Főkép

Akik olvasták a Vámpír könyvek sorozatot, azok nyugodtan ugorják át ezt a bekezdést, mivel ők már ismerik azt a világot, amit Darren Shan évekkel ezelőtt megálmodott. Akik viszont csak most találkoznak az ír származású íróval, azokkal megosztok némi előzményt. Amikor 2001-ben megjelent magyarul a sorozat első kötete, a Rémségek Cirkusza, bizony erősen berzenkedtem, mert Shan számos hagyománnyal szakított, amikor megteremtette saját világát, amiben a vámpírok úgy járkálnak az emberek között, mind titkosügynökök a hidegháború idején. Ránézésre semmiben sem különböznek tőlünk, egyszerű halandóktól, de ha jobban megkapirgáljuk a felszínt, akkor bizony nemcsak az derül ki, hogy a vérszívók nem a Drakula féle vonalat követik, hanem az is, hogy mennyire komplett hátteret talált ki hozzájuk a szerző. Szóval az eltérések miatt annak idején háborogtam egy sort, aztán pár évvel később, amikor mindent ellepett a középiskolás vérszívók divathulláma, bizony már más szemmel néztem Shan teremtményeit – és megértettem valamennyit sikerének miértjeiből.

 

A világméretű ováció elsősorban annak volt köszönhető, hogy olyan ifjúsági regényt írt, amelyik nem a fiatalok pubertáskori problémáival foglalkozott, hanem egy olyan kalandos történetet, amivel minden tíz és kilencven év közötti ember tudott mit kezdeni, egyszerre volt hihető és hihetetlen. Ez főként Shan féktelen fantáziájának köszönhető, amivel képes eredeti, minden korábbi gondolattól eltérő ötlettel előállni – az olvasó meg simán a padlóra ejti az állát. De nemcsak a cselekmény és az alapötlet volt remek a Vámpír könyvekben, hanem a karakterek is emlékezetesnek és hihetőnek bizonyultak. A gyerekek koruknak megfelelően viselkedtek, a felnőttek pedig nem szürke tömegként kerültek bemutatásra, hanem egyéniségekként, akik saját céljaik, vágyaik szerint járják a világot.

 

A sorozatnak akkor azért lett vége, mert a címszereplő egyszerűen kinőtt a tinikorból és az ifjúsági címkéből. Azért remélem, hogy egyszer majd kiadásra kerül az a két-három kötet, amely Shan fiókjában várakozik.

 

A vámpírrá lett fiú fejlődésére a legnagyobb hatással kétségkívül mestere, Larten Crepsley volt. Az ő múltjáról akkor sajnálatosan keveset tudtunk meg, pedig idős vámpírként biztosan lett volna miről mesélnie. Pár év szünet után jött el a pillanat, amikor a még mindig szemtelenül fiatal szerző visszatért a karakterhez és egy új sorozatba kezdett, mely ezúttal sem a felnőtteknek íródik (tudvalevőleg Shan nem ifjúsági szerzőként kezdte pályafutását, egy krimiszerű trilógiája már magyarul is olvasható), hanem a fiatalabb korosztályokat szólítja meg.

 

A történet Larten gyerekkorától indul, amikor tizenévesen maga mögött hagyja az emberek világát és az éjszaka teremtményei között keres menedéket. Sorozatindító kötetről lévén szó, a hangsúly az alapok lefektetésén, a szereplők bemutatásán van, az igazi bonyodalom még várat magára. Számomra meglepő módon a világra kevesebb figyelem jut, pár kiemelt részt leszámítva inkább csak néhány vonással sejtetett háttér előtt mozognak hőseink. Ami fura, hiszen az ipari forradalom okozta változásokat feldolgozó társadalom (ellentmondásaival, feszültségeivel) kifejezetten hálás téma lenne – talán majd később erre is jut idő. A címszereplőn kívül egyetlen vámpírral foglalkozunk bővebben, de Seba Nile, aki tanítványául fogadja a fiút, van annyira titokzatos figura, hogy esze ágában sincs fejezeteken keresztül mesélni magáról. Így csak annyit tudunk meg róla, hogy nem akar vámpírherceg lenni, mert véleménye szerint a hatalom csak megrontja az embert (akarom mondani vámpírt), és megbecsült tagja a vámpírok közösségének.

 

Számomra a Gyilkos születik című első kötet újabb bizonyság Darren Shan mesélői tehetségére, aki hosszas leírások nélkül képes elbűvölni az olvasót, alapos jellemrajz nélkül teremt szerethető karaktereket, és a cselekményvezetése sem hagy kívánnivalót maga után. Az pedig különleges ízt ad az egésznek, hogy mi már ismerjük a történet végét, de mégis kíváncsiak vagyunk az odavezető útra.