Főkép

Egy egészen friss kemény krimi a kétezres évekből. Ráadásul spanyol környezetben. Hozzá még egészen különös, elképesztően olvasmányos, mégis kísérletezően sokféle narratívával. Nem semmi!

 

A Kossuth Kiadó idén született Spanyol krimi-sorozatának mindhárom friss kötete meglepetés. A Pablo De Santis írta Párizsi rejtély nemcsak izgalmas történelmi detektívregény, de a krimitörténet fő problémáinak csevegő hangú áttekintése is a bezárt szoba rejtélyétől a legfontosabb nyomozói eszközök (amilyen a mikroszkóp és a tőrös bot) felsorolásán át a detektív abszolút erkölcsösségének kérdésééig. Carmen Posadas Meghívás gyilkosságra című, könnyed és olvasmányos krimije egyben provokatív játék is Agatha Christie (és mások) legjobb közhelyeinek újraértelmezésével. A modern spanyol detektívregény-irodalom nagy öregjének, Francisco González Ledesmának a könyve viszont azzal okoz meglepetést, hogy teljesen egyéni módszert választ egy tökéletesen szabályos, izgalmas és kemény krimihez illően elkeserítő nyomozás történetének az elbeszéléséhez.

 

Maga a bűnügy egyszerűnek tűnik. Az első áldozat egy bűnöző, akire épp egy ódon, lebontásra ítélt bérház búcsúztatóünnepségén találnak rá az egykori lakók. Hamar kiderül, hogy Omedes életének egyetlen kiemelkedő eseménye volt: több mint harminc éve részt vett egy bankrablásban, ahol társával túszt ejtettek, s a lövöldözésben meghalt egy hároméves kisfiú is. A képlet nyilvánvalónak tűnik – bizonyára a kisfiú apja kezdett bele a kései bosszúállásba. Az ügy olyan tankönyvbe illően átlátható, annyira csak idő kérdése letartóztatni a tettest, hogy a nyársat nyelt M. főfelügyelő Ricardo Méndez felügyelőt, a kiábrándult és közvetlenül nyugdíj előtt álló rendőrét bízza meg vele – némi undorral. Szerinte nem érdemel mást egy ilyen kisstílű és piti bűntett, s a felügyelő sem, akinek egész pályafutása alatt egyetlen egyszer sem sikerült előrelépni, s legfeljebb arról híres, hogy jól megérti magát a mindenféle alsóbbrendű elemekkel, amilyenek a volt bűnözők és a levitézlett prostik…

 

A főfelügyelő megvetése ellenére azonban Méndez felügyelő különleges és furcsa mód nagyon is megkedvelhető szereplővé válik. Nem Maigret ő, akinek bölcs nyugalma és kedélyes szokásai családias hangulatba ringatják az olvasót, még kevésbé ravasz Sherlock Holmes, aki mindig egy lépéssel előtte jár a tetteseknek. Ám ha meg is van a saját tempója, van magához való esze is, rendelkezik emlékekkel, nosztalgiával, kapcsolatokkal és annyi beleérző képességgel, amennyi végül elvezeti az ügy végére. Ami a legkevésbé sem az a kiszámítható befejezés, amelyet hivatali felettese feltételezett.

 

Mert először is a bankrablásnak volt egy társtettese, de sehol sem találják. Azután van egy fiatal ügyvéd Barcelonában, aki állandóan rejtélyes telefonhívásokat kap. És akkor még nem volt szó az egykori madámról, jelenleg özvegy márkinéról, aki rákban haldoklik, sem komor őrizőjéről, az egykor gyermektestű örömlányról, sem a testőrhölgyről, akinek mindkét neve E-vel kezdődik és keserű gyerekkora volt, sem a Korkedvezmény bár tulajdonosáról, aki talán mindent tud… Vajon ők milyen kapcsolatban állnak az üggyel?

 

S mindeme rejtély mellett a Szomszédom a halál szó szerint letehetetlen könyv. Rövid fejezetei, amelyek hol szereplők monológjai, hol telefonbeszélgetések lejegyzései, hol szomorkás múltidézések, hol mese-mese-mesketék, úgy gabalyodnak össze és fűződnek első-utolsó mondataikkal egymásba, hogy szinte lehetetlen a filmszerű vágásokkal gyors tempóban előrevágtázó cselekmény olvasását félbehagyni. Miközben betekintést nyerhetünk a mai Barcelona ismeretlenül ismerős világába, s lebilincsel bennünket egy kesernyés és kemény sztori, nagyon különleges szöveget olvashatunk: egy olyan sajátos stílusú detektívtörténetet, amilyennel még nem találkozhatott a magyar krimirajongó. Érdemes beszerezni!