Főkép

Nyitásként muszáj lesz előre leszögeznem, hogy a Skalar Music Hungary szervezésében megvalósult mostani Dürer Kertes Architects buli minden várakozásomat felülmúlta, szinte minden tekintetben. Bár azt már az előzetes becslések alapján is sejteni lehetett, hogy nem ötven ember fog a színpad közelében lézengeni, a tömeg egészen elképesztő volt, már az előzenekarok alatt is, akik az este hatalmas meglepetését jelentették (legalábbis a számomra), ugyanis nemcsak, hogy nagyon jól lettek összeválogatva, hanem eszméletlenül minőségi produkciókat vezettek elő a főbanda előtt, hatalmas energiával.

 

A sort a brit More Than Life nyitotta, akik dallamos és nagyon érzelmes hardcore-t játszanak, és néha egészen mélyen megrendítő dolgokat műveltek a színpadon. A hűséges rajongók persze már az első daltól kezdve velük ordították a szövegeket, és nemcsak lélekben, hanem teljes mellszélességgel a pole positionben őrjöngve bátorították a zenekart. Elég súlyos szettet nyomtak le a srácok, zeneileg és hangulatilag egyaránt. Ráadásul a bulijuknak remek íve volt, és teljesen kompakt egészet alkotott. Ha lemezen is hasonló a minőség, akkor mindenképp érdemes lesz rákeresni a diszkográfiára.

 

Innen lett volna szép nyerni a soron következő ausztrál Northlane-nek, akik bár érzelmi és hangulati szinten sajnos nem tudtak felnőni a More Than Life mellé, zeneileg szinte tökéleteset nyújtottak. Ha a More Than Life volt ezen estén a szív, akkor a Northlane jelentette az agyat. A post metalos és djentes elemeket is felvonultató zenéjük tele van ugyanis tört ritmusokkal és elszállt riffekkel, amiket élőben is hiba nélkül vezettek elő. Igaz, vicces volt, ahogy az énekes srác, Adrian néha szemmel láthatóan számolt magában, hogy követni tudja a nyakatekert ritmusokat, a teljesítményén nem lehetett fogást találni. Bár ő már inkább egy hagyományos metalcore hang, és az egész előadása nem ütött annyira szíven, mint a More Than Life-os Jamesé, összességében kiválóan szerepelt a zenekarával együtt. Érdekes módon az ő koncertjükön volt az Architects után a legnagyobb a tömeg; úgy tűnik, hogy egész tisztességes rajongói bázisuk van itthon, annak ellenére, hogy egyediségben, szerintem, azért még lenne hova fejlődniük.

 

Őket aztán a négy banda közül a leginkább hagyományos hardcore punkot játszó amerikai Stray From the Path követte. A buli itt már kezdett maximum fokozatba kapcsolni, mármint az őrjöngést, a mosh- és circle pitek, meg a crowdsurfölő arcok számát figyelembe véve, bár ehhez az is hozzájárult, hogy az énekes Drew York rendkívül szuggesztív frontember, aki valósággal hergelte a közönséget. A dalok őszinték, kemények és szigorúak voltak, és a szett végére már szinte a falakról is ömlött az izzadtság, úgyhogy a szív és az agy mellé a New Yorkiaknak köszönhetően felsorakozott az izom is.

 

Bár a tömeg a Northlane színpadra lépése óta viszonylag biztosan töltötte be a Dürer minden apró kis szegletét, arra, ami az Architects „Gravedigger”-ének megszólalásakor kialakult, senki se lehetett felkészülve. A hangpult előtt egy csinos dühöngő alakult ki, ahol végig ment a box és a kedélyes mosh, de az egész teremben heringelés volt nagyjából a merch standig. Hatalmas érzés volt a massza közepén hömpölyögni, és látni, hogy van még olyan underground szcéna, ami ennyire összetartó és hűséges nem csak a zenekarokhoz, de saját magához is, és ilyen szép nézőszámot tud produkálni. Ehhez mondjuk kellett az Architects is, akik pont úgy nyomták végig ezt a bulit, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Szerencsére a hangzás is melléjük állt, így tényleg semmi nem mentette meg őket attól, hogy az év (megelőlegezve is) legmaradandóbb estéjét hozzák össze. A setlist gerincét természetesen az új lemez, a Lost Forever // Lost Together adta, de előkerültek régebbi, kissé matekos és kevésbé dallamos tételek is, és még a Northlane-es Adrian és a Stray From the Path-es Drew is tiszteletét tette egy-egy szám erejéig. A főszerep mondjuk ilyenkor is a hihetetlenül éneklő Sam Carteré volt, aki vitán felül generációjának egyik legjobb torka, mind dallamos, mind durva vonalon. Az egész koncert egyetlen hatalmas csúcspont volt, de ez tulajdonképpen elmondható az egész estére is, köszönet érte minden jelenlevőnek.