Főkép

Elkezdődött! Ez járt az eszemben, miközben az aranyhalas-vadkacsás medencék mellett sétáltam az idei, szám szerint XXI. Könyvfesztivál helyszíne felé. Köszönhetően az utóbbi napok csapadékos időjárásának, minden harsogó zöldben pompázott köröttem, ami óhatatlanul eszembe jutatta a virágzó gesztenyefákat, amelyeket a Kongresszusi Központ előtt bámulhattam évekig, amikor még ott került megrendezésre a Könyvfesztivál. No meg pár emlék is bevillant, a dedikálásra váró hosszú sorok, néhány emlékezetes díszvendég, s persze könyvek, amelyek ilyen-olyan okból szívemhez nőttek.

 

Amikor odaértem a térelválasztóként funkcionáló forgóajtóhoz mindez elfelejtődött, helyét átvette valami látens csodavárás. Idén, szakítva a korábbi hagyományokkal, már nem sokkal a déli harangszó után kilátogattunk, bízva abban, hogy nyugodt körülmények között (tömeg és megnézendő programok nélkül) találkozhatunk a kiadós ismerőseinkkel. Bármikor készséggel elismerem, hogy cseppet szem számítok szabvány látogatónak, mert ugyan idén is felírtam pár könyvet a beszerzendő listámra, elsősorban nem a könyvekért járunk a rendezvényre, hanem azért, hogy emberekkel találkozzunk, beszélgessünk. Kicsit olyan ez, mintha minden évben lenne egy osztálytalálkozó, ahol kiscsoportos foglalkozás keretében mindenki elmesélheti mindazt, ami a legutolsó találkozás óta vele történt, és meghallgathatja a másik felet is. Számomra ez a legjobb része a fesztiválnak.

 

Persze fél szemmel azért a környezetet is figyeltem, így összegyűlt pár élmény, amit most megosztok. Idén sikerült annyira korán kiérnünk, hogy pár standon még javában töltötték fel a polcokat, pakolták a könyveket. Úgy tűnik ezen a téren nem vár fényes jövő rám, mivel, bár több helyen felajánlottam, sehol nem tartottak igényt a szolgálataimra – talán majd a könyvhéten. Némi átrendeződést figyeltem meg az épületben, mert ugyan a nagy kiadók (Európa, Kossuth, Magvető csoport, Scolar, stb.) a szokott helyükön voltak, a kisebbek közül páran új helyre kerültek. Így költözött például az Animus, a Főnix, a Gondolat. Arra pedig még nem jöttem rá, hogy a nyitónap miatti kisebb látogatószám miatt, vagy pedig valami más oknak köszönhetően, da a korábbiaknál szellősebbnek éreztem a nagycsarnokot.

 

Törökország díszvendégként kitett magáért, hiszen nem sokkal a bejárat mellett jókora területen várta a látogatókat, és nagyon dicséretes módon nem zsúfolt könyvespolcokkal, hanem talán egy tucatnyi „népviseletbe” öltözött emberrel, és pár, használati tárgyakkal dekorált helyiséggel várta az érdeklődőket. A látnivalók közül nekem legjobban egy fermán tetszett, aminek az alján értelemszerűen ott volt a szultán tughrája (ami gyakorlatilag egyenértékű a fáraók kártusával). Itt is volt hivatalos megnyitó, csekély érdeklődés mellett, de lévén első nap, ezen cseppet sem csodálkoztam.

 

 

Órákkal később hivatalosan is megnyitották a rendezvényt, amelyre köszönhetően a korai időpontnak, módfelett kevesen voltak kíváncsiak. Mondjuk hamarjában nem tudok egyetlen ismerőst sem megnevezni, aki a Fesztivál többszáz eseménye közül egyedül a hivatalos megnyitóra ülne be.

 

 

Ennél azért sokkal többen voltunk azon a pódiumbeszélgetésen, aminek a főszereplője az idei díszvendég, Sofi Oksanen volt. Az egy órás program után pedig sor került az első dedikálásra, amely meglepően kulturált módon zajlott (emlékezzünk csak vissza, milyen tumultus volt annak idején Coelho esetében).

