Főkép

Az EpicLine nagyjából példa nélkül való kezdeményezés, különösen, ami életképességét illeti – magyar képregényeket közlő, havonta megjelenő, és újságárusoknál is beszerezhető kiadvány nemigen volt még korábban. Minden számban két-két folytatásos sztorit olvashatunk, de több (minimum 5) különféle sorozat megy, aminek hátulütője, hogy egyik-másik folytatására gyakran hónapokat kell várni.

 

Kivétel a Busók, ez a nagyon is magyar, remekül kitalált, és egyre jobban bonyolódó sorozat. Készítésének története az EpicLine előtti korokba nyúlik, de csak most, a 6-7. lapszámnál látszik meg igazán, mennyi minden van benne. Az elején nekem csak amolyan jó poénnak tűnt, de most kezd úgy istenigazából kibontakozni a történet, meg a hátteréül felépített világ. Ráadásul Tálosi András, vagyis Spuri át-átadja néha az álarcos mohácsiakat más rajzolóknak is, aminek köszönhetően picit nehéz követni a dolgot, ugyanakkor viszont ettől csak még izgalmasabb. A leginkább egyéni és újító most Sárdi Katalin volt, aki a 7-es számban sötét-borult-fura stílusúra faragta a maszkosokat.

 

Az 5-ös füzet másik története a Vadregény 1. fejezete. Egy állatok által benépesített világban játszódik, és annyi különféle dolog történik a röpke néhány oldal alatt, hogy nem tudom eldönteni, jó-e vagy sem. Thrillernek, összeesküvősdinek, történelminek, de ifjúságinak is beillik egy-egy részlete. Majd meglátjuk. A 6-osban végre folytatódik az 1800-as évek végi Budapesten játszódó Fekete holló – amolyan enyhén steampunkos, szuperhősös-szerű történet, melyből még mindig nem kaptunk eleget, részint mert – szerencsére – nem egydimenziós sztori. A 7-esben pedig a Gor láncai című, kissé ősmagyarosnak is beillő, de alapvetően fantasy sorozat bonyolódik tovább. Véres és félelmetes cucc, jogos a 14-es karika a borítón.

 

A korábbi számok kapcsán felsorolt pozitívumok továbbra is megvannak, s különösen jó látni, ahogy a sorozatok életre kelnek, és működni, hatni kezdenek. Ugyanakkor vannak negatívumok is, amikről szólnom kell. Egyrészt egyre sűrűbben érződik a kapkodás. Nyilvánvalóan kemény munka hónapról hónapra összerakni az EpicLine-t, de jól jönne egy olvasószerkesztő Spuri mellé, mert a szövegeiben egyre több a hiba, az esetlegesség. (Ő a főszerkesztő, a motor, és több történet írója, gyakran rajzolója is.) A címlapokat sem ártana jobban megválasztani, különösen a 7-esé nehezen értelmezhető, és rém zavaró, valahányszor a következő szám borítója tölti ki az aktuális teljes hátsó borítóját. Szerencsére a 7-esnél már máshogy oldották meg. Ezzel együtt elkötelezett előfizetője vagyok az EpicLine-nak, és tűkön ülve várom az újabb számokat.