Főkép

A Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik fénypontja kétségtelenül a kanadai előadóművész, Rufus Wainwright szólóestje volt, akit még egy kanadai zászlóval is megtiszteltek a MÜPA épülete előtt elhelyezett zászlórudak egyikén. A koncert nem is volt annyira önálló, mivel Rufus féltestvérével, Marthával érkezett, aki nemcsak az opening act volt, ahogyan Martha nevezte saját produkcióját, hanem rendszeresen visszatérő vendég a koncerten, egy ízben, mint Lisa Minelli alteregója, hogy később, miután Lisát hazaküldte taxin, önmagaként térjen többször vissza a színpadra. De ne szaladjunk ennyire előre.

 

Martha egy gitáron kísérve önmagát rendkívül tiszta hangon énekelt és szórakoztatóan melegítette fel a közönségét, az egyes szerzeményei között állandó dialógust kezdeményezvén, megadva a lehetőséget arra, hogy bárki bármit kérdezzen tőle. Valaki éppen arra volt kíváncsi, hogy van-e valamilyen vicces történetük erről a turnéról és bár ilyen nem jutott eszébe, azért elmondott egy régit: mivel Rufusszal csak apjuk közös, ezért gyerekkorukban többnyire nyaranként találkoztak, kedvenc játékuk pedig az volt, hogy Martha egy ágyra fekve halottnak tettette magát, hogy Rufus áriákat énekelhessen az emlékére.

 

Bő háromnegyed órával később aztán végre Rufus is megjelent és persze ő sem bírta ki, hogy rögtön az elején el ne süssön néhány poént a Gellért fürdőben szerzett mély  benyomásairól (a koncerten többször előkerülő eltérő szexuális orientáltság ekkor még csak implicit), amely mindazonáltal a turné legjobb frizuráját eredményezte. Rufus énekhangja minden elképzelhető mértékben tükrözi robbanékony és szenvedélyes személyiségét, ami a koncert elején hangszeres játékára is kihat, a zongorát sokszor inkább csak püföli, mint játszik rajta, de ez senkit nem zavar, érezni rajta, hogy roppant nagy lendülettel kezd, ami aztán úgy tart ki az összességében közel három óra hosszú előadás során, hogy az csak egyre jobb lesz, nem utolsó sorban az egyre inkább tisztuló és komplexitásában bonyolódó zongorázásnak is köszönhetően.

 

De Rufus pontosan érzi, hogy ha egész este ugyanazon a hangszeren kísérné magát, akkor az túl monotonná válna, és éppen ezért időnként gitárra vált. Az „Out of the Game”-et már mint egy élő rocklegenda, gitáron adja elő. Aztán hallunk új kompozíciókat is, az egyik, a már egy hónapja tartó turné alatt az egyre inkább hiányzó férjnek írt „Argentina”, a másik pedig a barátság himnusza („Friendship is the Word”), hogy aztán egy sejtelmes zongorafelvezetés után magát Lisa Minellit konferálja fel, akit természetesen húga személyesít meg parókában.

 

Duójuk teljesen lehengerlő, ami majd a mini koncertnyi első ráadásban is visszatérő elem (Hallelujah), de részben ekkor hangzanak el Rufus legismertebb, korai dalai is („Going to the Town”, „Art Teacher”), amelyek egyre inkább azt az érzést keltik a hallgatókban, hogy bár ne lenne vége ennek az estének, függetlenül attól, hogy Rufus már tényleg minden kártyáját kiterítette, énekelt franciául saját operájából vagy éppen minden hangszeres kíséret nékül (Candles). Kétségtelen, hogy ez az előadás teszi majd sokak számára felejthetetlenné ezt a fesztivált.

 

Előadók:

Rufus Wainwright – ének, zongora, gitár

Martha Wainwright – ének, gitár