Főkép

Háromszáz év telt el a Ködszerzet-trilógia eseményei óta, azóta Scadrial világa jelentős átalakuláson esett át. A belső földek bőségben termőkké váltak, így az emberek nem éheznek, ráadásul a technika is tudott fejlődni: vasútvonalak szelik át a Birodalmat, felhőkarcolókat építenek, egyre több helyre jut el az elektromosság, miközben elkezdtek puskákat és pisztolyokat is használni. A Végeken, a Birodalom messze fekvő területein azonban közel sem ilyen rózsás a helyzet: az emberek szegények, és mindent ellepnek a bűnözők – csupán a békebírók kisszámú tábora áll ellenük. Azonban a világból nem veszett ki az allomancia és a ferukímia képessége, csupán egyre kevesebb és kevesebb ember képes arra, hogy a különböző fémek segítségével felszabadítsa a benne rejlő mágiát.

 

Waxillium Ladrian egykor békebíróként tevékenykedett a Végeken, képességeinek köszönhetően már-már legendássá vált. Wax ugyanis ikerszerzet: allomantikus ereje a fémek taszítása, míg ferukimistaként el tudja raktározni a testsúlyát. Ám korábbi életét hátrahagyva a fővárosba, Elendelbe költözik, hogy birtokba vegye megtépázott örökségét, és újra a régi dicsősége felé vezesse a Ladrian-házat. Amikor azonban Wayne, régi társa felkeresi egy fontos bűnüggyel, újra feltörnek benne a vágyak a kalandok iránt – a Láthatatlanoknak nevezett bűnözők ugyanis vonatokat rabolnak el, és ártatlan túszokat szednek. A körülmények úgy hozzák, hogy Wax és Wayne (kiegészülve a fiatal egyetemistalánnyal, Marasival) kénytelenek a rablók után eredni, szemük előtt azonban egy jóval nagyobb rejtély bontakozik ki, mint amire számítottak…

 

Legszívesebben pontokba szedném, hogy miért rajongok annyira Brandon Sanderson munkásságáért, de félek, hogy szétfeszítené cikkem kereteit, így muszáj lesz csupán a főbb vonásokra támaszkodnom. Kezdve rögtön azzal, hogy Sanderson nem fél saját sorozataitól (amelyekből egyébként van szép számmal). Miután a Ködszerzetben odáig fokozta az eseményeket, hogy a végére egészen kozmikus méretű vált a cselekmény, a legtöbb zsáneríró egyszerűen soha nem tért volna vissza az univerzumba; vagy megpróbálta volna még tovább növelni a történet monumentalitását. Ezzel szemben Sanderson nemcsak hogy még két trilógiát tervez ebbe a világba, de ezek előtt, mintegy „oldalvágányként” megírta A törvény ötvözetét – ami egészen addig növekedett, hogy Wax és Wayne kalandjaiból is trilógia lesz.

 

Viszont ebben a zseniális oldalvágányban az amerikai író nem akar még nagyobb babérokat meghódítani. Nem akarja még fentebb tekerni az epikus cselekmény méreteit, megelégszik annyival, ha elmondhat egy eszméletlenül szórakoztató történetet, ami nemcsak hogy nincs hatással az egész Scadrial sorsára, de egyelőre nem is több ügyesen kivitelezett bűnüldözésnél – viszont hibátlanul működik. Arról nem is szólva, hogy Sanderson nem akar olyan szerepben tetszelegni, ami esetleg nem állna jól neki, bátran felvállalja saját szórakoztatóságát (amivel kapcsolatban sokan tanulhatnának tőle): elvezeti félisteni ügyességű hőseit a westernek korába, ahol félpillanatonként döbbenetesen izgalmas csatákba bonyolódnak, minden elképesztően látványos (a mágia különféle kivetülései ehhez tökéletes alapot szolgáltatnak), ráadásul a buddy comedy-jellegű humornak köszönhetően gyakorlatilag minden oldalon muszáj hangosan kacagni. Lehet még ennél többet kérni?

 

De ha már western, muszáj képzeletbeli listám következő pontjára lépnem: ugyanis Sanderson okosan kiküszöbölte azt a fantasy klisét (tisztelet az olyan kivételeknek, mint Gemmell Rigante-ciklusa), miszerint egyes világok évezredekig egy szinten állnak, minden technológiai előrelépés nélkül. Scadrial világa azonban lényegesen változik, komoly fejlődésnek lehetünk tanúi (mikor láttunk utoljára elektromos világítást a műfajban?), a revolverek, pisztolyok és puskák megjelenése már önmagában olyan fejlemény, ami ritkán kerül elő a „szokványos” fantasy-ben. Ettől pedig az egész megkapja azt az erősen vadnyugati hangulatot, aminek nehéz ellenállni. Még a vonatrablások (hogy az estélyen való maszkos túszejtésről ne beszéljünk) is mintha egy westernből kerültek volna ide, hogy aztán a főszereplőink szenzációs lövöldözésekbe keveredjenek.

 

Akiket amúgy lehetetlen nem szeretni, nagyjából a második jelenetüktől kezdve muszáj hatalmas vigyorral figyelni minden lépésüket. Már a korábbi Ködszerzet-kötetekben is erősen tapasztalható volt, hogy gyakorlatilag minden karakter szimpatikus és szerethető, ez most sincs másként, főleg, hogy a humor még nagyobb szerephez jut a párbeszédekben. Wax és Wayne tényleg mintha valami buddy comedy-ből léptek volna elő, csipkelődéseik és gúnyolódásaik, szellemes beszélgetéseik még akkor is fenntartják az olvasó figyelmét, ha éppen nem egy akciójelenetek közepén járunk. Nem mintha ezzel gondja lenne Sandersonnak – nem is tudom, hogy találkoztam-e már íróval, aki ilyen pörgősen képes elővezetni a cselekményt; mindig csak azt veszem észre magamon, hogy vagy két fejezettel korábban be akartam fejezni az olvasást, de muszáj csak még egyet elolvasni.

 

Meggyőződésem, hogy Brandon Sanderson tökélyre fejlesztette a színtiszta szórakoztató regény írását, aminek minden porcikáján érződik, hogy nem akar többet, mint izgalmat, örömet, mosolygást és kalandot adni, kikapcsolni arra a néhány röpke órára, amíg átsuhanunk a lapokon. Féltem, hogy a nagyvolumenű trilógia után képes lesz-e túljutni saját árnyékán, netalán felülmúlni azt – és nagy boldogsággal figyeltem, hogy nem is törekedett erre. Új Ködszerzet-trilógiájának nyitánya már csak azért is különleges, mert pont a fentebbi indokoknál fogva új olvasók is bekapcsolódhatnak a sorozatba: talán eleinte zavaros lesz a mágiarendszer, de mivel lényegében mindent elmagyaráznak a történet folyamán, ezért ezzel sem lehet gond. A régi rajongókat pedig számtalan kisebb-nagyobb, a régi eseményekre vonatkozó utalás várja, de hát őket amúgy sem kell biztatnom a folytatásra, elvégre akit egyszer elkapott Sanderson stílusa, azt nem hiszem, hogy valaha is elengedné. Az egyetlen probléma, ami felmerült bennem, hogy mindössze négyszáz oldalt élvezhettem ebből a könyvből – nem lesz egyszerű kivárni a folytatást.