen civilizáció küldötte érkezik a Földre, úti céljául a torontói Royal Ontario Museumot választja. A múzeum egyik munkatársával, Thomas Jerichóval lép kapcsolatba, aki meglepődve veszi tudomásul, hogy Hollus, a pókszerű lény bolygónk történelmét jött tanulmányozni, párhuzamokat keresve más civilizációk sorsával. Nem kisebb feladatra vállalkozott ugyanis, valamiféle kívülről rákényszerített rendezőelv nyomait kutatja a világegyetemben, más szóval Isten létének bizonyítékát.

 

Az ateista Jericho saját kételyeivel küzdve segíti Hollus munkáját, de az egyre meggyőzőbb érveket mind nehezebben utasíthatja el. Vajon ha létezik Isten, mi a célja velünk, emberekkel? És érdemes-e egyáltalán kutatni szándékai után, hiszen az Ő útjai köztudottan kifürkészhetetlenek.

  

Kanada legsikeresebb SF-szerzője a Lélekhullám után ezzel a regényével ismét a tudomány és a hit világának metszéspontjaira irányítja a reflektorfényt. Gondolatébresztő művét a megjelenését követő évben több díjra jelölték, és azóta is élénk vitákat generál olvasói körében.

 

 

 

 

 

 

 

 

Arthur C. Clarke - Michael Kube - McDowell: Tűzszünet 1.

 

A gravitonemissziókkal kísérletező tudósok laboratóriumának környékét robbanások sorozata rázza meg. Először terrortámadásra gyanakodnak, de újabb kísérletek sora bebizonyítja, hogy valójában saját találmányuk az, ami egy mellékhatása révén a hatáskörzetében valamennyi hagyományos, lőport alkalmazó robbanószerkezetet aktivál. Ez akár a fegyverkezés végét, a világbéke eljövetelét is jelenthetné, de hamar kiderül: mint minden új technika, ez is felhasználható sötétebb célokra. Vajon mit tehetnének a tudósok? Hazafias megfontolásokból először a hadsereggel lépjenek kapcsolatba, vagy a demokrácia erejét próbára téve tárják a nagy nyilvánosság elé a felfedezést?

 

A két szerző politikai thrillerbe oltott vitaregényét láthatóan alapos kutatómunkára alapozta, és nem fél bátran ütköztetni az egymásnak ellentmondó álláspontokat. Vajon kikerülhet-e győztesen az emberiség a halálos kötélhúzásból? Mi lesz a végeredmény: világháború vagy világbéke?

 

 

 

 

 

Arthur C. Clarke - Michael Kube -McDowell: Tűzszünet 2.

 

Amikor a Terabyte Laboratórium fizikusai, a Nobel-díjas Karl Brohier és a fiatal, lelkes Jeffrey Horton kidolgozták a Ravasz névre keresztelt, fegyverellenes fegyvert, még nem sejtették, mit vesznek ezzel a nyakukba.

Hiába küszöbölték ki azóta a szerkezet mellékhatásait, s tették biztonságosabbá a második prototípust. A Béklyó ugyan már nem idéz elő nem kívánt robbanásokat, csupán ártalmatlanít minden lőfegyvert és bombát, az embert azonban nem lehet ártalmatlanítani. Hiába a kutatók minden jóindulata, ha valami felhasználható gyilkolásra, azt előbb-utóbb be is vetik.

 A két szerző politikai thrillerbe oltott vitaregényét láthatóan alapos kutatómunkára építette, és nem fél bátran ütköztetni az egymásnak ellentmondó álláspontokat. A történetből természetesen a kalandok sem maradnak ki, és még az utolsó oldalak is tartogatnak meglepetéseket.

 

 

 

 

 

 

 

Szergej Lukjanyenko: A vas birodalma

 

Kis csapat próbál elszökni a birodalomból, élén Marcusszal, a feltételezett új Üdvözítővel, és Ilmarral, a tolvajjal. Amikor a hatóságok csapdájába esve túlerővel kerülnek szembe, Ilmar szabadságát föladva menti meg a többieket. A csapat szétszóródik, de többségük mégis újra összefut Pannónia fővárosában, Aquincumban. Közben a szálak egyre kuszálódnak, és Marcus hűséges követői közt felüti fejét a kétely: a fiú valóban az Úr új, földi helytartója, vagy valami sokkal sötétebb hatalmat képvisel?

 

Közeleg a végső összecsapás, melynek kimenetelétől függhet a világ sorsa. Ha Marcus beveti az Eredendő Igét, az bőségszaruként visszahozhat a földre minden elrejtett kincset, még a vasat is. Csakhogy a hatalom minden eddiginél rettenetesebb eszközének is bizonyulhat.

 

Az Őrség-könyvek Európa-díjas, immár az angolszász piacon is sikeres szerzőjének kétkötetes ciklusa döbbenetes befejezéséhez érkezik ezzel a regénnyel, mely többek közt egy alternatív Magyarországra is elrepíti kíváncsi olvasóit.

 

 

 

Nury Vittachi: A Feng Shui detektív

A neve Wong, C. F. Wong. A feng shui szingapúri titkos ügynöke, amolyan holisztikus lakberendező, aki a bútorok tologatása és a szekrények nyitogatása közben gyakran bukkan csontvázakra, holttestekre és bűntények egyéb nyomaira. Ilyenkor tanult mestersége eszközeit és fortélyait felhasználva lát a felderítéshez, időnként saját magát is életveszélybe sodorva.

 

Segítője Joyce McQuinnie, egy cserfes ausztrál lány, aki amolyan Watson az ő Sherlock Holmesához, szoknyás Robin az ő köntösös Batmanjéhez. Joyce-nak az öreggel ellentétben többnyire fogalma sincs róla, mit csinál, ösztönös női megérzése azonban sokszor tökéletes kiegészítője Wong kérlelhetetlen logikájának. Így aztán egyetlen bűnöző sem lehet biztonságban, ha az ázsiai földrész e két kopója a nyomába ered.

 

Nury Vittachi, hongkongi újságíró az ezredfordulón indította útjára azóta legendássá vált figuráját, az antik távol-keleti bölcsességet a modern kor nyomozói rafinériájával ötvöző feng shui detektívet, és a sorozat jelenleg már öt kötetet számlál, melyek számos nyelven napvilágot láttak. Most a magyar olvasóknak is melegen ajánljuk figyelmébe ezt a hol mulatságos, hol elgondolkodtató, de mindvégig rendkívül szórakoztató regényt, mely egzotikus színt csempész a kortárs krimiirodalomba.

 

 

 

 

Forrás: Metropolis Media