 

 

Aztán sor került a Budapest Nagydíj átadására – ez gyakorlatilag a korábban megszokott forgatókönyv szerint zajlott, ezért az események helyett inkább az írónőt figyeltem, aki bizony sokkal színesebb személyiségnek bizonyult, mint a körülötte lévő férfiak. Mondjuk ez így normális.

 

Egy könyvfesztiválon természetesen a hangsúly a könyveken van. Bármennyire is furán hangzik, de nem volt időm arra, hogy minden standot felkeressek és alaposan megbámuljam az újdonságokat. Lássuk mire jutottam eddig. Az Animus három krimivel ünnepel, de ezek közül csak kettő skandináv, a harmadikat Anthony Horowitz jegyzi, és ha jól érettem, akkor lazán kapcsolódik az Alex Rider ciklushoz. Kis kitérővel egy másik helyszín felé beszélgettünk egy jót a Casparus Kiadós fiúkkal, akik meséltek nekünk múltról és jelenről, illetve legújabb könyvükről (Marilee Adams: Kérdezz másként, élj másként!), ami határozottan ígéretesnek tűnik. Innen a Kossuth Kiadó standja felé vettük az irányt. A kiadó - szakítva a hagyományokkal - idén NEM albummal készült, hanem az északi komorságot ellensúlyozandó, spanyol krimikkel keresi az izgalomra vágyók kegyét. Érdekes kezdeményezés, nekünk az első három tetszett. Aztán megjelent a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei című könyv folytatása, de ennél sokkal különlegesebb, hogy már ólomkatonát is árulnak (újságmellékletként), valamint szilikon sütőformákat. Úgy tűnik a csoport, amihez már legalább féltucatnyi cég tartozik, valóban több lábon áll.

 

 

Velük szemben a Magvető cégcsoport pakolta ki a könyveit, ahol rögtön meglepetés várt, ugyanis az előzetesen meghirdetettel szemben, a Corvina több újdonságot pakolt ki, pár könyv csak aznap érkezett meg a nyomdából. Ezért módosult a beszerzési listám, mert a Lovagok - A középkori harcos kézikönyve című könyvet nem hagyhattam ki. Aztán itt szembesültem azzal a ténnyel is, hogy egyszerűen átsiklott a tekintetem az új Tom Wolfe regényen, amely ha legalább annyira jó, mint amilyen az utolsó volt, akkor talán még a hónap könyve is lehet nálam.

 

A gyerekszekcióban (D épület) is vártak meglepetések, a legfontosabb, hogy átrendezték a termet, s nagyon helyesen két új bejáratot nyitottak, így vélhetően megszűnik bejutást megkeserítő tolongás, ami tavaly több alkalommal elvette a kedvemet a helytől. A Mórának idén érdekes újdonságai vannak (Darren Shan kötet például), de a General Press standját sem hagytam el üres kézzel, bár készséggel elismerem, hogy a Fedezd fel Pettson és Findusz farmját című gyönyörűség nem idei kiadvány, viszont úgy gondolom, egyetlen Findusz rajongó polcáról sem hiányozhat. Szerintem erről írok majd elsőként a fesztiválújdonságaim közül. A Manó Könyvek idén tíz éves (ennek örömére interjúztam a főszerkesztővel), a gyereksarkot pedig áthelyezték a másik oldalra.

 

 

Mire idáig eljutottam, már elmúlt este hét, elkezdték lekapcsolni a lámpákat, bezárni az ajtókat, szóval egyértelmű jelei voltak annak, hogy a XXI. Könyvfesztivál első napja véget ért. Hullafáradtan, alaposan megpakolt hátizsákkal indultam hazafelé, de lelki szemeim előtt már az lebegett, hogy holnap is jövök.

 

A fotókért köszönet Vincze Balázsnak!