Főkép

Az Amon Amarth viking serege immáron sokadik alkalommal veszi be Budapestet, és a legutóbbi Szigetes koncert után nemsokára a Barba Negra Music Club színpadán mutatja be új, szám szerint kilencedik lemezét, a Deceiver of the Godst. A Johan Hegg vezette zenekar a Hammer Concerts jóvoltából nagy valószínűséggel újabb felejthetetlen estével ajándékozza meg majd a rajongókat 2014. május 2-án.

 

A lemezről így összegezte véleményét cikkírónk:

„Az Amon Amarth tagjai tulajdonképpen ezzel a lemezükkel sem akarnak mást, csak szórakoztatni. Ezt pedig nagyon jól csinálják. Ugyanis bármennyire egyszerűek és kiszámíthatóak a dalaik, bármennyire nem érződik a lemezről lemezre való fejlődés az esetükben, a svéd zenekar mégis egyike azoknak a bandáknak, akikről nem tudom elképzelni, hogy valaha is igazán rossz albumot készítsenek. Megbízhatóak, ugyanúgy, mint mondjuk a Cannibal Corpse vagy akár az Iron Maiden. Összességében tehát elmondható, hogy a Deceiver of the Gods semmilyen szempontból nem mérföldkő, nincs is rajta semmi meglepő, vagy igazán világrengető, de mégis jól esik hallgatni, és ahogy már említettem, a végső ítélet csak és kizárólag a hallgató elvárásain múlik."

 

A svéd vikingek 1992-es megalakulásuk óta számtalan nagysikerű lemezt adtak ki, és bár népszerűségük egyre nő, mindvégig hűek maradtak a skandináv mondavilágban gyökerező szövegeikhez és a szigorú death metalos megszólaláshoz, amit újabb albumaikon, így a Deceiver of the Godson is, dallamos és kifejezetten klasszikus heavy metalos témákkal lazítanak fel, tovább növelve ezzel rajongótáborukat. Legutóbbi nagy dobásként Amon Amarth-ék egy tízperces, rövidfilmnek is beillő klipet szabadítottak a világra, amit az új lemez egyik legütősebb tételére, a „Father of the Wolf”-ra forgattak. 

 

 

A buli további részleteiért (vendégzenekarok, kezdési időpont) érdemes figyelni a facebook eseményt, amihez az alábbi linken lehet csatlakozni: https://www.facebook.com/events/795182017175527/

 

Hely: Barba Negra Music Club

Időpont: 2014. május 2., péntek

Jegyek elővételben: 5.500 Ft

 

Forrás: www.hammerworld.hu

 

Kapcsolódó írásaink